A jövőben csökkenthetők lesznek az adózási kockázatok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A jövő évtől hatályba lépő, már elfogadott jogszabály-módosítások közül két − az adózás rendjéről szóló törvényben megfogalmazott − változás alkalmazásával a jövőben csökkenthetők lesznek az adózási kockázatok.

Az új rendelkezések értelmében bizonytalan adójogi helyzet bejelentésére van lehetősége az adózónak akkor, ha a határidőig benyújtott adóbevallásában bejelenti az állami adóhatóságnak, hogy az általa az adóbevallásban feltüntetett fizetendő vagy visszaigényelhető adó összege azért lehet hibás, mert az adott ügyleti tényállásra vonatkozó, általa elfogadott jogszabályi értelmezés tévesnek minősülhet. Ezen bejelentés esetén az adózó mentesül az esetleges téves jogértelmezés alapján kiszabható adóbírság alól, ha az adóhatóság későbbi adóvizsgálata során az adott ügyletre vonatkozóan a téves jogértelmezés alapján adóhiányt állapítana meg, tehát alapvetően az 50 százalékos adóbírság kiküszöbölésére nyílik lehetőség.

Az adózással összefüggő bizonytalan adójogi helyzetet bármely adónemre be lehet jelenteni, kivéve általános forgalmi adó, innovációs járulék, szokásos piaci ár megállapítása vagy adókedvezmény igénybevétele. Az adóhatósághoz benyújtandó kérelem díjköteles, amely az ügylet értékének 0,5 százaléka, de legalább százezer és legfeljebb ötmillió forint, továbbá a kérelmet ügyvéddel vagy adótanácsadóval is ellen kell jegyeztetni.

Szintén új jogintézményként fogalmazza meg az adózás rendjéről szóló törvény a tartós feltételes adómegállapítást. A jövőben a vállalkozások a tartós feltételes adómegállapítási eljárás során kérhetik a Nemzetgazdasági Minisztériumtól a társasági adót érintő részek hároméves időtartamra szóló, a jövőbeli esetleges jogszabályváltozásra tekintet nélküli megállapítását. Ezen jogintézmény keretében a vállalkozások a következő három év társaságiadó-terhelését lényegesen nagyobb biztonsággal tudják tervezni, tekintettel arra, hogy a jövőbeli társasági adót érintő változások ezen esetben nem érinthetik a tartós feltételes adómegállapításban rögzített részeket.

Ezen fokozott jogbiztonságot jelentő kérelem azok számára lesz elérhető, akiknél az átlagosan foglalkoztatottak létszáma legalább 200 fő, vagy mérlegfőösszegük az adóévet megelőző adóévben legalább egymilliárd forint volt. A tartós feltételes adómegállapítási kérelem esetén az alapeljárási díj háromszorosát kell megfizetni, legfeljebb azonban 15 millió forintot.

Feltételes adómegállapítások esetén hivatalosan kérhető a sürgősségi eljárás, amikor az alapeljárás időtartama felére rövidül, azonban ez esetben az eljárásra vonatkozó díjtétel a duplájára emelkedik. Az üzleti életben számos esetben − tekintettel különösen a gyorsan változó gazdasági környezetre − szükség lehet a rövidebb határidőkhöz kötött ügyintézésre, ezért érdemes lehet a sürgősségi eljárást igénybe venni a feltételes adómegállapítási kérelem során.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2023. október 3.

Uniós biztosjelölt: meg kell fontolni a kerozinadó és a fosszilis üzemanyagadó bevezetését

Mivel az Európai Uniónak vezető szerepet kell vállalnia a környezetvédelem területén, meg kell fontolnia a repülőgépek üzemanyagának megadóztatását, azaz a kerozinadó, illetve a fosszilis üzemanyagadó, azaz a karbonadó bevetésének lehetőségeit – jelentette ki Wopke Hoekstra holland külügyminiszter, új uniós biztosjelölt Strasbourgban, az Európai Parlament környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszer-biztonsági bizottságának (ENVI) meghallgatásán hétfőn.

2023. október 2.

Könnyebb lesz a KKV-k élete

Az ETAF (European Tax Adviser Federation) tájékoztatása szerint az Európai Bizottság 2023. szeptember 12-én elfogadott egy jelentős mérföldkőnek számító KKV javaslatcsomagot az EU-ban működő határon átnyúló mikro-, kis- és középvállalatok támogatására, mely az adózással kapcsolatos adminisztratív kötelezettségek drasztikus könnyítésére irányul – hívta fel a figyelmet a Niveus Consulting Group.