Mi, mennyi 2016-ban?

  • Értesítő a rovat cikkeiről

A minimálbér nőtt, a közmunkabér maradt – ez is kiderül a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya által összeállított dokumentumból. 8 éve nem nő a nyugdíjminimum, a gyes, a családi pótlék, az illetményalap.
 

Marad a közfoglalkoztatási bér 79155 forint (teljes munkaidős foglalkoztatásnál ) 2016-ban – olvasható a dokumentumban.

Az álláskeresési járadék maximuma továbbra is a minimálbér, így bruttó 111 ezer forintra nőtt a maximális összege – természetesen azokra vonatkozik, akik már idén váltak jogosulttá.

A foglalkoztatást helyettesítő támogatás összege - 22800 forint- sem változott tavalyhoz képest, bár ez nem 2008 óta ennyi, 2012-ben ugyanis 28500 forintról csökkentették erre a szintre.A közszolgálati tisztviselők illetményalapja 8 éve 38650 forint. Az öregségi nyugdíj legkisebb összege is stabilan 28500 forint 2008 óta, 2016-ban sincs változás. Így a nyugdíjminimumhoz kötött gyes bruttó összege is 28500 forint immár 8 éve. A családi pótlékok összege is hasonlóan fix.

Példák az áfatörvény alkalmazásához

Jelen kiadványunk olyan gyakorlati példatár, amely az általános forgalmi adózás területén leggyakrabban felmerülő jogeseteket és azok megoldását tartalmazza.

Megrendelés >>

Változások is történtek: a minimálbér havi bruttó 111 ezer forintra nőtt, a garantált bérminimum 129 ezer forintra.

További hasznos adatokat találhat például a munkaadók által fizetendő közterhekről, a pénzbeli társadalombiztosítási ellátások és családtámogatásokról, szociális ellátásokról,  ha letölti a teljes dokumentumot.

  • Értesítő a rovat cikkeiről
Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az ado.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • ház

    2018. január 1- től hatályos a 337/2017. (XI.14.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet), amely a három- vagy többgyermekes családok lakáscélú jelzáloghitel-tartozásainak csökkentését szolgálja azáltal, hogy vissza nem térítendő állami támogatás igénybevételét teszi lehetővé a központi költségvetésből abban az esetben, amennyiben a család megfelel a rendeletben foglalt feltételeknek.

  • mediáció_tárgyaló

    2018. január 1-jével a szakszervezeti tisztségviselők minden olyan esetben kérhetik munkaviszonyuk helyreállítását, amikor a munkáltató jogellenesen küldte el őket. Ugyanakkor a szakszervezeti vezetők munkajogi védettségét illetően több részletszabály továbbra is aggályos.

  • Varga Mihály

    Biztosítani kell az egyenlő elbánást az uniós áfareform során, a tagállamok közötti különbségtétel elfogadhatatlan lenne - hangsúlyozta az Európai Bizottság múlt héten bemutatott áfajavaslata kapcsán Varga Mihály az uniós gazdasági és pénzügyminiszterek keddi brüsszeli tanácsülésén.

  • offshore, adóparadicsom, adóelkerülés

    Lekerült nyolc ország kedden az Európai Unió adóparadicsomokról összeállított, korábban még tizenhét államot tartalmazó feketelistájáról, amelyet kevesebb mint két hónappal ezelőtt hagytak jóvá.

  • okostelefon

    A hazai kkv-k csupán fele aktív digitálisan. Mindössze minden második vállalkozásnak van saját honlapja, és közel minden harmadik cég marketing tevékenység nélkül próbál életben maradni – hangzott el a K&H és a Google Magyarország által közösen szervezett ingyenes, a mobile-first világ kihívásait és lehetőségeit fókuszba állító Google Digital Workshop eseményen. Az online jelenlét óriási lehetőségeket rejt a kkv-szektornak, ezért az idei teendők közé érdemes felvésni a digitális fejlődést és a mobilra optimalizált weboldal létrehozását is.