Nincs több gond az EKAER-rel, ha van AEO-engedélye

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Az utóbbi idők legmegterhelőbb kötelezettsége és egyik legnagyobb kihívása a gazdálkodóknak az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer, közismertebb nevén az EKAER-rendszer bevezetéséhez kapcsolódó bejelentési kötelezettségek kezelése. Az RSM blogbejegyzése.

Kevés olyan kötelezettség van, amely annyi fejtörést és kérdést okozott, mint az EKAER a közel két évvel ezelőtti bevezetése óta. A NAV szempontjából sikerként értékelt ellenőrzési rendszerről van szó, amelynek köszönhetően kimutathatóan csökkent az áfacsalások száma, javult a felderítést, és az alkalmazható szankciókból még bevétel is származott.

Mindezek nem boldogítják azokat a gazdálkodókat, akik a jogszabálynak való megfeleléstől motiváltan, vagy pusztán az alkalmazható drasztikus szankcióktól félve, szeretnének megfelelni az EKAER-ből származó kihívásoknak. Minimálisra kívánnák csökkenteni a hibázás lehetőségét, és ezáltal az alkalmazható szankciók mértékét.

A tapasztalatok szerint a legnagyobb gond, hogy alapvetően sok és gyakran változó adatot kell közölni az EKAER-bejelentésekben, valamint ezek a folyamatok nehezen, vagy egyáltalán nem automatizálhatóak és nem, vagy csak nagyon nehezen integrálhatóak egy vállalatirányítási rendszerbe.

Az EKAER-bírság az egyik legszigorúbb adószankció

Márpedig érdemes odafigyelni a szolgáltatott adatokra, mert mennyiben az adózó a fuvarozott termék, vagy annak egy része tekintetében nem tett eleget a bejelentési kötelezettségének, illetve a bejelentési kötelezettségét hibásan, valótlan adattartalommal vagy hiányosan teljesíti, úgy a termék vagy annak be nem jelentett része igazolatlan eredetűnek minősül. Az állami adó- és vámhatóság az adózó terhére pedig az igazolatlan eredetű áru értékének 40 százalékáig terjedő mulasztási bírságot szabhat ki. Ezen kívül, amennyiben az adóhatóság mulasztási bírságot szab ki, a fuvarozott terméket – a romlandó áruk és az élő állat kivételével – a kiszabott bírság összegének mértékéig, annak biztosítékaként lefoglalhatja. Összességében az adóigazgatásban ma ismert egyik legszigorúbb szankciórendszerről van szó.

Kedvezőbb EKAER-feltételeket is biztosít az AEO

Adott a kérdés mindenki számára, hogyan lehet elkerülni vagy minimalizálni egy ilyen szankció esélyét. A válasz nem is olyan bonyolult: AEO-engedéllyel kell rendelkezni.

Sokan ismerik már és alkalmazzák is az Engedélyezett Gazdálkodói Engedélyt ( Authorised Economic Operator ),de nem kellő alapossággal. Sokat írtunk már az AEO előnyeiről , mégis sokan ezt az engedélyt szinte kizárólag a vámjog területén tartják alkalmazhatónak, a kedvezményeket csak ezen a területen ismerik. Ez alapvetően igaz is, azonban ez az engedély a hazai jogalkotásnak köszönhetően egyre inkább teret nyer az adóigazgatás területén is. Láthatóak az előnyei a jövedéki igazgatásban, az importáfa kezelésében, de a témánknál maradva az EKAER-kötelezettség terén is.

A jogszabályban meghatározott feltételek megléte esetén bizonyos gazdálkodók az EKAER-ben egyszerűsített bejelentés megtételére jogosultak.

Egyszerűsített EKAER-bejelentés - tételenként 3 adat 22 helyett

Az egyszerűsített bejelentés lényege, hogy a normál bejelentéshez képest ( kb. 22 adat ) csökkentett adattartalmat ( mindössze 3 adat ) követel meg a rendszer az adatok rögzítésekor.

