Szárnyal az ingatlanpiac

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Az ingatlanárak 12 százalék köüli emelkedése mellett az elmúlt 8 év legmagasabb tranzakciószámmal zárhatott a piac - írja elemzésében a Duna House. A cég becslése alapján tavaly közel 150 ezer tranzakció valósult meg,az idei évben ennek további emelkedése várható, amely így már meghaladhatja a 160ezret.

Az elmúlt években a dinamikus árnövekedést legnagyobb mértékben Budapesten tapasztalhattuk meg - olvasható a Duna House elemzésében.  

Ennek megfelelően 2017 második felében is Budapesten voltak legmagasabbak a négyzetméterárak. Használt tégla lakások esetében ez 514 ezer forintot jelentett, de az egyik legdrágábbnak számító V. kerületben az átlagérték a 788 ezer forintot is elérte, ami még soha nem volt ilyen magas. A belvárosban a magasabb árak miatt érezhetően némileg visszaesett a kereslet az elmúlt időszakban, és az értékesítési idő is megnövekedett. Az árnövekedés kisebb mértékben, de vidéken is jellemző volt. A Duna House adatai alapján Veszprém megye átlagértékei voltak a legkiemelkedőbbek, amely 367 ezer forintos négyzetméter-, és 21 millió forintos fajlagos árat jelentett. Legalacsonyabb négyzetméter áron Békés megyében lehetett tégla építésű lakást venni, itt átlagosan 155 ezer forintot kértek egy négyzetméterért.

Az idei évben az ingatlanbefektetés továbbra is nagyon vonzó lesz a Duna House szakemberei szerint, amely tovább pörgetheti a piacot. Az alacsony kamatkörnyezet, a növekvő munkabérek és az erőteljesen felfutó hitelkihelyezések miatt további áremelkedésvárható az elkövetkező 2-3 évben, amelynek mértéke ugyan mérséklődhet, de így is 5-10 százalékot becsülnek idén a szakemberek. Az ingatlanhoz szorosan kapcsolódó hitelpiacon szintén akár 20-25 százalékos növekedést is láthatunk a folyósított lakáscélú hitelállományban.

Adóeljárás - jogszabálytükör

Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII törvényt 3 új jogszabály - az adóigazgatási rendtartásról szóló, az adózás rendjéről szóló, valamint az adóhatóság által foganatosítható végrehajtási eljárásokról szóló törvény - váltja fel 2018. január 1-jétől.

A jogszabálytükör párhuzamos szerkesztésben mutatja a régi törvény és az új törvények tartalmilag szinkronizált rendelkezéseit. 

Megrendelés >>

 

Kínálati oldalon az idei évben az újépítésű lakások rohama várható, ami a vevők számára kedvező széles választékot fog jelenteni. Fontos kiemelni azonban, hogy az építőipar munkaerőpiaci helyzet miatt itt az átadások tekintetében csúszásokkal is kell számolni, így a lakáshelyzetüket nagyon sürgősen megoldani kívánó lakásvásárlóknak érdemesebb már magasabb készenléti fokozatban lévő projektek kínálata között válogatni. A türelemnek természetesen több előnye van, a projektek előre haladtával szűkül a foglalható kínálat és jelentősen emelkednek a négyzetméter árak is, így kedvezőbb áron jobb ingatlanokat találhatnak azok, akik már jó előre tervezik a lakásvásárlást.

Az újépítésű projektek környékén a tapasztalatok alapján a használtlakások árai is az átlagosnál nagyobb mértékben emelkednek, így a használt vagy a kisebb alapterületű lakást keresőknek akár befektetési szempontból is érdemes ezekben a kerületekben, városrészekben nézelődni.

