A Fidesz összevonja az APEH-et a VPOP-vel


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az adóigazgatás terén is érvényesíteni kívánja az új, Fidesz-kormány az intézmények számának csökkentését. A gazdasági csúcsminiszteri poszt várományosa, Matolcsy György és a közlekedési ügyekben illetékes politikus társa, Fónagy János benyújtott egy törvényjavaslatot, amely az APEH és a Vám- és Pénzügyőrség összevonásának készíti elő a terepet.

Az adóigazgatás terén is érvényesíteni kívánja az új, Fidesz-kormány az intézmények számának csökkentését. A gazdasági csúcsminiszteri poszt várományosa, Matolcsy György és a közlekedési ügyekben illetékes politikus társa, Fónagy János benyújtott egy törvényjavaslatot, amely az APEH és a Vám- és Pénzügyőrség összevonásának készíti elő a terepet. (Nem éppen az átláthatóságot növeli, hogy a két adószervezet összevonását megkönnyítő passzusokat tartalmazó salátatörvény „”az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás érdekében szükséges törvények módosításáról, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról”” címet viseli.)

A törvényjavaslat, ha elfogadják, egy kormánybiztosra bízza a Vám- és Pénzügyőrség irányítását. Ez a kormánybiztos külön szervezeti egységet hozhat létre az APEH és a VP egyesítésének előkészítése érdekében.

Önmagában ez a megfogalmazás nem vezetne egyenesen a két szervezet házasságához, azonban az, hogy az első törvényjavaslatok egyikeként terjeszti be a Fidesz ezt az ötletét, illetve hogy a törvényjavaslat parlamenti elfogadását követő harmadik nap már hatályba is lépnek a vonatkozó rendelkezések, ezek alapján igen nagy az esély arra, hogy nem csak a lehetőségét teremti meg az új kormány az összevonásra, hanem végre is hajtja.

Volt már próbálkozás
Az APEH és a vámosok összevonásának ötlete időről időre előkerül idehaza. A legkomolyabb próbálkozás a kilencvenes évek közepén volt, akkor a későbbi APEH-elnök, Pitti Zoltán vezette azt a csoportot, amelyik megvizsgálta az egy szervezetbe gyúrás kérdését, de arra jutottak, hogy akkor nem tanácsos meglépni az összevonást.

Más volt eddig az irány

Érdekesség, hogy az APEH és a VP az elmúlt években éppen hogy megoszotta a feladatokat egymással, és inkább távolodott egymástól a két szervezet, amellett, hogy ápolták a közöttük levő együttműködést. A fináncok pár éve megkapták az APEH-től a termékdíjjal kapcsolatos hatósági feladatokat, a gazdasági bűncselekményekkel is ők foglalkoznak pár éve, és nagy hatékonysággal is teszik ezeket.

Jó fél évig lebénulnak
Fel lehet hozni érveket és ellenérveket is az összevonás kapcsán – mondja Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst&Young adószakértője. Sok együttműködési felület van a két szervezet között, egy razziánál például nem kell együttműködési megállapodásokat kötni, hanem elegendő és jóval egyszerűbb egy parancsnoki utasítás is – hozza fel a példát az APEH egykori elnökhelyettese. Európában is van példa a kétfajta szervezet egybegyúrására, Hollandia erre a modellre esküszik.

Már most is nagyok ezek a szervezetek (az APEH-nél körülbelül 15 ezren dolgoznak, a fináncok feleennyien vannak), összeolvadásukkal még hatalmasabb gárdát kell majd irányítani. Két intézmény összevonása az emberi, szervezeti jellemzők miatt, természetükből adódóan lelassítja a munkát, az alkalmazottak az összevonás elrendeléséig azt igyekeznek fürkészni, nekik mit kell majd csinálniuk, változik-e helyük a hierarchiában, új vezetőt kapnak-e, és a centralizáció után is még eltelik úgy nagyjából fél év, mire a munka visszaáll a normális üzletmenetre – húzza alá a szakértő. Az is nehezíti az olajozott működést, hogy egy civil szervezetet kell „”összeházasítani”” egy fegyveres intézménnyel, ennek pedig meg kell találni az ideális módját.

Forrás: Index


Kapcsolódó cikkek

2024. június 12.

Átfogó versenyképességi reformokat vár a Költségvetési Tanács

A tartósan 4 százalék feletti GDP bővülés érdekében az egyensúlyok helyreállítása mellett átfogó versenyképességi reformokra is szükség van – mondta a Költségvetési Tanács (KT) elnöke a Magyar Közgazdasági Társaság tagjainak tartott online előadásában.