Ma több mint 70 ezer cég kap levelet a NAV-tól

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Ma kapja meg a személyes tájékoztatást az a több mint 70 ezer vállalkozás, amely a kisvállalati adó (kiva) választásával a becsült számítások alapján legalább 10 százaléknyi közterhet spórolna jövőre. A próbaszámításokat minden cégnek érdemes elvégezni. Ebben segít a Nemzetgazdasági Minisztérium kiva-kalkulátora.

A kormány több speciális adózási formát kínál a vállalkozásoknak. A megfelelő adózási mód kiválasztásával rengeteg pénz spórolható meg törvényi keretek között. A legoptimálisabb forma kiválasztásban segít most a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Ma az ügyfélkapun keresztül több mint 70 ezren kapnak tájékoztatást arról, hogy - a gazdasági tárca szakértői által megállapított módszerrel történő – számítás alapján megérné jövőre a kivát választani. 

A feltételes adómegállapítás hazai és nemzetközi szabályozása

A könyv széleskörűen bemutatja a feltételes adómegállapításra vonatkozó eljárást. A gyakorlati szakemberek számára kiemelt jelentőséggel bírhat, hogy az eljárást nemcsak hazai, hanem nemzetközi viszonylatban is ismerteti a könyv. Így elérhetővé válik a „titkos elixír” a folyamatos hiánypótlási eljárások megszüntetésére.

 

Megrendelés >>

 

Több mint 25 ezer cég esetében a korábbi évek bevallási adatain nyugvó számítást is tartalmaz a NAV levele,  a rendelkezésre álló bevallási és foglalkoztatási adatok alapján  az adóhivatal közli azt is, hogy mennyi közterhet spórolhatna meg a cég, ha számviteli és egyéb adatai pontosan úgy alakulnának 2018-ban, mint 2016-ban. További 45 ezer cég talál ma tájékoztatást a tárhelyén. Esetükben a számítás kellően pontos elvégzéséhez szükséges adatok egy része nem áll a NAV rendelkezésére. Az adónem választásával ugyanakkor valószínűleg ők is jól járnának, hiszen az elérhető adatok alapján a megtakarítás esetükben is több mint tíz százalékra becsülhető.Az NGM kiva-kalkulátorának segítségével a 2018-ra vonatkozó döntések (pl. ha nő az alkalmazottak száma vagy a fizetése) figyelembevételével minden cégnek érdemes a számításokat elvégezni.

A kivát azok a legfeljebb 50 főt alkalmazó vállalkozások választhatják, melyek előző évi bevétele, illetve a mérlegfőösszege nem haladja meg az ötszázmillió forintot. A kisvállalati adó mértéke jövőre a törvény által meghatározott adóalap 13 százaléka, melynek teljesítésével a cég mentesül a társasági adó, a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás bevallása és megfizetése alól.

A kiva-kalkulátor itt érhető el.
 
 

  • Értesítő a rovat cikkeiről
Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az ado.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok