Több ezer ruhát foglalt le a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

 Távol-keleti bálázott, márkátlan ruhák közé rejtették a hamis termékeket.


Több mint 3200 darab, 40 millió forint értékű hamisított ruhaneműt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei hat, az országból kilépni készülő kisbuszban a beregsurányi magyar-ukrán határátkelőhelyen – közölte a hatóság Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei adó- és vámigazgatóságának sajtóreferense. Magyar Norbert elmondta, hogy a buszokban utazó ukrán-magyar állampolgárságú férfiak az okmányok alapján távol-keleti bálázott, márkátlan ruhát vittek volna Ukrajnába, és ezek közé rejtették el a különböző világmárkák hamis jelzésével ellátott árut.

 

A csempészek arra is ügyeltek, hogy ne egyszerre érkezzenek a határátkelőhöz. Az első járművet átvizsgálva azonban a pénzügyőrök azonnal kiszűrték az átlépésre várakozók közül a többi csempészt is – ismertette a sajtóreferens.

A pénzügyőrök a hamis ruhaneműt lefoglalták, és iparjogvédelmi jogok megsértése miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Nyugdíjbiztosítás: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez szerződésenként csaknem 300 ezer forintnyi befizetést jelent, vagyis a tárgyévi befizetés után járó 20 százalékos adójóváírás a biztosítottakat átlagosan 60 ezer forintnyi adóvisszatérítéshez juttatja. Ez azonban nem jár automatikusan: az összeget csak azok számlájára utalja az adóhatóság, akik ezt a május 21-ig benyújtandó szja-bevallásukban külön igénylik – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

2024. május 8.

Áfateher a marketingakciókban, promóciókban

Tapasztalataink szerint sok a bizonytalanság a különböző marketingakciók, árengedményi konstrukciók áfa-kezelése tekintetében. Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy ahány adóalany, annyiféle áfakezelés. Nagyon sok konstrukció, eljárás létezik (kuponok, pontgyűjtő akciók, utalványok, árengedmények, ingyenesen juttatok termékek, szolgáltatások, szóróanyagok stb.), ám ezek a megoldások jelentős adókockázatot rejthetnek magukban.

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.