2016. október 13-tól jogszabály biztosítja az egyszerűsített adattartalommal történő bejelentés lehetőségét az AEO engedéllyel rendelkező gazdálkodók részére is, ami azt jelenti, hogy aki rendelkezik ilyen engedéllyel, jelentősen tudja csökkenteni EKAER-téren a kockázatait, valamint a mindennapi adminisztrációt.

Transzferár iránytű

A könyv segítségével megismerheti a kapcsolt vállalkozásokat érintő adózási feladatokat és teendőket, emellett gyakorlati útmutatást kap a jogszabályi előírások betartásához. A könyvhöz kapcsolódó munkafüzet számos példát és több mint 30 gyakorlati feladatot tartalmaz.

Megrendelés >>

 

A fentiekből megállapítható, érdemes AEO-t kérni a fuvarozással, szállítmányozással valamint további logisztikai szolgáltatással foglalkozóknak, de sokat segít az engedély a termék előállítását végző, valamint export és import forgalmat bonyolító gazdálkodóknak is.

Az AEO nem egy olyan engedély, amely bármelyik kormányablaknál fél óra alatt elérhető. Egy olyan engedélyről van szó, ami túlmutat a nemzeti határokon, és az egész EU területén érvényes, azt kölcsönösen elfogadják az egyes vámigazgatások. Ebből adódóan az engedélyezési eljárása komoly felkészültséget igényel, de egy AEO-projektekben járatos tanácsadó igénybevételével a lehető legkisebb energiát köti le a társaság részéről.

Hazánkban 400 körüli az AEO-engedélyes gazdálkodók száma, ami az előnyöket tekintve elenyészően alacsony szám. Figyelembe véve, hogy a vámigazgatás területén kívül is kifejti hatását, egyértelműen kitűnik, hogy az AEO-engedélyé a jövő.

A bejegyzés szerzője Falcsik István, az RSM Hungary üzletágvezetője. Az RSM Blog az Adó Online szakmai partnere. 

  • Értesítő a rovat cikkeiről
Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az ado.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • álláshirdetés

    A nyilvántartott álláskeresők száma 6,9 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a 2017. decemberi zárónapon 254 800 álláskereső szerepelt, több mint 18 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál.

  • online vásárlás

    Már csak kevesebb, mint fél év felkészülési idő maradt az online számla-adatszolgáltatás bevezetésére. „A felkészülés pedig nemcsak a számlázó szoftverfejlesztő cégeket érinti” – figyelmeztet Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető adótanácsadója – „hanem minden vállalkozást. Legsúlyosabban talán azokat, melyek saját számlázási, ügyviteli rendszert használnak. Ők jellemzően nagyobb, sokszor nemzetközi hátterű vállalatcsoportok.” Ha valaki csúszik a rendszer elindításával, vagy nem megfelelően küldi át az adatokat, akár 1 millió Ft-os bírságot kockáztat, a számla befogadója pedig elvesztheti áfa-levonási jogát. A hatóság minden hibáért a kibocsátó adózót fogja felelőssé tenni, még ha a szoftverfejlesztő vagy a számlázással megbízott alvállalkozó okozta is a mulasztást.

  • pénz

    Idén hat százalék felett alakulhat a reálkeresetek emelkedése a tárca számításai szerint - mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn.

  • panellakás

    A vállalkozások 5 millió forintig adómentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel törlesztését, lakás vásárlását, építését, bővítését, korszerűsítését vagy akadálymentesítését. Az akár havi 83 ezer forintos juttatás cafeteria elemként is választható - tájékoztatta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t. 

  • nav_logo

    Ismét számos fontos dologról tájékoztatott a NAV: feltárultak az áfacsökkentés részletei, frissült számos információs füzet, és bemutatták az ellenőrzési eljárás digitalizációjához szükséges ELLUGY nyomtatványt.