250 milliárdba kerülhet a vasárnapi zárva tartás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az államháztartásnak direkt módon 250 milliárd forint bevételkiesést jelentene évente, és 20-25 ezer fő elbocsátásával járna a kereskedelmi szektorban, ha megszüntetnék a kiskereskedelmi üzletek vasárnapi nyitva tartását – mondta Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) december 13-án nyújtotta be az Országgyűlésnek a szabad vasárnapról szóló törvényjavaslatát, ebben ismét valódi pihenőnappá nyilvánítanák a vasárnapot, írja a Napi Gazdaság.

Ez egyébként évek óta a párt egyik kedvenc témája, s most kormányzó erőként komoly esély látszik arra, hogy a tervet keresztül is vigye. A javaslat egyelőre tárgysorozatba vételre vár. A módosítások – a törvényjavaslat elfogadása esetén – 2012-től lépnének életbe.

A kiskereskedelmi forgalom csökkent az utóbbi négy évben, így most, amikor még különadóval is sújtották a kereskedők jelentős részét, „”nehezen magyarázható, hogy válsághelyzetben, belső fogyasztást élénkítő politika mellett bezárjanak élelmiszer-, műszaki és ruházati áruházakat, amelyek egyébként áfát, ágazati különadót, iparűzési adót, társadalombiztosítási járulékot fizetnek és legfőképpen munkahelyeket biztosítanak”” – mondta Dávid.

A VOSZ-főtitkár szerint 2011 sorsdöntő év lesz a strukturális reformok elindítása szempontjából, és a VOSZ – nem pártpolitikai alapon – mindaddig természetes szövetségese és partnere lesz a kormánynak, amíg a gazdaság talpra állítása, fejlesztése, a bürokrácia csökkentése és a munkahelyteremtés áll politikájának középpontjában.

Forrás: Index.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Háztáji adok-veszek: lecsapott a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Mosonmagyaróvár melletti tanyán tetten illegális kereskedelmet lepleztek le.