Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Érdemes megvizsgálni a pénzügyi lízing azon esetét, amikor nem a lízingbevevő, hanem az általa kijelölt harmadik fél szerzi meg a lízingtárgy tulajdonjogát a lízing futamidejének végén. Az adott konstrukcióval kapcsolatos jogszabályi rendelkezések nem egyértelműek, a jogértelmezések sokszor ellentmondóak, emellett pedig a lízingpiacon kialakult elszámolási gyakorlat sem tekinthető egységesnek.
Jogi háttér
Az új Ptk. alapján akkor beszélünk pénzügyi lízingről, ha a lízingbevevő a lízingtárgy gazdasági élettartamát elérő vagy azt meghaladó ideig való használatára, illetve – ha a használat időtartama ennél rövidebb – a szerződés megszűnésekor a lízingtárgy ellenérték nélkül vagy a szerződéskori piaci értéknél jelentősen alacsonyabb áron történő megszerzésére jogosult. Ha a lízingbevevő jogosult a lízingbe vett dolog tulajdonjogának vagy jognak a megszerzésére, e jogát a lízingbeadó hozzájárulása nélkül jogosult harmadik személyre átruházni.
Számos elemzésben megjelent már, hogy a hitelintézeti törvény és az új Ptk. pénzügyi lízing fogalma egyáltalán nem feleltethető meg egymásnak, de a pénzügyi lízingügylet szerződésszerű lezárásáról rendelkezve mind a hitelintézeti törvény, mind pedig az új Ptk. tartalmazza a vevőkijelölési lehetőséget.
A cikkíró véleménye szerint az opciós vevő kijelölése pusztán adminisztratív egyszerűsítés: a lízingbevevő nem kívánja a lízingtárgy tulajdonjogát megszerezni, ezért kijelöli az opciós vevőt, aki megszerezheti a maradványérték megfizetésével a lízingtárgyat. Ugyanakkor (üzletszerű magatartást feltételezve) a lízingbevevőt a vevőkijelölésért valamennyi díjazás illetné meg, hiszen lemondott arról a lehetőségről, hogy piaci ár alatt szerezze meg a lízingtárgy tulajdonjogát (bár ezzel együtt mentesült a tulajdonszerzés, majd újraértékesítés adminisztrációs terhétől is). Tehát a vevőkijelölési jog esetén alaposan feltételezhető, hogy a lízingbevevő és az opciós vevő között az ügylettel kapcsolatban valamiféle jogügylet jött létre.
Adózási kérdések
A lízingbevevő és az opciós vevő között a lízingtárgy kedvezményes (értsd: piaci érték helyett maradványértéken történő) megszerzése átengedésének természetesen adóhatásai is vannak. A nyílt végű lízingügylet azt jelenti, hogy ezen esetekben a tulajdonjog átszállása a futamidő végén nem biztos. Azaz a futamidő végén a lízingbevevő eldöntheti, hogy megveszi-e az eszközt, esetleg mást jelöl ki opciós vevőként, vagy visszaadja az eszközt a lízingbeadó birtokába (és az ő könyveibe). Az áfatörvény alapján termékértékesítésnek tekintendő a zárt végű lízing, míg a nyílt végű ügyletek a szolgáltatásnyújtás törvényi tényállásába esnek. Az a lízingügylet tehát, amely nem jár biztosan a futamidő végi tulajdonszerzéssel, szolgáltatásnyújtásnak tekintendő, és abban az esetben, amikor a lízing futamidejének végén tényleges tulajdonátruházás is történik, úgy a tulajdonátszállással történő ügylet (nevezetesen maradványértéken történő tulajdonszerzés) forgalmi adózási szempontból termékértékesítésként kezelendő.
A szerződés teljesítése
A hitelintézeti törvény szerint kötelező a lízingtárgyat visszavenni, ha a szerződés úgy teljesül, hogy a lízingtárgy tulajdonjogát nem szerzi meg sem a lízingbevevő, sem pedig az általa kijelölt vevő. A többi alesetre (lízingbevevő tulajdonszerzése vagy a kijelölt vevő tulajdonszerzése) nincs egyértelmű törvényi rendelkezés. Amennyiben a lízingbevevő szerzi meg a lízingtárgy tulajdonjogát, úgy nem szokott kérdés felmerülni a bizonylatolással kapcsolatban, hiszen a lízingbevevő könyveiben kimutatott tárgyi eszköz tulajdonjoga is átkerül a lízingbevevőhöz. Amennyiben a szerződésszerűen teljesült nyílt végű lízingügyletben a lízingbevevő más javára lemond a tulajdonszerzési jogáról és kijelöli a vevőt (általában háromoldalú okiratban), úgy a lízingbeadó ennek a vevőnek értékesíti a lízingtárgyat. Ehhez nem „kell” visszavennie a lízingtárgyat. Mivel a lízingbevevő lemond egy kedvezményes tulajdonszerzési lehetőségről a kijelölt vevő javára, így nyilvánvaló, hogy a lízingbevevő és a kijelölt vevő között valamiféle jogügylet feltételezhető. Ezen jogügylet (gazdasági esemény) vonatkozásában viszont már mindenképpen felmerül bizonylatkiállítási kötelezettség, ezért érdemes a bizonylatolási követelményeket ezen szerződésben rögzíteni.
Természetesen írásba foglalt szerződés nélkül is beállnak az ügylettel kapcsolatos adózási következmények, az ellenértékért történő tulajdonszerzési lehetőség átengedése szolgáltatásnyújtásnak tekintendő, az ellenérték nélküli pedig ajándékozási jellegű. A nyílt végű lízingügyletben a szolgáltatás attól függetlenül teljesítetté vált, hogy a lízingbevevő a futamidő végén megszerezte-e a lízingtárgy tulajdonjogát. Mivel a szolgáltatásnyújtás teljesült, a lízingbeadó nem helyesbítheti az egyes lízingdíjakról kiállított áfás számláját.
A nyílt végű pénzügyi lízing lezárásával kapcsolatos számviteli, adózási és jogi kérdésekről dr. Kelemen László ír a Számviteli Tanácsadó 2014/07-08. számában megjelent cikkében.