A panelek iránt érdeklődőknek számolni kell azzal, hogy az eladók ebben a szegmensben engednek a legkevesebbet a meghirdetett árakból. Decemberben átlagosan csak 2 százalékot lehet a fővárosi panelek áraiból alkudni, szemben a vidéki házak esetében, ahol az ügyesebbek akár 7 százalékos csökkentést is ki tudtak harcolni. Országos átlag alapján idén is 4-5 százalék körüli alkuval érdemes számolni az ingatlantranzakciók során.

Vidék tekintetében a gazdaságilag jól teljesítő régiók, nagyobb városok és megyeszékhelyeknél várható az átlagosnál élénkebb piaci az eladási és vásárlási oldalon is. Az áremelkedés ezeken a területeken eddig elmaradt a fővárosi szintektől, de tavaly itt is erősödött ennek mértéke, ami kitarthat az idei évben is. Az újépítésű ingatlankínálat jelentősen szűkebb ezeken a területeken, így könnyebben és gyorsabban találhatnak a vevők jó állapotú használt lakásokat, családi házakat.

Az ingatlant eladni kívánó lakástulajdonosok eddig egyre gyorsuló piacot tapasztalhattak, folyamatosan csökkent az átlagos értékesítési idő. Az árak emelkedésével és a több újépítésű lakás piacra kerülésével azonban ez a folyamat jelentősen lassulni fog, így az eladóknak valamivel hosszabb értékesítési folyamattal érdemes számolniuk. Árazás tekintetében a szakemberek szerint kedvezőtlen hatással lehet az értékesítés folyamtára a magasra becsült indulóár. Amennyiben bizonytalanok vagyunk,  érdemes értékbecslő szakember segítségét kérni - tanácsolja az elemzés.

Aki befektetőként nem szeretne a lakáspiac várható hozamaiból kimaradni, de nincs kellő tőkéje önálló ingatlan vásárlására, annak érdemes lakásalapba fektetnie, amely az elemzők szerint idén is a jobban teljesítő alapok közé fognak tartozni - zárul a Duna House elemzése.

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Kapcsolódó cikkek

  • haz

    Az Országgyűlés által decemberben elfogadott törvénynek és az azt végrehajtó kormányrendeletnek megfelelően a világörökségi területeken álló egyes ingatlanokra az államnak ezentúl elővásárlási joga van, ez lakásokat, lakóházakat, termőföldeket és erdőgazdasági területeket nem érint - mondta Latorcai Csaba helyettes államtitkár.

  • ingatlan, pénzügy, mérleg, ház

    A hosszú távú ingatlan bérbeadók jobban járnak jövőre: már senkinek nem kell ingatlan bérbeadásból származó 1 millió forintot meghaladó jövedelme után 14 százalékos egészségügyi hozzájárulást (eho) fizetni, mindössze 15 százalék szja terheli az ingatlankiadást - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében. 

Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az ado.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • benzin

    Emeli bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a 95-ös benzin ára nem változik - értesült piaci forrásokból szerdán az MTI.

  • webshop

    Lassul a növekedés a magyar internetes kiskereskedelemben, ugyanakkor a belföldi online piac bevétele csaknem 18 százalékkal emelkedett 2017-ben az előző évhez képest, így háromszor akkora bővülést ért el, mint a kiskereskedelem - mondta Madar Norbert, a GKI Digital üzletágvezetője.

  • nav_logo

    Március 19-én éjfélig kérhetik a személyi jövedelemadó bevallási tervezetének postázását azok, akiknek nincsen ügyfélkapu regisztrációjuk, és tavaly nem voltak egyéni vállalkozók - hívta fel a figyelmet  szerdán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). 

  • adatvédelem

    A május 25-én hatályba lépő egységes európai adatvédelmi rendelet (GDPR) különösen érzékenyen érintheti az érintett vállalkozásokat, mivel a bírság akár 20 millió euró (6,2 milliárd forint) is lehet, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.

  • dunaferr

    Több mint 15 százalékos alapbéremelésről szóló megállapodást kötöttek múlt pénteken az ISD Dunaferr Zrt. vezetői és a szakszervezetek, a DV Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet.