A tőzsdei cégek a legadakozóbbak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tavaly nagyjából 5 milliárd forintot költöttek adományozásra a legnagyobb magyarországi cégek.

A Magyar Adományozói Fórum által készített, csaknem háromszáz cégre kiterjedő felmérés szerint a legtöbb pénzt, több mint 1,3 milliárd forintot, a Magyar Telekom Nyrt. költötte adományokra. A távközlési cég mögött 493 millióval a Mol és 455 millióval K&H következett. A tőzsdei cégek közül az OTP az ötödik lett 300 millióval, a tavaly még tőzsdén szereplő Borsodchem a hatodik 216 millióval. A legadakozóbb állami cég 434 millióval a Magyar Posta lett. A MAF tapasztalatai szerint az adományozás kultúrája lassan, de folyamatosan fejlődik, az adakozók adózás előtti eredményük 3,5 százalékát költötték jótékony célkora.

Forrás: Index


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Árfolyam az áfában (XIII. rész)

A cikksorozat következő részében a számlán feltüntetett adó forintosításához, valamint a meghatalmazotti számlázás, önszámlázás esetén alkalmazandó árfolyamról lesz szó.

2024. május 3.

Áfacsalókra csapott le a NAV

Kriptovalutában, kábítószerben és készpénzben tartotta a vagyonát egy hazai bűnszervezet, amely több, mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot kriptovalutában, készpénzben, ingatlanban, illetve lőfegyver-gyűjteményben halmozták fel. A nagyszabású akció során egyszerre 30 helyszínen csaptak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a MERKUR kommandósai és Bevetési Igazgatóság járőrei. A gyanúsítottak elfogása mellett a bűnös úton szerzett vagyontárgyakat is lefoglalták, továbbá 450 millió forint értékben zároltak ingatlant.