A legfiatalabbakat és legidősebbeket érintette leginkább a válság Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A fiatalokat és a nyugdíjaskorúak pénzügyeit érintette leginkább a koronavírus-válság tavaly a negyedik negyedévben, ugyanakkor a fiatalok csaknem tizede óvatosabb gazdálkodással vagy félállás vállalásával növelni tudta megtakarításait – közölte az Intrum követeléskezelő.

Az Intrum évente készíti el az Európai fogyasztói fizetési jelentését, a reprezentatív felmérésben 24 európai országból 24 189 európai állampolgár vett részt tavaly ősszel. A háztartások és a fogyasztók kiadásait, bevételeit, fizetési szokásait vizsgáló kutatásba Magyarországról 1000 embert vontak be.

Magyarországon a megkérdezettek kicsit több, mint fele jelezte, hogy a járvány óta kevesebb pénzt tud félretenni mint korábban. Azok aránya, akik elmondásuk szerint váratlan vészhelyzetben kevesebb, mint egy hónapra elegendő megtakarítással számolhatnak, egy százalékponttal nőtt tavalyhoz képest, 36-ról 37 százalékra.

Az átlaghoz képest ugyanakkor jóval többen kerültek nehéz anyagi helyzetbe a legfiatalabbak közül: a 18-21 éves korosztályban 9 százalékponttal, 33-ről 42 százalékra nőtt azok aránya, akik nem rendelkeznek egy hónapnyi megtakarítással. A 22-37 évesek korosztályában nem változott ez az arány, továbbra is 33 százalék, a 38-44 évesek között 5 százalékponttal, 33 százalékra nőtt, míg a 45 és 65 év közti korosztályokban csökkenést tapasztaltak. A nyugdíjaskorúak között azonban már 9 százalékponttal nőtt a biztonságos tartalékkal nem rendelkezők aránya.

A felmérésből kiderült, hogy azok közül, akiknek a jövedelme csökkent az elmúlt évben, 63 százalék a nem létfontosságú kiadásait igyekszik csökkenteni. A válaszadók több mint negyede pedig új, részmunkaidős állást keresett. Különösen a 22 év alatti fiatalok körében volt jellemző a plusz munka vállalása, és a nyugdíjaskorúak közül is 27 százaléknyian kerestek állást.
A közlemény idézte Deszpot Károlyt, az Intrum Magyarország értékesítési és üzletfejlesztési igazgatóját, aki szerint érdekesség, hogy a 37 év alattiak csaknem egytizede válaszolta azt, hogy nőtt tavaly a megtakarított vagyona. Ahogy a korábbi évek felmérései, az idei adatok is azt mutatják, hogy nő a fiatalok pénzügyi tudatossága – tette hozzá.

Azok a fiatalok, akik növelni tudták a megtakarításaikat, a legnagyobbrészt ezt a korábbinál óvatosabb gazdálkodással érték el, de viszonylag sokan vannak azok is, akik például plusz munka vállalása miatt többet keresnek, mint tavaly: a 18-21 évesek 17 és a 22-37 évesek 29 százaléka.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. február 11.

Intrum követeléskezelő: Magyarország a kilábalási szakaszba ért

A gazdasági fellendüléssel együtt a háztartások vagyona is nőhet az idén, de az infláció alakulásán múlik, hogy a fizetőképességük is javul-e közölte az Intrum követeléskezelő a GKI Gazdaságkutató Zrt.-vel készített felmérése alapján.
2019. július 16.

Intrum: rövid fizetési határidőt szabnak a magyar cégek

Rendkívül rövid fizetési határidőket szabnak a magyar vállalatok, emiatt sok egyéni ügyfél kénytelen halasztást kérni – derült ki a követeléskezelő Intrum 29 országra kiterjedő Európai Fizetési Jelentés című reprezentatív kutatásából.