Varga: a jövő évi az adócsökkentés költségvetése


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Minden magyar állampolgár még egy kis lépést tehet előre Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint.


Az Országgyűlés a 2017. évi költségvetés elfogadásával felelős döntést hozott, olyan büdzsét fogadott el, amely továbbra is biztosítja a stabil és kiszámítható gazdasági növekedést – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten a parlamenti döntést követően tartott sajtótájékoztatón.

A miniszter ismertette: a költségvetés 3,1 százalékos növekedéssel, 0,9 százalékos inflációval és 2,4 százalékos, az uniós módszertan alapján számított államháztartási hiánnyal számol. A kormány egyik legfontosabb célkitűzése, hogy az állam működése nullszaldós legyen, csak a beruházásokkal, fejlesztésekkel kapcsolatban tartalmaz deficitet a költségvetés. Hangsúlyozta, az utóbbiakra kiemelkedően nagy forrást tartalmaz a büdzsé, uniós támogatásokból 2240 milliárd, hazai forrásból pedig 1640 milliárd forintot.

Elmondta, olyan büdzsét fogadott el a parlament, amely lehetővé teszi, hogy minden magyar állampolgár még egy kis lépést tehessen előre, a növekedés és a magyar reformok eredményeit a családok és vállalkozások a hétköznapi életben is megtapasztalhatják. A költségvetés korai időpontban való elfogadásának köszönhetően a gazdaság szereplőinek elég idejük lesz arra, hogy felkészüljenek a következő évre – mondta a miniszter. Varga Mihály kifejtette: a jövő évi az adócsökkentés és otthonteremtés költségvetése, amely stabilitást, biztonságot nyújt a családoknak, valamint a vállalkozásoknak a fejlődési lehetőséget ad.

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

Közölte, az áfacsökkentés és az szja-kedvezmény növelése egy nyugdíjas házaspárnál átlagosan további 15-20 ezer, a nagycsaládosoknál 30-35 ezer, a kétgyermekeseknél pedig 80-85 ezer forintot hagy jövőre. A havi adókedvezmény összege 2017-ben gyermekenként 15 ezer forintra emelkedik, egy kétgyermekes család éves jövedelme az adókedvezménynek köszönhetően 60 ezer forinttal emelkedhet. A fiatal házasoknál megmarad a havi 5 ezer forintos, két évre szóló adókedvezmény.

A miniszter ismertetése szerint az otthonteremtési programra 2017-ben 211 milliárd forintot fordítanak, a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) jövőre is igénybe vehető. Az otthonteremtést segíteni fogja az új lakások építésére vonatkozó áfa csökkentése is, aminek mértéke továbbra is 5 százalék lesz a korábbi 27 helyett. A kormány támogatja a lakáscélú megtakarításokat is a nemzeti otthonteremtési közösségek (nok) segítségével.

Varga Mihály kifejtette: jövőre folytatódik az életpályaprogram, a pedagógusoknál és rendvédelmi hivatásos állománynál elkezdett bérfelzárkóztatást kiterjesztik a szociális és egészségügyi szféra alkalmazottaira, erre az ideinél 225,7 milliárd forinttal több forrást tartalmaz a büdzsé. A költségvetés fedezetet biztosít a köznevelésben tervezett 10 százalékos béremelésre, biztosítja a felsőoktatásban, a kulturális szférában, az egészségügyben, a gyermekvédelemben és a szociális ágazatban történő bérfejlesztés forrását.

A nyugdíjak az infláció mértékével emelkednek, továbbra is megőrzik reálértéküket, az időskori ellátások reálértéke 2011 és 2015 között 8,8 százalékkal nőtt – emlékeztetett a miniszter. Hozzátette, mivel a nyugdíjasok fogyasztói kosarában az alapvető élelmiszerek nagyobb arányt képviselnek, a tej, tojás, baromfi áfájának csökkenése is pénzt hagyhat a pénztárcájukban, mivel az adócsökkentés árcsökkenéssel járhat.

A miniszter elmondta, a munkahelyek számának növelése továbbra is fontos, a kormány támogatja, hogy a közfoglalkoztatotti program szélesedjen, de ha év közben úgy látják, hogy egyes ágazatokban a közfoglalkoztatás miatt esetleg munkaerőhiány lép fel, korrekcióra kerül sor.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Nyugdíjbiztosítás: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez szerződésenként csaknem 300 ezer forintnyi befizetést jelent, vagyis a tárgyévi befizetés után járó 20 százalékos adójóváírás a biztosítottakat átlagosan 60 ezer forintnyi adóvisszatérítéshez juttatja. Ez azonban nem jár automatikusan: az összeget csak azok számlájára utalja az adóhatóság, akik ezt a május 21-ig benyújtandó szja-bevallásukban külön igénylik – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

2024. május 8.

Áfateher a marketingakciókban, promóciókban

Tapasztalataink szerint sok a bizonytalanság a különböző marketingakciók, árengedményi konstrukciók áfa-kezelése tekintetében. Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy ahány adóalany, annyiféle áfakezelés. Nagyon sok konstrukció, eljárás létezik (kuponok, pontgyűjtő akciók, utalványok, árengedmények, ingyenesen juttatok termékek, szolgáltatások, szóróanyagok stb.), ám ezek a megoldások jelentős adókockázatot rejthetnek magukban.

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.