150 ezer doboz cigarettát rejtegetett


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Letartóztattak egy Fejér megyei férfit, aki több mint 150 ezer doboz cigarettát rejtegetett egy külvárosi hétvégi ház pincéjében – közölte a NAV.

A gyanúsított az illegális árut szállította, amikor ellenőrizték, és a járművében több ezer doboz cigarettát találtak. Átkutatták ezután az otthonát, valamint az általa használt hétvégi házat is, amelynek pincéjéből – ahová rejtett lejárat vezetett -, még több mint 150 ezer doboz adójegy nélküli cigaretta került elő – írták.

A férfi – akinek elrendelte a letartóztatását a Székesfehérvári Járásbíróság – korábban felfüggesztett börtönbüntetést kapott orgazdaságért.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 2.

Az adóemelés célja nem az állam adóbevételeinek növelése a szaktárca szerint

Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Meg kell védeni a családokat, ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket – írta pénteken a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM)a Magyar Bankszövetség csütörtökön  megjelent sajtóközleményére reagálva, amelyben többek között a „versenysemleges szabályozást” kérte számon.

2023. június 2.

Kiemelten ellenőrzi az automatákat a NAV

A NAV a korábbi ellenőrzések tapasztalatai alapján 2023. június 1-től fokozottan ellenőrzi a kezelőszemélyzet nélküli automata berendezéseket.

2023. június 1.

Maradnak és változnak a különadók 2024-ben

A bankok állampapír-vásárlással csökkenthetik extraprofit-adójukat, a nagy kiskereskedelmi láncok terhelése tovább nő – szerda éjszaka megjelent kormányrendeleteket ismertetett a Portfolio.