Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál az élelmiszerlánc-felügyeleti díj mintegy fele marad.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) változatlan piaci viszonyok és befizetési fegyelem mellett 22-24 milliárd forint felügyeleti díjból befolyt összeggel számol jövőre, aminek mintegy fele marad a Nébihnél – közölte a hivatal a Népszabadság kedden megjelent cikke kapcsán . A lap keddi számában arról írt, hogy a nagy kereskedelmi láncoknak az élelmiszerlánc-felügyeleti díj jelentős emelése miatt összesen több mint 30 milliárd forintot kell befizetniük a Nébihnek, így a jövő évi költségvetésbe a hivatalnak betervezett 13,5 milliárd forinttal együtt összességében akár több mint 40 milliárd forintból működhet az élelmiszerbiztonság.
A Nébih tájékoztatása szerint a 2015-ös költségvetési törvényjavaslat valóban 13,5 milliárd forintot tervez az élelmiszerlánc-biztonsági hivatalnak, de ez már tartalmaz mintegy 4,6 milliárd forint bevételt a felügyeleti díjból.
A Nébih költségvetésében a jövőre tervezett 13,5 milliárd forinthoz képest azonban a megemelt felügyeleti díj miatt 6,4 milliárd forintos növekedés várható, mivel a felügyeleti díj részben a megyei kormányhivatalokat illeti – közölték.
A hivatal kiemelte azt is, hogy a Nébih költségvetése nem egyenlő az élelmiszerbiztonságra fordított összeggel.
(MTI)
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!