A cégátvilágításról kicsit másképp (1.)

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A stratégia szó eredeti, ógörög jelentése hadművészet, amelynek alapja az, hogy a hadviselés során szerzett tapasztalatokra építve meghatározhatóak az adott ország céljai és az ezek eléréséhez szükséges eszközök. Nem véletlen, hogy a kifejezést- és a mögöttes tartalmat – más területek, így az üzleti világ is átvette.

Egy vállalkozás piaci helyzetének megtartása, erősítése – de már maga a piacra jutás is – harc a versenytársakkal, amelyhez ki kell tűzni a célokat, és az odavezető út lépéseit, eszközeit.

Nem csak egy leltár a célokról

A stratégia az a koncepció, amely rögzíti e célokat és meghatározza az ezek megvalósulásához szükséges erőforrásokat, fejlesztéseket és irányt mutat abban, hogyan válasszon a cég a piaci lehetőségek közül, miként aknázza ki azokat, miként alkalmazkodjon és befolyásolja környezetét.

A társaság eredményessége attól függ, hogy a külső, piaci környezettel milyen mértékben képes együttműködni – és ennek feltétele, vezérfonala a jól felépített stratégia!

Egy vállalkozás alapvető célja a vállalkozás, és ez minden esetben igaz. Felmerülhet a kérdés, hogy ha minden vállalkozásnak ugyanaz a célja, akkor miért nem lehet „konyhakész”, minden cégnek jó stratégiát vásárolni.

Nos, bár az alapcél azonos, de az már cégenként különbözik, hogy ezt milyen módon, milyen keretek között kívánják tulajdonosai elérni: hiszen eltérő a vállalkozások „küldetése”, céljai, feltételrendszere. Így az a stratégia, amely az egyik vállalkozásnál jól bevált, nem feltétlenül vinne sikerre egy másikat.

Tekintve, hogy a cég céljai tulajdonosainak céljaival – mely piaci igényeket és mely fogyasztói csoport igényeit kiszolgálva kívánnak működni – azonosak, ezért megkerülhetetlen a tulajdonosok személyisége és értékrendje, ezek figyelembevétele és összehangolása a külső és belső feltételekkel a stratégiában.

 

Az egyediség és az ehhez választott stratégia együttese az, ami győztessé tesz, az, ami beépül a cég vérkeringésébe, része a mindennapjainak, ott van minden vezetői döntésben, abban, ahogyan a recepción fogadják az érkezőket, és tetten érhető abban is, ahogyan az ügyfélszolgálat bánik a vásárlókkal (igen, a panaszkodókkal is, sőt, főként velük).

Nem utolsó sorban pedig testet ölt a vállalkozás termékeiben, szolgáltatásaiban: a cég egyedisége az, ami egyedi értéket teremt, és nem fordítva!

Sok vállalkozó nem ismeri fel, hogy lehetne különleges is, pedig a lehetőség ott van az orra előtt!

Az is előfordul, hogy a cég maga áll a saját útjában: egész egyszerűen képtelenek kialakítani stratégiájukat, működésük kereteit úgy, hogy az egyszerre feleljen meg a tevékenységüket érintő jogszabályoknak, ugyanakkor a vállalkozás egyedisége is teret nyerjen. Ekkor pedig hiába az amúgy kiváló termék, szolgáltatás.

Muszáj különlegesnek lennünk?

Természetesen nem csupán a „csúcs-kreatívak” meglepő ötletei hozhatnak a vállalkozásnak tetemes bevételt, tulajdonosaiknak tisztes megélhetést, sok számjegyű osztalékot.

Viszont a cégben rejlő valamennyi lehetőség csak akkor aknázható ki, ha stratégiája épít a tulajdonosai személyiségének és üzleti elképzeléseinek sajátosságaira, és ezt tükrözi vissza a vállalkozás – úgy is, mint „márka”.

Szeretném ezt egy gazdasági témájú írásban meglepő történettel is megvilágítani.

