A NAV-os turista sem kapott számlát
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrei az idegenforgalmi szempontból kiemelt fővárosi helyszíneket, a foghíjtelkeken kialakított parkolókat, a nyári szezonhoz köthető turistaszolgáltatásokat vizsgálták csütörtökön. A folyamatos ellenőrzések dacára még mindig magas a mulasztások aránya.
A revizorok a számlaadási fegyelem betartása mellett azt vizsgálták, hogy a vállalkozások bejelentették-e alkalmazottaikat, illetve a kereskedők a forgalmazott termékek eredetéről számot tudtak-e adni.
A NAV munkatársai csaknem 200 ellenőrzést végeztek. A nyugta- és számlaadási kötelezettséget az érintettek 37 százaléka mulasztotta el, az esetek 43 százalékában pedig késedelmesen vagy egyáltalán nem jelentették be az alkalmazottakat. A forgalmazott áruk eredetét érintő vizsgálatok még nem zárultak le.
RODIN adózási-számviteli szakmai rendezvények |
|
A legtöbb szabálytalanságot a foghíjtelkeken parkolási szolgáltatást nyújtóknál észlelték a revizorok. A vizsgált esetek felében nem kaptak számlát, és az alkalmazottak sem voltak bejelentve, három helyszínen pedig telephely-engedély nélkül kínálták a szolgáltatást. A szuvenírárusok is csaknem minden második esetben mulasztottak, sőt két kontárt is találtak a revizorok.
Többször adathiányos vagy hibás adatokat tartalmazó nyugtát adtak át számukra, illetve hat esetben nem egyezett a pénztárgépben regisztrált napi bevétel és a pénztárgépben ténylegesen található készpénz mennyisége.
Összességében elmondható, hogy a mulasztások aránya még mindig magas, ezért érdemes felkészülni a további ellenőrzésekre. A szigorú és egyre gyakoribb ellenőrzések célja a költségvetési bevételek növelése mellett a megelőzés. Minél nagyobb valószínűséggel számíthatnak az érintettek a NAV ellenőrzésére, annál kevésbé vállalják az adóelkerülés kockázatát. Ennek hatására csökkennek az adózatlan jövedelmek, és nő a jogkövető vállalkozások száma és a gazdaság versenyképessége.