A jövő évi adóváltozásokról tárgyal a parlament


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A most beterjesztett adótörvénycsomag megteremti, beállítja a költségvetés, a gazdaság és a társadalom egyensúlyát – mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az adóváltozásokról tartott expozéjában, az adótörvények általános vitájában kedden az Országgyűlésben.

A tárcavezető kiemelte: az adócsomag fő jellemvonásai közé tartozik, hogy elfogadása esetén megéri majd dolgozni, tisztán, fehéren, megéri családot alapítani, gyermeket vállalni. Az adóváltozások beruházásra ösztönöznek, egyúttal erősítik Magyarország gazdaságának növekedési képességét – húzta alá.

A nemzetgazdasági miniszter szerint a munkát és gyermeket vállalni akarókat segítő egykulcsos szja-rendszer révén az ország Közép-Európa legversenyképesebb állama lesz.

Forrás: MTI


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.