„Gillian Lyne neve lehet, nem mindenkinek tűnik ismerősnek, de – mondjuk – „Az operaház fantomja” című musical-ról már sokan hallottak. Ahogyan sokak számára cseng ismerősen Sir Ken Robinson  – brit szerző, előadó, nemzetközi tanácsadó az oktatás, mint tudomány területén – neve is.  Azt, hogy a felsoroltaknak mi közük egymáshoz, azt Sir Robinson nagysikerű TED-előadásán osztotta meg hallgatóságával, és ezt most dióhéjban megosztom e keretek közt önökkel is.

1933-ban – Gillian 7 éves volt ekkor -, behívták az édesanyját az iskolába.

Tanára szerint a kislány folyamatosan izgett-mozgott, ezzel zavarta a többieket órán, nem tudtak tőle figyelni. Az iskolában azt tanácsolták az aggódó anyának, vigye el orvoshoz a gyermeket, mert tanulási zavarai vannak.

Erre édesanyja elvitte őt egy pszichológushoz. Az orvosok többsége – és ez még most is így van – gyógyszert írt volna fel neki, feltehetőleg valamilyen nyugtatót, és ha akkoriban ismerték volna ezt a kifejezést, akkor megállapította volna azt is, hogy a kislány hiperaktivitásban szenved.

A szóban forgó pszichológus azonban – szerencsére – másként gondolkodott, mint kollégái általában.

Leültette Gilliant egy székre, figyelmesen hallgatta édesanyját, miközben Gillian hátra tett kézzel, bánatosan ült.
Majd mikor a nő végére ért a mondandójának, az orvos odafordult a gyerekhez és azt mondta: “Most szeretnék édesanyáddal négyszemközt beszélni, addig maradj itt nyugton.”

Bekapcsolta a rádiót, és a felnőttek kimentek a rendelő elé, majd megkérte az asszonyt, hogy figyelje, mi fog történni a szobában.

Amint úgy érezte egyedül van és nem figyeli őt senki, Gillian elkezdett a zenére ritmusosan mozogni. “Asszonyom! – mondta az orvos – Az ön lánya nem beteg! Ő táncos! Vigye el tánciskolába!” Anyja szerencsére megfogadta a tanácsot, és Gilliant beíratta a tánciskolába, amitől a kislány teljesen kivirult! Hirtelen olyanok közé került, akik ugyanolyanok voltak, mint ő: mozogniuk kellett ahhoz, hogy gondolkozni tudjanak.

Gillian Lynne ma sikeres koreográfus, tánciskolát vezet, tagja a Londoni Királyi Balettnek, és Andrew Lloyd Webberrel együtt olyan musical-ek fémjelzik nevét, mint a Macskák, vagy Az operaház fantomja.”

A történetnek sokféle tanulsága lehet – és van -, ezek közül én most csak azt emelném ki, hogy ha a vállalkozás nem működik olyan sikeresen, mint ahogyan azt tulajdonosai remélték, szeretnék, akkor lehet, valójában nincs is komoly, legalábbis nem orvosolhatatlan, baj. Csak a cég – adott esetben a tulajdonosa – nem az, amit gondolnak róla, hanem „táncos”. Kell valaki, aki segít ezt felismerni.

Ha ez sikerül, akkor különös körforgás elindítója lesz: a tulajdonosok egyéniségének egyedisége – úgy is fogalmazhatnék, hogy személyes brandje – építi a cég brandjét, és ez fordítva is igaz.

Azt gondolom, kevés olyan vállalkozó akad, aki a népszerűbb versenytársát figyelve még nem tette fel magának a kérdést: vajon mit „esznek rajta” a vevők?

Nos, célravezetőbb a fenti kérdést azt firtatva feltennie a cége növekedésében bízó vállalkozónak, hogy a vásárlók mit „ehetnének” rajta.

A választ nem mindig sikerül egyedül megtalálni, szükség lehet szakértőre, sőt többre is.

