Hogyan kezdjük az adótervezést?

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Cikksorozatunkkal szeretnénk támpontot adni a kis-és középvállalkozásoknak, miként tudnak adót tervezni, így napról napra költséghatékonyabban működni. Most a foglalkoztatással kapcsolatos adócsökkentési lehetőségeket vesszük számba. Ne fejtsük el, a 2012-es szabályok egy része még utólag, decemberben is alkalmazható.

Helyi iparűzési adó

Elsőként szeretnék a helyi iparűzési adóra mint adónemre kitérni, bár munkaerő kapcsán használható adócsökkentési lehetőségről van szó, de még ebben a törvényben is el van rejtve egy erre vonatkozó adóspórolási lehetőség.

„Az adóalap csökkenthető az adóévi működés hónapjai alapján számított adóévi átlagos statisztikai állományi létszámnak az előző adóévi működés hónapjai alapján az előző adóévre számított átlagos statisztikai állományi létszámhoz képest bekövetkezett - főben kifejezett - növekménye után 1 millió forint/fő összeggel.”

Mit is jelent ez?

Ha az munkaerőnk száma egyik évről a másikra akár 1 fővel is növekszik 1 millió Forint/fő összeggel csökkenthetjük az iparűzési adó alapunkat.

Járulék terhek csökkentése

Pályakezdő fiatalok, és a kismamák munkaerőpiacra való visszatérését segíti a START kártyák rendszere, továbbá a jövő évtől a 25 év alatti munkavállalók esetében felére csökken a munkáltatói járulék. Az 55 év feletti munkavállalók esetében is felére csökken a munkáltatói járulék. Ebben a két esetben tehát 50%-os járulékcsökkentés valósul meg. A szakképesítéssel nem rendelkező munkavállalók segítése: 25 és 54 éves életkor közötti munkavállalók esetében megfelezi a járulékot a törvényalkotó.

A tartósan munkanélküliek esetében a munkáltatói teher 100 %-os csökkentését is el lehet érni az első két évben és a harmadik évtől a jelenlegi fele lesz a járulék mértéke. A kisgyermekes édesanyák munkavállalásának megkönnyítése érdekében a gyesről és gyedről visszatérő munkavállalók után az első két évben nem kell járulékot fizetni, a harmadik évtől a jelenlegi felét.

A mobilitást elősegítő támogatások

A mobilitást elősegítő támogatások célja a munkába járással kapcsolatos terhek csökkentése. A munkahely és a lakóhely közötti távolság jelentős mértékben csökkentheti az elhelyezkedés és a munkahely megtartásának esélyeit. Ennek foglalkoztatásra gyakorolt negatív hatása enyhíthető az utazási költségek átvállalásával. A támogatásokat a munkaügyi központ mérlegelési jogkörében eljárva állapíthatja meg.

Helyközi utazás támogatása

A támogatás keretében a munkába járással kapcsolatos költségek munkáltatót terhelő része téríthető meg részben vagy egészben. A támogatás folyósításának időtartama nem haladhatja meg az egy évet.

A támogatás feltétele, ha a munkaadó

  • olyan személy foglalkoztatását vállalja, aki legalább hat hónapja – pályakezdő és megváltozott munkaképességű személy esetén legalább három hónapja – regisztrált álláskereső, és
  • hasonló munkakörben foglalkoztatott munkavállaló munkaviszonyát, a kérelem benyújtását megelőző hat hónapban – a működésével összefüggő okból – nem szüntette meg, és
  • megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok – jogszabályban rögzített feltételeinek, és ezt igazolta.

Csoportos személyszállítás támogatása

Támogatás annak a munkaadónak nyújtható, aki a munkavállalóinak lakóhelye és munkahelye közötti oda-vissza utazást csoportos személyszállítással oldja meg. A támogatás feltétele, ha

  • a munkahely elérése és a visszautazás naponta a két órát meghaladja, és
  • a munkaadó megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok – jogszabályban rögzített feltételeinek, és ezt igazolta.
  • A támogatás mértéke a csoportos személyszállításban érintett munkavállalók lakóhelyétől (tartózkodási helyétől) a munkahelyéig tartó útvonalra vonatkozó autóbuszbérletek árának a munkaadót terhelő részéig terjedhet. A támogatás legfeljebb egy évre adható.

