10 százalék alá csökkentené az szja-t az ÁSZ elnöke


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Állami Számvevőszék elnöke,  Domokos László szerint a megfelelő válságkezelő lépés az szja 10 százalék alá csökkentése, derül ki a Magyar Nemzetnek adott interjújából.

Az szja jelenlegi 15 százalékos kulcsát tíz százalék alá mérsékelje a kormány – ezt javasolja a Magyar Nemzetnek adott interjújában Domokos László.

Gondolatmenete szerint „nem lehet vitás, hogy a válsághelyzet alatt számolni kell a fogyasztás visszaesésével, s ez leginkább úgy kerülhető el, ha nő a munkavállalók, a családok jövedelme. Válsághelyzetben ugyanakkor nem lehet reális elvárás, hogy a vállalkozások a saját maguk erejéből emeljék jelentősen a fizetéseket, vagyis az államnak kell megfelelő lépést tennie. A megfelelő lépés pedig most a kormány egyik régi tervének megvalósítása, az egy számjegyű személyi jövedelemadó mielőbbi alkalmazása lenne.”


Domokos azt is elmondta, számításaik szerint „egy százalék szja-csökkentés 170 milliárd forintba kerül, azaz nagyjából ezermilliárd forintos adócsökkentésről beszélünk. Ennyi maradna a legálisan munkát vállaló majdnem négy és fél millió embernél”.

Szerinte akár a jövő év elején is végre lehetne hajtani egyben a csökkentést, de azt is megfelelőnek tartaná, ha két lépésben, 2021-ben és 2022-ben lenne három-három százalékpontos szja-mérséklés. Ezzel a kormány minden további intézkedés nélkül elérhetné, hogy a fizetések reálértéken maradjanak – érvelt a számvevőszék elnöke.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.