Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Jogszerű, bár erkölcsi szempontból menthetetlen adóegyezségeket leplezett le számos multinacionális vállalat és a luxemburgi adóhatóság között a PwC két munkatársa. Jean-Claude Juncker volt luxemburgi miniszterelnök, a megállapodások egyik tető alá hozója most, az Európai Bizottság elnökeként az adóoptimalizálás elleni harc élére állt. Új felfogásának sikere nemcsak tőle függ: sokszereplős politikai csata folyik, amelynek végén valaki veszíteni fog.
Jean-Claude Juncker volt luxemburgi miniszterelnök vezette Európai Bizottság hivatalba lépése után a Tényfeltáró Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (International Consortium of Investigative Journalists) olyan bizalmas dokumentumokat szellőztetett meg (szám szerint 548-at), amelyek részletesen taglalják mintegy 340 multinacionális cég luxemburgi adóügyleteit.
A dokumentumok a Pricewaterhouse Coopers (PwC) tanácsadó-könyvvizsgáló cégtől kerültek ki és alapos képet adnak arról, hogy a transznacionális vállalatok milyen egyedi adómegállapodásokat kötöttek – adóterheik globális, uniós minimalizálása céljából – a luxemburgi hatóságokkal.
|
Új szolgáltatásokkal bővült az Adó Online:
|
 |
A nyilvánosságra került megegyezések feltárták a legális adóelkerülés luxemburgi gyakorlatát: a luxemburgi hatóságok tudtával és aktív jóváhagyásával folyó agresszív adótervezési, könyvelési technikákat, a transzferárazáshoz kapcsolódó profiteltüntetési módszereket és a leányvállalati telephelyekkel történő trükközéseket. Ugyanakkor mindaz, ami a tényfeltáró újságírói munka jóvoltából kiderült, bár erkölcsi szempontból megkérdőjelezhető, direkt módon sem luxemburgi, sem pedig uniós jogba nem ütközött (vagy ha igen, akkor uniós adóhatóság és büntetőjog hiányában, a bonyolult cégláncolatok labirintusában szinte lehetetlen a rosszhiszeműség bizonyítása). Ez a magyarázata annak is, hogy büntetőeljárás kizárólag két fiatalember ellen indult, akik a PwC-től a dokumentumokat kiszivárogtatták.
| A legális adótervezésnek megvannak a határai még az uniós jog szerint is: az Európai Bizottság már korábban is vizsgálta az Amazon és a Fiat megállapodásait a luxemburgi hatóságokkal, mert úgy vélte, hogy az adómegállapodások egy bizonyos szint felett már illegális állami segítségnyújtásnak minősülhetnek, illetve versenytorzító hatásúak lehetnek. Ezek a vizsgálatok jelenleg is folyamatban vannak, csakúgy, mint az Apple írországi és a Starbucks hollandiai megállapodásaihoz kötődő vizsgálódások. |
A LuxLeaks-botrány értelemszerűen azért lehetett igazán kellemetlen a Bizottságnak, mert az új elnök, Jean-Claude Juncker a kiszivárogtatott dokumentumok által taglalt időszakban végig luxemburgi miniszterelnök volt, sőt, hosszú éveken keresztül az adóügyekért felelős pénzügyminiszteri posztot is betöltötte.
Juncker mint luxemburgi miniszterelnök látványosan teljesítette feladatát, hiszen országa olyan megállapodásokat kötött, amelyek a luxemburgi államnak és adófizetőknek kiugróan előnyösek, más tagállamoknak viszont kiugróan hátrányosak voltak (Luxemburg más államokban végzett tevékenységek után szedett be adókat, ezáltal a saját polgárai számára alacsonyabb adókat és magasabb szolgáltatásokat tudott nyújtani – más tagállamok viszont ezzel párhuzamosan adóbevételtől estek el). Bizottsági elnökként azonban Junckernek már nem az a feladata, hogy luxemburgi érdekeket képviseljen, hanem az, hogy az unió mint egység érdekeit képviselje. Felismerve az ellentmondást, Juncker nem is tehetett mást, mint hogy „beleállt” az ügybe. Kiállt az adóharmonizáció mellett és ígéretet tett arra, hogy a Bizottság olyan átláthatósági csomagot tesz le az asztalra, amely a tagállamok és a transznacionális vállalatok közötti adómegállapodásokat nyilvánossá teszi, kiemeli az „adótitok” köréből. Bár a Bizottság elnökének új keletű kezdeményezőkészségét sokan nézték gyanakodva, a Parlament nagy arányban leszavazta a radikálisok által benyújtott bizalmatlansági indítványt, ezzel helyén hagyva és megerősítve az új Európai Bizottságot. Emellett az Európai Parlament létrehozott egy eseti bizottságot is (TAXE), amely hat hónapon át az európai adótervezési és feltételes adómegállapítási technikákat vizsgálja, és 2015. augusztus környékén javaslatokat tesz le az asztalra.
