Kreatív pályázatot hirdet az Adóhatóság
Kreatív pályázatot hirdet 10-23 éves fiataloknak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A Megosztod? című pályázatra adózási témájú alkotásokat várnak.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az adópolitikai vitákat a NAV álláspontja dönti el, a hivatal részt vesz jogszabályok előkészítésében, és a NAV-elnök befolyását nem lehet eléggé túlbecsülni – ezt állítja cikkében az [origo].
Ha bármilyen összetett ügy adódik, egy bonyolult kérdést kell megválaszolni vagy több számítást kell végezni, máris megy a telefon az adóhatósághoz, hogy segítsetek – így jellemezte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adórészlegének egyik dolgozója az adóhivatal és a minisztérium közötti viszonyt – írja az [origo]. A lap szerint az adóhatóság gyakorlatilag törvényjavaslat-előkészítő és kodifikációs munkát végez, mert számos adójogszabály egyenesen onnan származik.
Az adóhatóság befolyását tovább erősíti, hogy Vida Ildikó elnök többször is Simicska Lajos munkatársa volt, ráadásul a Bibó-szakkollégiumból ismeri Orbán Viktort; a lap szerint mindezekért is szabad bejárása van a miniszterelnök dolgozószobájába.
A teljes cikk itt található.
Kreatív pályázatot hirdet 10-23 éves fiataloknak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A Megosztod? című pályázatra adózási témájú alkotásokat várnak.
Az eljárás és az ellenőrzési határidő megindulását követően, egészen a vizsgálatok befejezéséig érvényesülniük kell mindazoknak a jogoknak és kötelezettségeknek, amelyekkel a jogszabályok az adózót és az adóhatóságot felhatalmazzák, illetve előírnak. Az adózói jogok és kötelezettségek az Air.-ban, míg az adóhatóság jogai és kötelezettségei az Adóig. vhr.-ben kerültek szabályozásra.
Cikksorozatunk aktuális részében további, az adóalanytól elvárható intézkedésekkel foglalkozó EUB-ítéletekről lesz szó.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!