75 napot kell várni az áfa-kiutalásra


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Februártól általános szabályként 75 napra nőtt a visszaigényelt áfa kiutalásának határideje az eddigi 30, vagy 45 napról. Ha az adóhatóság kutakodni kíván a cégnél, a határidő tovább nyújtható, viszont ha egy cég gyorsan kifizeti számláit, jelentősen lerövidíthető. A hosszabb kiutalási idő német mintát követ, indoka vélhetően az, hogy a büdzsének pénzre van szüksége – derül ki a Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda elemzéséből.

Az Európai Bíróság egyik tavaly júliusi ítélete nyomán törölték az áfa törvényből azt a korábbi korlátozást, mely szerint a vállalkozások nem igényelhetik vissza a fizetendő és a levonható áfa pozitív különbözetének azt a részét, amely a ki nem fizetett beszerzéseikre vonatkozik.

A jogalkotó most az adózás rendjének módosításával általánossá tette azt a mindenki számára egyformán kedvezőtlen szabályt, miszerint hetvenöt napot kell várni arra, hogy az adóhatóság a visszaigényelt áfát kiutalja.

A február 1-től érvényes módosítások előtt az általános szabály szerint az adóhatóság harminc (ötszázezer forintot meghaladó összeg esetén negyvenöt) napon belül köteles volt kifizetni a visszaigényelt áfa teljes összegét. Az új hetvenöt napos szabály mindenki számára egyaránt kedvezőtlen, hiszen főszabállyá teszi a közel három hónapos kiutalási határidőt.

A hetvenöt napos határidő csak arra az esetre vonatkozik, amikor az adóhatóság nem rendel el mélyreható ellenőrzést, hiszen ha így tesz, akkor a kiutalás határideje jóval hosszabb időre is elnyúlhat – figyelmeztet a Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda.

Az új szabályok értelmében az adóhatóságnak általánosságban az adóbevallás benyújtásától, illetve az esedékességtől számítva hetvenöt napja van a visszaigényelt áfa visszatérítésére. Ez alól csak néhány esetben van kivétel, így például, ha az adóbevallás benyújtásáig az adózó a rá áthárított, levonásba helyezett áfát tartalmazó összes számláját teljes mértékben kifizette vagy az ilyen számlatartozása más módon teljes egészében megszűnt. Ilyenkor, ha a visszaigényelhető adó összege az 1 millió forintot nem haladja meg, 30 napon belül juthat a vállalkozás a pénzéhez, míg 1 millió forintot meghaladó visszaigénylés esetén 45 napot kell várnia a kifizetésre.

A vállalkozóknak az áfa-bevallásban kell nyilatkozniuk arról, hogy valamennyi érintett számlájukat kiegyenlítették, ha a rövidített határidőn belül szeretnének hozzájutni a visszaigényelt összeghez. Ha akár egyetlen érintett számla vonatkozásában nem történt meg a tényleges kifizetés, akkor a hetvenöt napos határidőt kell alkalmazni. Ráadásul, ha az adózó vonatkozó nyilatkozata nem felel meg a valóságnak, akkor a visszaigényelt összeg 5 százalékáig terjedő, de legalább 500 000 forintos bírságra számíthat a vállalkozás.

Az új szabályozás arra ösztönözheti a visszaigénylő pozícióban lévő vállalkozásokat, hogy mielőbb kiegyenlítsék fennálló tartozásaikat, ha rövidíteni kívánják az általános törvényi határidőt. Ez utóbbi az esetleges visszaélések kiküszöbölését is célozza – mondta Békés Balázs.

„Az uniós tagállamok gyakorlatában nem ritka, hogy az Európai Bíróság jogellenességet vagy diszkriminációt megállapító határozata után a korábban kivételes szabályt teszik általánossá, és ezzel az adózók nagyobb csoportjára hátrányos rendelkezéseket fogadnak el. Ez történt például Németország esetén is, ahol az Európai Bíróság Lankhorst-Hohorst ügyben hozott ítélete után az alultőkésítés szabályait úgy módosították, hogy a korábban csak a külföldieket sújtó rendelkezéseket a belföldiekre is kiterjesztették. Nem meglepő tehát, hogy a magyar jogalkotó is ehhez az eszközhöz folyamodott.” – mondta el Békés Balázs, a Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda adópartnere.

Az áfa-kiutalás eljárási szabályainak módosítását az is indokolta, hogy az uniós bírósági ítélet miatt az államnak több mint 250 milliárd forint jogosulatlanul visszatartott áfát kellett visszautalnia a vállalkozásoknak, ami jelentős többletterhet jelentett a magyar költségvetés számára. Az állam ezt a kiesést próbálja most más forrásból pótolni, és az adózás rendjéről szóló szabályok módosítása lehetőséget nyújt az adóhatóság számára az áfa összegek meghatározott ideig történő visszatartására.

Forrás: Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda


Kapcsolódó cikkek

2024. október 3.

Új korszak kezdődött a magyar repüléstörténetben

Együttműködési megállapodást írt alá a HungaroControl Zrt. és Budapest Airport Zrt. kedden Budapesten, amivel egy új korszak kezdődik a magyar aviatikában. A cél, hogy az idei nyarat jellemző méltatlan állapotok ne alakulhassanak ki még egyszer a légi közlekedésben.

2024. október 3.

Kisokos a fejlesztési tartalékról

Elmondható, hogy társasági adó tekintetében a NAV-ellenőrzések hagyományos vizsgálati területnek számít a kutatás-fejlesztési tevékenységgel kapcsolatos társasági adóalap csökkentés vizsgálata, az adóalap-módosító tételek helyes alkalmazása. Jogesetekkel és példákkal illusztrálva ismertetjük a szabályozást.