Hiába menekült a cigarettacsempész
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Tizenhárommillió forint értékű cigarettaszállítmánnyal próbált elmenekülni egy csempész a rendőrök elől Nyíregyházán
A személygépkocsival közlekedő férfit csütörtökön a kemecsei rendőrőrs munkatársai akartak ellenőrizni a szabolcsi megyeszékhelyen, de ő figyelmen kívül hagyta a megállásra felszólító megkülönböztető fény- és hangjelzést, és nagy sebességgel továbbhajtott. A menekülő sofőr végül járművével egy zsákutcába fordult be, ahol megállásra kényszerült.
A rendőrök ellenőrizték a gépkocsit, ekkor kiderült, hogy a hatósági jelzése hamis, sőt további négy, különböző országhoz tartozó hamisított rendszámtábla volt a járműben. A kocsi utas- és csomagterében 15 593 doboz magyar zárjegy nélküli, csempészett cigarettát is találtak.
A rendőrök a 40 éves, külföldi állampolgárságú sofőrt előállították, majd a cigarettával és a hamis rendszámtáblákkal együtt átadták az ügyben illetékes Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak.
(MTI)