Reklámadó: elhúzódhat a vita


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Bizottság a nulla százalékos kulcsot és az adóalap számításénak módját is kifogásolja – írja a Népszabadság.


Elhúzódhat a magyar kormány és az Európai Bizottság vitája a reklámadóról, ezért a Népszabadság kormányzati forrásai szerint a parlament ősznél előbb nem tudja módosítani a törvényt.

A magyar kormány a kérdésben nem dönthet szabadon, miután a bizottság március közepén felfüggesztette a törvény végrehajtását, mert az RTL-csoport panasza alapján vizsgálatot indított, hogy a tavaly bevezetett új sarc megfelel-e az uniós állami támogatási szabályoknak. Most már bármilyen törvénymódosítást is fogad el a magyar parlament, az csak akkor léphet hatályba, ha azzal a bizottság is egyetért, s ennek nyomán lezárja a vizsgálatát – írja a lap.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).