Történelmi csúcson a GKI konjunktúraindexe

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Az üzleti várakozások még soha, a fogyasztóiak pedig csak 2002-ben, a Medgyessy-kormány 100 napos programjának néhány hónapjában voltak a mostaninál is kedvezőbbek - közölte a GKI Gazdaságkutató. 

Az Európai Unió támogatásával végzett felmérés szerint a konjunktúraindex a novemberi 5 pontról 7,9 pontra, az üzleti bizalmi index 11,7 pontról 13,4 pontra javult, a fogyasztói bizalmi index pedig mínusz 14,2 pontról mínusz 7,7 pontra javult egy hónap alatt.

Az üzleti szférán belül az ipari és az építőipari bizalmi index is történelmi csúcsot döntött, a kereskedelmi pedig csak egyszer volt kissé kedvezőbb. Csak a szolgáltató cégek várakozása romlott valamelyest novemberhez képest, igaz, akkor historikus maximumán volt - közölték. Az ipari bizalmi index decemberben minimálisan, de meghaladta eddigi, szeptemberi csúcspontját. Az iparban az elmúlt időszak termelésének, valamint a rendelésállománynak - az export kivételével -, továbbá a termelési várakozásoknak a megítélése kedvezőbb lett.

 

Az adatok szerint az építőiparban kirobbanó az optimizmus, az ágazat bizalmi indexe hónapok óta újabb és újabb történelmi rekordot dönt, decemberben pedig ezen belül is nagyot ugrott. Novemberhez képest a magas- és a mélyépítő cégek várakozásai is kedvezőbbé váltak. Az előző háromhavi termeléssel és a rendelésállománnyal kapcsolatos elégedettség decemberben egyaránt jelentősen emelkedett.

A kereskedelmi bizalmi index az elmúlt közel négy évet jellemző viszonylag keskeny sáv tetején áll, csak 2014 januárjában volt ennél magasabban. Az eladási pozíció és a készletszint megítélése javult, a rendeléseké kissé romlott.

A szolgáltatói bizalmi index decemberben kissé csökkent az előző hónaphoz képest. Az általános üzletmenet és a várható forgalom megítélése romlott.

A foglalkoztatási és áremelési szándék minden ágazatban erősödött. Tovább csökkent a lakosság munkanélküliségtől való félelme a GKI szerint. Az építőipari cégek csaknem fele, a kereskedelmiek 40 százaléka készült áremelésre, ugyanakkor a fogyasztók inflációs várakozása mérséklődött.

A magyar gazdaság perspektívájáról az építőipari és főleg a kereskedelmi cégek, valamint a lakosság a novemberinél optimistábban, az ipari és szolgáltató cégek viszont pesszimistábban nyilatkoztak.

A GKI fogyasztói bizalmi index decemberben a novemberi enyhe romlást követően kivételesen markánsan emelkedett. A lakosság saját pénzügyi helyzetének következő egy évét, valamint megtakarítási képességét is jobbnak ítélte, mint novemberben. Az emberek saját pénzügyi helyzetükről, várható megtakarítási képességükről, valamint a magyar gazdaság jövőbeli helyzetének megítéléséről alkotott véleménye csak 2006 első felének valamelyik hónapjában volt a mostaninál kedvezőbb, a munkanélküliségtől való félelem pedig még sohasem - közölte a zrt.

(MTI)

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Kapcsolódó cikkek

  • nyíl

    A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint gyorsul a magyar gazdasági növekedés az EU-támogatások hatására, a választásokkal és a munkaerőhiánnyal összefüggő gyors bérkiáramlás által gerjesztett fogyasztásnövekedés következtében.

  • grafikon

    Szeptemberben tovább emelkedett a GKI gazdaságkutató konjunktúraindex. Nagyot nőtt az üzleti bizalmi index, a fogyasztói várakozások kissé romlottak, de így is erős optimizmust sugároznak - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az ado.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • költségvetés

    Az Országgyűlés pénteken elfogadta a jövő évi költségvetésről szóló törvényt.

  • forint_pénz

    A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete májusban 327 500 forint volt, 10,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

  • vám

    2018. január elsejével új vámtörvény lépett életbe, vámigazgatási ügyekben ettől kezdve kizárólag a vámjogszabályokat lehet alkalmazni. A leginkább kézzelfogható változás, hogy vámigazgatási ügyben – amennyiben az ügyfél nem kíván személyesen eljárni – immár kizárólag vámjogi képviselő járhat el. Bár a szabályozás nem régi, ennek ellenére indokolttá vált a módosítása, amely szerint a vámjogi képviselői feladat ellátásába bevonható harmadik fél is.

  • autópiac

    A második negyedévében újabb csúcsra ért a használtautó-piac Magyarországon: 201 ezer használt személyautó cserélt gazdát, 17 százalékkal több, mint egy évvel korábban, és az előző negyedévhez is jelentős, 16 százalékos volt növekedés - közölte a JóAutók.hu.

  • top 100

    Március végén átlépte a 20 billió dollárt a világ száz legértékesebb vállalatának piaci tőkeértéke. A mezőnyt az USA és a technológiai szektor dominálja. Az InfoTandem infografikája.