20 százalékra csökken az áfa Romániában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elfogadta a bukaresti kormány az új adótörvénykönyv tervezetét.


Jövőre a jelenlegi 24-ről 20 százalékra csökkentenék az általános forgalmi adót (áfa), az alapvető élelmiszerek áfáját pedig 9 százalékra.

A tervezet akkor emelkedik törvényerőre, ha a parlament is megszavazza: ez Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök szerint még a tavaszi ülésszakban megtörténik.

A kormányülésen Ponta bejelentette, hogy a 2016-tól esedékes két áfa-csökkentő intézkedés közül az egyiket már idén júniustól be akarja vezetni, ám hogy melyiket, arról az első negyedév gazdasági mutatóinak elemzése nyomán április közepén dönt a kabinet.

A februárban ismertetett tervezettel szemben az adótörvénykönyvnek a kormány által elfogadott változata nem 2017-től, hanem egy évvel később, 2018-tól irányozza elő a nyugdíjjárulék csökkentését. A tervek szerint a munkáltatóknak 2,3, a munkavállalóknak pedig 3 százalékkal kevesebb nyugdíjjárulékot kell fizetniük 2018-tól.

Kiskönyvtár az áfáról 3. rész: Áfalevonás és áfa-visszaigénylés

Gyakorlati példákon keresztül bemutatjuk az adólevonási jog természetét, szabályait, az adólevonás általános és különös feltételeit, kitérve a speciális termék- és szolgáltatáskörökre. Ismertetjük az adólevonás tárgyi feltételeit, valamint az áfa-visszaigénylés jelenleg hatályos rendszerét.

Rendelje meg most! Ára mindössze 2990 Ft+ 5% áfa

A bukaresti kormány jövő évtől eltörölné az osztalékadót, az üzemanyagra és ipari létesítményekre 2014-ben kivetett különadókat, ugyanakkor – a Romániában hatályos ingatlanadón kívül – ismét adót vetne ki a lakások által elfoglalt telekrészekre is.
 
Az új adótörvénykönyv lehetővé tenné, hogy az önkormányzatok – az eddigi 20 helyett – akár 50 százalékkal is emeljék az éves kiigazításnál a helyi adókat.

Januártól változna az úgynevezett mikró-vállalatok adózási rendszere, amelyek alkalmazottaik számának függvényében üzleti forgalmuk 1, 2, vagy 3 százalékát fizethetik az államkasszába a 16 százalékos nyereségadó helyett. Jövő évtől kezdődően a 75 ezer eurónál kisebb üzleti forgalmat lebonyolító cégek számítanak mikró-vállalatnak Romániában, de a kedvezményes adózásra jogosító küszöböt a következő években fokozatosan emelni akarják 100 ezer euróig.

Az adótörvény tervezete az általános társasági adó és a jövedelemadó 16 százalékról 14-re való csökkentését is előirányozza 2019-től.

Ponta rámutatott, hogy az intézkedéscsomag a román gazdaság versenyképességének növelését célozza, annak reményében, hogy az ország 2019-ben csatlakozhasson az euró-övezethez.

Ponta ideiglenes pénzügyminiszterként is aláírta a parlamenti elfogadásra küldött adótörvénykönyvet, miután a jogszabályt előkészítő Darius Valcov kénytelen volt lemondani a pénzügyi tárca vezetéséről miután az ügyészség korrupcióval gyanúsította és előzetes letartóztatását kezdeményezte.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Nyugdíjbiztosítás: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez szerződésenként csaknem 300 ezer forintnyi befizetést jelent, vagyis a tárgyévi befizetés után járó 20 százalékos adójóváírás a biztosítottakat átlagosan 60 ezer forintnyi adóvisszatérítéshez juttatja. Ez azonban nem jár automatikusan: az összeget csak azok számlájára utalja az adóhatóság, akik ezt a május 21-ig benyújtandó szja-bevallásukban külön igénylik – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

2024. május 8.

Áfateher a marketingakciókban, promóciókban

Tapasztalataink szerint sok a bizonytalanság a különböző marketingakciók, árengedményi konstrukciók áfa-kezelése tekintetében. Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy ahány adóalany, annyiféle áfakezelés. Nagyon sok konstrukció, eljárás létezik (kuponok, pontgyűjtő akciók, utalványok, árengedmények, ingyenesen juttatok termékek, szolgáltatások, szóróanyagok stb.), ám ezek a megoldások jelentős adókockázatot rejthetnek magukban.

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.