Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egy illegális zöldségfeldolgozó-telepet találtak a pénzügyőrök és a hatósági állatorvosok Csongrád megyében, ahol az alkalmazottak többségét is „feketén” foglalkoztatták – tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken.
A budapesti székhelyű mezőgazdasági és élelmiszer-ipari tevékenységgel foglalkozó társaság illegális telephelyen lévő raktárban az ellenőrzés kezdetén tizenkilencen foglalkoztak zöldségek tisztításával és csomagolásával. Az alkalmazottak közül csupán két főt jelentettek be a társadalombiztosításnál, három dolgozót egyáltalán nem, tizennégyet pedig csak az ellenőrzés megkezdését követően regisztráltak.
A gazdálkodó a csomagolásra szánt, valamint a már becsomagolt zöldségek származását csak részben tudta igazolni. A társaság szerződött beszállítója az egyik legnagyobb hipermarket áruháznak, ezért a leltárba vett nagy mennyiségű áru vizsgálata még tart.
A cég nem tett eleget a telephely bejelentési kötelezettségének sem, ezért a Csongrád Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság munkatársai külön eljárást indítottak. A vállalkozás a társadalombiztosítási bejelentések elmaradása miatt akár 3 millió forintot meghaladó pénzbírságra is számíthat – közölte Némedi Varga Éva, a NAV dél-alföldi regionális vám- és pénzügyőri főigazgatóságának sajtóreferense.
(Forrás: MTI)
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!