Ezzel párhuzamosan a Bizottság is nyilvánosságra hozta az ígért javaslatát, amely többek között arra kötelezné a tagállami kormányokat, hogy a határokon átnyúló feltételes adómegállapítások tekintetében háromhavonta automatikusan, és ami még ennél is fontosabb, mérlegelési jog nélkül tájékoztassák egymást. Ha sikerül az Európai Parlamentben és a Tanácsban is megállapodni ez ügyben, a Bizottság a 2016. januári hatályba lépést tartja kívánatosnak. A Bizottság továbbá jelezte, hogy egy később publikálandó cselekvési tervben ismét javaslatot tesz majd a közös konszolidált társaságiadó-alap (KKTA) bevezetésére – utóbbit a tagállami kormányok eddig nem támogatták.
Sokan sürgetik továbbá, hogy az országról országra történő adózási adatszolgáltatási kötelezettség vonatkozzon minden transznacionális vállalatra (jelenleg csak bizonyos szektorokban alkalmazzák ezt a szabályt), mert akkor lehet igazán látni, hogy ki, kivel, milyen adóügyi megállapodást köthetett, abból mely tagállamok jártak jól és mely tagállamok rosszul (a Bizottság a hivatkozott közleménye szerint mérlegeli az átláthatóság effajta növelésének a lehetőségét is).
| Az Európai Bizottság már 2013-ban javaslatot tett egyes – a luxemburgi esetben is alkalmazott – adózási kiskapuk bezárására (erről a Tanács meg is tudott állapodni 2015 elején). Az uniós jog ugyanis lehetővé teszi, hogy a transznacionális vállalatok ne a leányvállalat székhelye szerint, hanem az anyavállalat központját adó tagállamban fizessenek társasági adót, de egyes vállalatok – a bizottsági javaslat indoklása szerint – sikeresen elérték, hogy a kettős adóztatás elkerüléséből „sehol sem adózás” legyen, noha ez a szabályozásnak eredetileg természetesen nem volt célja. |
Az Európai Unióban az adózás továbbra is elsősorban tagállami hatáskör, és tagállami szinten – ahogy a luxemburgi példából is láthattuk – az adóverseny, az adómegállapodások körüli mozgástér lehetővé teszi a tagállami kormányoknak, hogy a nemzetközi, uniós, illetve tagállami jogszabályok kihasználásával más tagállamok kárára növeljék költségvetési bevételeiket. Vagyis az adóalap-harmonizáció, az adótervezési kiskapuk további zárása nem feltétlenül érdeke minden tagállamnak, különösen nem azoknak, amelyek úgy vélik, hogy jól állnak az adóversenyben. Így bár a Bizottság optimista a tanácsi-parlamenti megállapodás ügyében, a kiskapuk bezárása nemcsak magától értetődő üzleti, hanem kevésbé magától értetődő tagállami, nemzeti érdekekbe is ütközhet (az egyértelmű, hogy az efféle adózási átláthatóság negatívan hathat vagy az érintett cégek jövedelmezőségére, vagy pedig a fogyasztók előtti imázsára, a status quo-hoz képest az érintettek számára mindkét kimenetel rossz).
Különös adózási módok az áfa rendszerében |
|---|
Kiskönyvtár az áfáról címet viselő sorozatunk 5. kötete a különös adózási módok elméleti szabályanyagának a magyarázatán túl konkrét példák bemutatásával segíti az adózók mindennapos hatékony jogalkalmazását. |
A fő kérdés tehát az, hogy a Bizottság tud-e a javaslata mögé olyan tartós állampolgári felháborodást, illetve olyan időtálló parlamenti és tanácsi koalíciót szervezni, amely elég a változás elfogadtatásához, az átláthatóság kiköveteléséhez. A 2008-as válság nyomán az állampolgároknak a bankok, multinacionális cégek, big business iránti gyanakvása, és a kapitalizmus „erkölcsössé tétele”, megzabolázása iránti vágya érezhetően megnőtt. Ez, illetve a radikális jobb- és baloldaltól való tagállami félelem lehet az az alig leplezett politikai nyomás, amely azokat a politikusokat is felsorakozásra sarkallhatja, akik az efféle kérdésekben inkább mutatnának megengedő attitűdöt.
Első körben megvolt a szükséges tanácsi többség, és azon belül Németország, Franciaország és Olaszország is kifejezetten nyitottnak tűnt – ők követelték először a reformot. Kérdés, hogy kitart-e a jelenleg megfigyelhető lendület és nyomás. Ha néhány tagállam úgy véli, mégis rányom a fékre, mert nem érdeke az átláthatóság, sőt, kifejezetten érdeke a nehezen áttekinthető adóverseny fenntartása, akkor egy olyan furcsa dolog történhet, ami az uniós vitákban, „Brüsszel” és a tagállamok relációjában viszonylag ritka. „Brüsszel”, a Bizottság és a Parlament együtt tetszeleghet a transzparencia, az átláthatóság, az erkölcsös adózás képviselőjeként az obskurus adómegállapodásokat rejtegető, és más tagállamok adófizetőit megkárosító egyes tagállamokkal szemben. Hosszú még az év, hosszúak a várható viták, és csak egy dolog biztos: valaki rosszul jár. Egy sokszereplős politikai játszma dönti majd el, hogy ki és mennyire.
