A fel- vagy összeszerelés tárgyául szolgáló termékértékesítés és az áfa (1. rész)

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vannak ügyletek, melyek egyszerre foglalnak magukba termékértékesítést, szolgáltatásnyújtást, a hangsúly mégis a végeredményen van. Az eladó arra vállal kötelezettséget, hogy egy összeszerelt készterméket bocsát megrendelője részére, ahol az összeállítás a vevő által megadott helyszínen történik.

Ha feltenném a tisztelt olvasónak a kérdést, hogy mi a közös korunk nagy telekommunikációs cégei által telepített átjátszóállomások, illetve a budapesti négyes metró fúrásánál használt fúrópajzsok között, akkor első látására, hallásra nehéz lenne bármilyen összefüggést találni. A kapcsolatot nem is termékek hasonlósága, hanem az áfatörvény teremti meg, ugyanis mindkét esetben a teljesítési helyet a fel- vagy összeszerelés tárgyául szolgáló termékértékesítés szabályai alapján kell meghatározni.

Maga a konstrukció tartalmát tekintve kifejezetten összetett ügyletnek minősül, hiszen a fő motívum természetesen egy termékértékesítés, azonban a termék sajátosságai miatt az ügyletben nem késztermékként vesz részt, hanem azt össze kell állítani, tehát szolgáltatásnyújtás is történik a szállító részéről a megrendelő felé. Bár az ügylet egyszerre foglal magába szolgáltatást is, és terméket is, azonban a hangsúly a végeredményen van, ami egy termék, a szolgáltatás csak kísérője a terméknek, de nem ezen van a hangsúly. Az eladó arra vállal kötelezettséget, hogy egy összeszerelt készterméket bocsát megrendelője részére, ahol az összeállítás a vevő által megadott helyszínen fog megtörténni.

Semmilyen jelentősége nincs annak, hogy a szállítást ki végzi, az eladó, a vevő, vagy bármelyikük megbízásából egy harmadik szereplő, a hangsúly azon van, hogy a termék összeszerelését az eladó esetleg annak megbízottja kell, hogy teljesítse. Ezt azért fontos kiemelni, hogy az eladó, vagy annak érdekkörébe tartozó partner végzi a termék összeszerelését, mert ha ez nem lenne benne a szerződésben, és a vevő, vagy annak megbízottja állítaná össze a terméket, akkor nem fel- vagy összeszerelés tárgyául szolgáló termékértékesítésről beszélnél, hanem szimpla termékértékesítés lenne az ügylet tárgya, amelynek teljesen más a teljesítési hely szabálya, mint az összeszerelés tárgyául szolgáló termékértékesítésnél. Utóbbi esetén a teljesítés helye ott van, ahol a terméket összeszerelik/-állítják az eladó, vagy annak megbízottjának a munkatársai.

Amennyiben a termék eladójának illetősége, konkrétan országa eltér a termék összeállításának a helyszínétől akkor újra felmerülnek a nemzetközi ügyletek megszokott kérdései, magyarán ki regisztrál be melyik országba, alkalmazható-e a fordított adózás szabálya, vagy egyenes áfa-s számlát kell kiállítani.

Abban az esetben például, ha egy finn kommunikációs szolgáltató eszközöket telepít az Unió különböző országaiban, akkor minden országban, ahova a termékek kerülnek, vizsgálnia kell hogy a szerelés országainak helyi szabályai szerint be kell-e jelentkeznie az ottani áfa hatálya alá. Tekintve, hogy a helyi szabályok alapját az uniós direktíva határozza meg, elég valószínű hogy be kell majd jelentkezzen adott országba, és ott a helyi szabályok szerinti áfa-kulcsú számlát kell kiállítson megrendelője felé. Ez azért fontos, hiszen ha a szállító másik országban állítja össze termékét, akkor az ügylet Finnországon kívül teljesül, nem fog a finn áfa hatálya alá tartozni, de ettől még nem „ússza meg” az áfafizetést a szállító, hanem a helyi szabályok szerint kell azt kezelnie.

A logika, illetve a szabályozás nem csak közösségen belül alkalmazható, de harmadik ország viszonylatban is. Amennyiben megrendelőnk harmadik országból való, akkor is vizsgálni kell adott ország helyi szabályait. Amennyiben ezek megkövetelik, akkor helyi adószámot kell kérni és azzal számlázni az összeszerelt termék ellenértékét.

A szerző, Molnár Péter független adótanácsadó.

---