Ápoló mesterképzés indul három egyetemen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az egészségügyi szakellátás minőségének javítása és az egészségügyben tapasztalható munkaerőhiány enyhítése érdekében mesterképzés indul három vidéki egyetemen diplomás szakápolók számára – ismertette Betlehem József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.


A másfél éves képzés nyomán az ápolók olyan, egyébként orvosok által végzett feladatokat is elláthatnak, elsősorban krónikus betegségek kezelésekor, amelyek sürgős szakorvosi beavatkozást nem igényelnek – közölte a népegészségügyi és egészségügyi rendszer hatékonyságának növelése érdekében kiterjesztett hatáskörű szakdolgozói ellátási modell fejlesztésének koordinációjáért felelős miniszteri biztos.

Egyelőre húsz ápolóval indul a képzés, ám a jelentkezők száma megközelíti a kétszázat. Jövőre a fővárosban is kezdődnek keresztféléves kurzusok. A kiemelt szakápolók elsősorban olyan népbetegségek kezelésénél működhetnek majd közre, mint a cukorbetegség, a magas vérnyomás vagy a véralvadási zavarok – mondta a biztos.

Az ágazati bértábla ma is lehetőséget nyújt a differenciálásra, ám 2019-ig, az első kurzus befejezéséig külön premizálási rendszer is kidolgozható a kiemelt szakápolók számára – tette hozzá.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.

2024. május 8.

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 7.

Munkajogi kisokos a túlóra szabályairól

Alighanem mindenki számára ismerősen cseng az a kifejezés, hogy túlóra. Ez nem meglepő, hiszen a legtöbb munkahelyen előfordul, hogy tovább bent kell maradni, vagy végül akkor is be kell menni dolgozni, amikor eredetileg pihenőidő telt volna. Gyakorisága ellenére a túlmunka, vagyis a rendkívüli munkavégzés elrendelésének, díjazásának szabályaival sokszor mégis kevésbé vannak tisztában – nemcsak a munkáltatók, sokszor maguk a munkavállalók is. Az alábbiakban ezért összeszedjük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.