A biztosítók áthárítják az új adó felét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A biztosítási szektor évi 30 milliárd forint nyereséget képes termelni, az új biztosítási adó pedig 60 milliárd forintnyi terhet rak a szektorra. A biztosítók az új adó felét áthárítják majd ügyfeleikre – mondták a CIG által szervezett elemzői összejövetelen.


A biztosítási szektor évi 30 milliárd forint nyereséget képes termelni, miközben a jövő évtől tervezett biztosítási adó legújabb változata 60 milliárd forint terhet róna a biztosítókra, így a különbséget csak a tőkéből pótolhatják, ha nem hárítják át az ügyfelekre – mondta Csurgó Ottó, a CIG csoport élet-, valamint vagyonbiztosítójának közös vezérigazgatója egy elemzői összejövetelen.

Asztalos László, a CIG Életbiztosító felügyelőbizottsági tagja úgy számolt, hogy a biztosítási adó felét hárítják át a biztosítók az ügyfelekre, míg a másik felét igyekeznek majd kigazdálkodni.

Ezt részben ellensúlyozhatná a társaságok számára a piacbővülés, amire Horváth Béla, a CIG Életbiztosító igazgatósági elnöke az egészségügyi területen lát lehetőséget. Kifejtette, a fejlett európai országokban az egészségügyi kiadás 15-25 százalékát finanszírozzák a magánbiztosítók, ami hasonló arány esetén Magyarországon évi 300-500 milliárd forintos piacot jelentene a biztosítóknak. Az állam azzal már megnyitotta az egészségügyi szolgáltatást nyújtó piacot, hogy a cégek adómentesen köthetnek ilyet alkalmazottaikra. Az egészségügy a következő években többlet állami forrásra nem számíthat, így csak a biztosítók tudnak friss tőkét vinni a rendszerbe – hangzott el a vitában.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban

Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat egy stabil növekedés a kiskereskedelmi szektorban – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiskereskedelmi adatait értékelve.

2024. október 9.

A részesedés kivezetéséhez kapcsolódó adóalap-csökkentés a társasági adóban

Ha a részesedést értékesítik és a tulajdonos társaságnál árfolyamnyereség keletkezik, az társaságiadó-alapot képez és meg kell fizetni utána az adót, kivéve, ha bejelentett részesedés értékesítésére kerül sor, amelyet a tulajdonos a kivezetést megelőzően legalább egy évig folyamatosan az eszközei között nyilvántartott. Ebben az esetben a keletkezett árfolyamnyereséggel csökkenthető az adózás előtti eredmény.