A pornóadóról tárgyalnak ma a Parlamentben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nők közéleti részvételének erősítéséről tart vitanapot ma az Országgyűlés. Tárgyalnak a képviselők arról a kormányzati javaslatról is, amelynek alapján – a törvényben meghatározott kivételekkel – minden szabadságvesztését töltő elítéltnek dolgoznia kellene a jövőben. Szó lesz a Házban a pornográf tartalmú termékek és szolgáltatások járulékfizetési kötelezettségének visszaállításáról is.

A nők közéleti, politikai részvételének erősítéséről szóló vitanapot az LMP-s Ertsey Katalin kezdeményezte, annak megtartását aláírásukkal kormánypárti és jobbikos politikusok is támogatták. Ertsey Katalin javaslatát a többi között azzal indokolta, hogy a parlamenti képviselők mindössze 9 százaléka nő, így véleménye szerint tárgyalni kellene arról is, hogyan növelhető ez az arány a jövőben.

A hatórás időkeretű vita után a parlament megtárgyalja a kormánynak a büntető tárgyú törvények módosítására tett javaslatát. Eszerint a munkaképtelenek, a tanköteles korúak, a nyugdíjkorhatárt betöltöttek és a terhességük 6. hónapját elérő nők kivételével minden szabadságvesztését töltő elítéltnek dolgoznia kell a jövőben. A kabinet emellett megtiltaná, hogy a jogerősen elítéltek pénzt kapjanak a médiának adott nyilatkozataikért mindaddig, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesülnek. Az ezzel ellentétes megállapodásokat semmisnek nyilvánítanák úgy, hogy a bennük meghatározott összeg az államot illetné meg.

Az ülésnap végén a Ház a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény módosítását vitatja meg. A fideszes L. Simon László – aki október 15-e óta az NKA elnöke – a pornográf tartalmú termékek és szolgáltatások járulékfizetési kötelezettségének visszaállítását kezdeményezte. Indoklása szerint azért, mert a pornóipar a kulturális járulék 2009-es eltörlésével anélkül jutott jelentős többletbevételhez, hogy „társadalmi hasznossága, illetve elismertsége változott volna”. A parlament kulturális és sajtóbizottságát is vezető kormánypárti politikus érvként említette azt is, hogy indítványa a költségvetésen kívüli forrásból biztosítana plusztámogatást a kultúrának.

Forrás: Nol.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.