1 százalék: köztartozással nem kapják meg a civilek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Azok az alapítványok, társadalmi szervezetek és közalapítványok, amelyek megfelelnek a feltételeknek és egy százalékos szja-felajánlást kaptak, az összeghez csak akkor juthatnak hozzá ősszel, ha nincs köztartozásuk, vagy a fizetésre halasztást, részletfizetési kedvezményt kaptak – derül ki a NAV tájékoztatójából.

A tájékoztató értelmében ebben az évben sem illeti meg a nekik felajánlott szja 1 %-a a jogosultakat, ha 2011. augusztus 1. és a kedvezményezetti státusz igazolására szolgáló 1137A számú adatlap keltének időpontja közötti időszakban, akár csak egy napig olyan lejárt esedékességű köztartozásuk állt fenn, amelyre nem kaptak halasztást vagy részletfizetési kedvezményt.

Köztartozásnak minősül a NAV adóztatási és vámszervénél, valamint az önkormányzati adóhatóságnál (a fővárosi székhelyű adózók esetében az önkormányzati adóhatóság vonatkozásában mind a kerületi, mind a fővárosi önkormányzati adóhatóságra értendő) nyilvántartott, törvényből eredő fizetési kötelezettség. A NAV az általa nyilvántartott adótartozás – beleértve a behajthatatlannak minősített és a letéti számlán szereplő adótartozásokat is – vizsgálatakor az adott adónemen nyilvántartott adótartozás összegét csökkenti a más adónemen fennálló túlfizetés összegével.

Éppen ezért a NAV arra hívja fel a személyi jövedelemadó 1%-ából részesülni kívánó cilvil szervezetek figyelmét, hogy

  • a 2011. augusztus 1-je előtt esedékessé vált és meg nem fizetett köztartozását legkésőbb 2011. július 31-ig, továbbá
  • a 2011. augusztus 1. és a kedvezményezetti státusz igazolására szolgáló 1137A számú adatlap keltének időpontja közötti időszakban esedékessé váló köztartozást legkésőbb annak esedékességekor

rendezniük kell, mivel a lejárt esedékességű köztartozás 2011. augusztus 1-től számított késve rendezésekor nem jogosultak a nekik felajánlott szja 1% összegére.

A hatályos jogszabályi előírások szerint azonban kivételes méltányosságot érdemlő esetben a NAV eltekinthet a köztartozásra vonatkozó feltétel meglététől. Kivételes méltányosságot érdemel különösen, ha az szja 1%-os összeg átutalásának meghiúsulása a kedvezményezett alapvető céljának elérését súlyosan veszélyezteti. A kivételes méltányosság gyakorlása esetén az szja 1 %-os összeg átutalását a NAV akkor teljesítheti, ha a kedvezményezett a fennálló köztartozását rendezi.

További részletek az Atecéged.hu-n.

Forrás: Atecéged.hu


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 25.

A magyarok több mint háromnegyede rendszeresen adományoz

A magyarok több mint háromnegyede rendszeresen adományoz, csaknem egyharmaduk fél évente, 17 százalékuk havonta egyszer jótékonykodik – mondta a Visa Magyarországért felelős területi vezetője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

2023. szeptember 25.

A Booking-botrány mélyére ás a Gazdasági Versenyhivatal

Még korántsem került pont a Booking-ügy végére. A Gazdasági Versenyhivatal augusztus 24-én indította el gyorsított ágazati vizsgálatát az online szálláshelyfoglalás és a szálláshely-szolgáltatás hazai piacán. A vizsgálati jelentéstervezet elkészítésének eredeti határideje 2023. szeptember 24-én járt volna le, de a hatóság ezt egy hónappal meghosszabbította, mivel a piaci folyamatok teljes feltárásához és értékeléséhez további időre van szükség.