A cikk szerzője Kneitner Lea okleveles adószakértő, a Tilea Tanácsadó Kft. szakértője.

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Kapcsolódó cikkek

  • pénz_forint

    Az adótervezés nem a multik kiváltsága. Inkább odafigyelést, mint pénzt igénylő praktikák nyomán egy cég jóval versenyképesebb lehet, mint a konkurencia.

  • pénz

    Az áfa miatt még idén érdemes dönteniük az evásoknak, hogy kisadózók lesznek-e. Hogyan számoljanak? Mi lesz az iparűzési adóval? Ehhez nyújtunk támpontokat, melyekből kiderül: akkor érdemes a katát választani, ha az éves bevétel közel van a 6 millió forinthoz.

  • számol

    2013. január 1-jétől az egyéni vállalkozók által választható adózási módok is kibővültek a kisvállalkozások tételes adójával. A NAV számítási példákkal segíti az egyéni vállalkozókat, hogy el tudják dönteni, a kata, az eva vagy az átalányadózás a kedvezőbb adózási mód számukra 2013-ban.

  • adokodex2

    A Complex Kiadó gondozásában idén először egyszerre jelent meg az Adó-kódex Adótörvények 2013/I. és II. A kiadványok tartalmazzák a legfontosabb adótörvények egységes szerkezetű, 2013. január elsejétől hatályos szövegét az évközi és év végi változások kiemelésével, valamint a változások részletes, példákkal illusztrált magyarázatait. Az előfizetők november 23-ától már elektronikusan hozzáférnek a magyarázatokhoz és a jogszabályokhoz. (Promóciós tartalom)

  • adóbevallás_nyomtatvány

    Egykulcsossá válik a jövedelemadó, kevésbé drágul a cafeteria, nem lesz nyugdíj-járulékplafon, jönnek a kisvállalkozói adók és az új illetékkedvezmények, fordítottan áfáznak a sertéságazatban, az energiaszolgáltatók és a bankok többet fizetnek – hétfőn későn este elfogadták a 2013-tól hatályos szabályokat tartalmazó adósalátatörvényt.

Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az ado.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • munka

    A tavaly ellenőrzött 15 459 munkáltató 79,1 százalékánál találtak valamilyen munkavédelmi szabálytalanságot az ellenőrök, akik 459 esetben összesen több mint 112 millió forint munkavédelmi bírságot szabtak ki 2016-ban - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium munkafelügyeleti főosztályának a tárca honlapján közzétett jelentésében. 

  • adóbevallás_nyomtatvány

    Nem kell külön kérni a személyijövelemadó-bevallás elkészítését, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elkészíti mindazoknak, akik munkáltatótól szereztek jövedelmet tavaly - hívta fel a figyelmet Kis Péter András, a NAV adószakmai szóvivője az M1 aktuális csatornán pénteken.

  • sok irat, mappa

    Nagy várakozás előzi meg a 2016. évi negyedik negyedéves adózói minősítések pontos számainak nyilvánosságra hozatalát. A tavaly januárban bevezetett újszerű minősítési rendszer elsősorban az adóellenőrzések során meghatározó fontosságú mind az adóhatóság, mind pedig a vállalkozások számára.

  • máv dolgozó vasutas

    Kizárólag a béremelés hatására még nem szűnik meg a kritikus létszámhiány, legfeljebb stabilizálódik a jelenlegi állapot a MÁV-nál – közölte a Vasutasok Szakszervezete a hírre reagálva: jóváhagyta a kormány a 3 évre szóló, összesen 30 százalékos béremelési követelésüket. A szakszervezet az ágazat megmentésére további intézkedéseket sürget. A megvalósításról hamarosan a foglalkoztatást elősegítő együttműködési megállapodás születhet a munkáltatóval.

  • gyógyszer

    Húszezer darab gyógyszert és 176 doboz adózatlan cigarettát találtak egy tehergépjárműben elrejtve a pénzügyőrök Röszkén, a sofőrrel szemben büntetőeljárás indult - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken.