A települések felén érvénytelen a dohány-koncesszió


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint 1400 hazai településen egyetlen jelentkező sem volt az állami dohánybolt-üzemeltetési pályázatra. Ezeken a településeken újra kiírják a tendert – írja az Origo.


A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. pénteki közleménye szerint 1417 településen nyilvánították eredménytelennek a dohányboltok üzemeltetésére kiírt koncessziós pályázatot, mivel ezeken a helyeken egyetlen pályázó sem akadt a boltokra.

Mérlegképes Kreditkártya
Szerezze meg Ön is kötelező kreditpontjait Kiadónk minőségi képzésein! További részletekért kattintson ide!

Ezeken a településeken újra kiírják a pályázatokat, ha pedig ekkor sem lesz jelentkező, az államnak kell működtetnie a dohányboltokat. A dohányüzletek működtetésére összesen 15633 pályázat érkezett a megadott határidőig és volt olyan település, ahol négy-ötszörös volt a túljelentkezés – írja az Origo.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 25.

A közvetett adózás rendszere Mauritiuson (3. rész)

Sorozatunk előző részeit itt találja. Mauritiuson a pénzügyi év megközelítése alapvetően különbözik az európai megközelítéstől, ugyanis amíg nálunk jellemzően december 31-ével ér véget a pénzügyi év, addig Mauritiuson június 30-ára esik ez az időpont. A könyvek éves zárása is ehhez igazodik, annyi engedménnyel, hogy ettől el lehet térni, ha a cég bármilyen más okból más […]

2024. október 24.

Illeték-kiszabás: mitől is függ a forgalmi érték?

A forgalmi értéknek vagyonszerzés, öröklés esetén kiemelkedő szerepe van, ugyanis ez lesz az illetékfizetés összegének alapja. Miután a vagyonszerzési illeték alapja a forgalmi érték (illetve a terhekkel csökkentett forgalmi érték, vagyis az ún. tiszta érték), az illetékkiszabási eljárás meghatározó sarokpontja a forgalmi érték-megállapítás. E tekintetben számos kérdés felmerülhet, néhány érdekességre térünk ki cikkünkben.