Egy alapos cégátvilágítás szerintem nem merül ki abban, hogy – mondjuk -, lehet-e, és ha igen, mi módon, faragni a költségekből, és nem is az esetleges kontírozási hibák utáni vadászatról szól.

Egy „megérte az árát” típusú átvilágítás segít megtalálni a cég saját útját és el is indulni azon!

Minden vállalkozónak volt egy álma, egy célja – és remélhetőleg emlékszik még arra, mi volt az, ha sok év telt is el azóta -, ami miatt belekezdett az egészbe, megalapította a vállalkozását.

 

Igaz, szerepe lehetett a döntésben némi kényszernek is – a ’90-es években sok apró cég jött azért létre, mert tulajdonosaik a munkanélküliségtől menekültek a vállalkozói létbe-, de akkor is volt (kellett lennie) egy ötletnek, egy szikrának, ami miatt ez a megoldás jobbnak tűnt, bármely más alternatívánál, mondjuk egy „biztos állás” kivárásánál.

Én arról a cégátvilágításról beszélek, amelyben az első lépés ennek a régi szikrának a megtalálása és újracsiholása.

Ugyanis a vállalkozás folyamatait a cég létrejöttének és tulajdonosai céljainak kell meghatározniuk, és ehhez kell megtalálni a megfelelő – és természetesen törvényes – lehetőségeket, ezeket kell „belegyúrni” a társaságra szabott stratégiába.

A számvitel is számít

E munkának csak része, és nem kizárólagos célja a társaság számviteli rendszerének vizsgálata. Úgy is mondhatnánk, gomb a kabáton, amit okosabb a kész felöltőhöz választani, mint fordítva.

Másként fogalmazva, a számvitel – bár fontossága vitathatatlan -, csak az út, de nem a cél.

Biztosan furcsán hangzik ez egy „számvitelestől”, főként egy könyvelőket is célzó írásban.

Nem is szándékozom csorbítani a könyvvitel jelentőségét – cégátvilágítások során magam is csapatban dolgozom -, és tapasztalataim szerint mindig az a módszer vezetett sikerre, és nem utolsó sorban elégedett ügyfélhez, ha üzleti tanácsadó, marketinges is együttműködött a számviteli tanácsadóval, adószakértővel.

Ha az előbbiek megtalálták a választ arra, hogy mit is szeretnének tulajdonosai a vállalkozásukon keresztül elérni (a „pénzt sokat és gyorsan”, méltányolható szempont, de célmeghatározásként önmagában kevés), akkor az üzleti – és marketing-stratégiához megkeressük a lehetséges jogi kereteket, ideértve a számviteli rendszert is.

Bár – fenti összefüggésben – a számvitel „csak” szem a láncban, de a vállalkozás könyvelője nagyon sokat tehet a társaság, illetve tulajdonosai céljaiért azzal, ha ezekhez igazítja a társaság számviteli rendszerét, élve a törvény kínálta választásokkal.

E keretek közt én csak a vállalkozások „számviteli lehetőségeivel” foglalkozom, a cégátvilágítást abból a szempontból szokatlanul értelmezve, hogy nem arra szándékozom felkészíteni az érintetteket, mire számíthatnak, milyen dokumentumokat kell átadniuk, hogyan „vizsgázhatnak jól”, ha „külsős” szakértő vizsgálja a cég gazdasági folyamatait.  

Szándékom az, hogy felhívjam a vállalkozók figyelmét arra, hogy a számvitelre egy összetett rendszer részeként tekintsenek, és tudják, tevékenységük szervezése során a „papírmunkát” is érdemes górcső alá venniük: kiderülhet, hogy az eddigi szabályos megoldások helyett választhatóak más – szintén szabályos-, de a cég körülményeihez jobban illeszkedő eljárások. 

Cikkem jövő heti folytatásában ezért esettanulmányok segítségével vizsgáljuk meg, milyen hatással bírnak egy vállalkozás kötelezettségeire, vagyoni és pénzügyi helyzetére számviteli döntései.

---