Aktív lesz a NAV nyáron


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mindenki számíthat adóellenőrzésre, aki nyaralással, szórakozással kapcsolatban szolgáltat – derül ki a NAV közleményéből.


Július elsején indult a nyári ellenőrzés-sorozat az országban, így a fővárosban és Pest megyében is. Számítani lehet arra, hogy az akcióban az adóellenőrök és a pénzügyőrök bármikor vizsgálódhatnak a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, budapesti vendéglátóhelyeken, strandokon, nyári fesztiválokon, szabadtéri rendezvényeken, idegenvezetőknél és taxisoknál.

Csakúgy, mint az elmúlt években, idén is megjelennek a NAV munkatársai a belvárosi vendéglátóhelyeken, szórakozóhelyeken, a Sziget Fesztiválon, a Hungaroringen, a budapesti, illetve Pest megyei rendezvényeken, munkaidőn kívül és hétvégén is.

Az egész nyáron át tartó ellenőrzéssorozatban kiemelt figyelmet kapnak azok a szállásadók, akik akár egy órára, akár egész nyárra szobát adnak ki. Az ellenőrzések kiterjednek az elektronikus kereskedelemre, az online szálláshely-hirdetésekre, valamint a szépségipari szolgáltatásokra is.

Adó Jogtár Plusz Ingyenes próbalehetőség

Adó, tb és számvitel témák joganyagai, szakértői magyarázatok, számítási példák, gyorskereső, cégeditor, változásmutató – most egy hónapig ingyenesen!

Regisztráljon és próbálja ki >>

A NAV szakemberei többek között azt vizsgálják, hogy a kereskedők, szolgáltatók adnak-e szabályos bizonylatot, online pénztárgépeiket megfelelően használják-e, a vállalkozások bejelentik-e alkalmazottaikat – különös tekintettel a nyári szezonban munkát végző diákokra –, a kereskedők számot tudnak-e adni áruik eredetéről, illetve betartják-e a jövedéki termékek árusítására vonatkozó szabályokat.

Valamennyi szektorban forgalomszámlálásra is lehet számítani, amikor a NAV munkatársai a helyszínen kísérik figyelemmel a bevételek bizonylatolását, és az adatokat összevetik az online pénztárgépek által szolgáltatott adatokkal. A kirívó eltérések a kiszabott bírságon túl további vizsgálatokat vonnak maguk után.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.