A beszámoló benyújtásának elmulasztása a cég megszüntetésével járhat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A számviteli beszámolókat – a tavalyihoz hasonlóan – az internetről letölthető elektronikus űrlappal és a költségtérítés megfizetéséről szóló államkincstári igazolással együtt a céginformációs szolgálathoz kell elküldeni.

A számviteli beszámoló elektronikus benyújtását a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 154. §, valamint a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról, és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 18-19. §-ai szabályozzák.

Az EB (elektronikus beszámoló) jelű elektronikus űrlap, a számviteli törvény szerinti beszámoló letétbe helyezésének és közzétételének teljesítéséhez az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium honlapjáról tölthető le és a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszer (KR) útján nyújtható be a törvény által előírt mellékletek, illetve közzétételi költségtérítés fizetését igazoló nyugta csatolásával az IRM Céginformációs Szolgálata részére.
Az APEH honlapján nemrégiben megjelent tájékoztató szerint az EB elektronikus űrlapot – a csatolmányok leválasztása után – az IRM Céginformációs Szolgálata továbbítja az APEH részére, a kötelezettségüket nem teljesítő adózók kiszűrése céljából.

Az APEH a beszámoló benyújtására előírt határnapot követő 30 napon belül felszólító levelet küld az a kötelezettségük teljesítését elmulasztó cégeknek. 2009-ben csak azokat az eltérő üzleti éves cégeket szólította fel az adóhatóság a kötelezettség teljesítésére, amelyeknél a mérlegforduló nap 2009. április 30-át követő napra esett. 2010-ben már valamennyi mulasztó cégre alkalmazni fogják az adószám felfüggesztés szankcióját, ideértve a naptári év szerint működő cégeket is.

A felszólító levélben előírt határidő eredménytelen elteltét követően az adóhatóság határozatban kezdeményezi az adózó adószámának 60 napos – határozott idejű – felfüggesztését. A felfüggesztés elrendeléséről szóló döntés ellen fellebbezésnek nincs helye. Amennyiben a felfüggesztés ideje alatt sem teljesíti az adózó közzétételi kötelezettségét, az adóhatóság elektronikus úton kezdeményezi a cég megszüntetését a cégbíróságnál.
Az elektronikus benyújtásra vonatkozó információk a www.e-beszamolo.irm.hu honlapon megtalálhatóak.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

NGM: nem a szegénység, hanem az óvatosság miatt fogyaszt keveset a lakosság

Az elmúlt napokban látott napvilágot az Eurostat friss adatközlése, miszerint a magyar háztartások fogyasztása az uniós átlag 70 százalékát éri el. Az adatot többen helytelenül értelmezve, a közvéleményt tudatosan félrevezetve úgy állították be, hogy Magyarország az unió legszegényebb országa, ami teljességgel nonszensz és szándékos hazugság – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

2024. június 20.

Mi történhet még idén a forinttal és a magyar kamattal?

A napokban látott forintgyengülés ellenére az euró jegyzése a 385 és 400 forint közötti sávban maradhat az idén. Legalábbis erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője alapesetben, azaz akkor, ha nem történik jelentős változás az év hátralévő hónapjaiban a világ- és a magyar gazdaságban. A szakember beszélt a magyar inflációról, a várható kamatpályáról és a szükséges kiigazításról, valamint az uniós kilátásokról is.