Reklámadó: a DK az EB-hez fordult


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ellenzéki párt szerint uniós joggal ellentétes passzusok vannak a törvényben.


A Demokratikus Koalíció (DK) az Európai Bizottsághoz fordul a versenyellenes reklámtörvény több, uniós joggal ellentétes passzusa miatt – közölte az ellenzéki párt európai parlamenti képviselője.

Molnár Csaba, aki a DK ügyvezető alelnöke is, közleményében úgy értékelt: a kormány az új reklámtörvénnyel a teljes magyar reklámipar megsemmisítésére készül. A bónuszrendszer megszüntetésével és a médiaügynökségek hatósági árával a kormány újabb versenyellenes intézkedést készül bevezetni – tette hozzá.

Az Országgyűlés szerdán módosította a reklámadóról szóló törvényt, miszerint nulla százalék marad a reklámadó mértéke a 100 millió forintot meg nem haladó adóalaprész után, az adóalap a feletti része után ugyanakkor valamennyi alanynak 5,3 százalékos adót kell fizetnie.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).