A vártnál több adót szedett be a NAV 2022-ban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tavaly 20 602 milliárd forint adót szedett be a hatóság, az előző évinél 17,2 százalékkal, a költségvetésben előirányzottnál 2,5 milliárd forinttal többet – áll a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) most megjelent 2022-es Évkönyvében.

A jelentős többlet részben a foglalkoztatáshoz kötődő adónemek vártnál magasabb teljesítéséből (prognózist meghaladó bérnövekedés és kedvező munkaerőpiaci folyamatok), a vártnál magasabb inflációs és belső fogyasztási pályából (az áfa-előirányzat 1 373,2 milliárd forinttal teljesült túl), valamint a 2022-es adóintézkedésekből, extraprofitadókból származik.

A NAV a saját követelésekre és külső megkeresésekre 198,5 milliárd forintot szedett be, 22 százalékkal többet, mint 2021-ben. Az adóhatóság 2021-hez képest csaknem kétszer annyi, több mint 2 milliárd, a tényleges végrehajtást megelőző fizetési tájékoztatót, felszólítást, felhívást adott ki, megközelítőleg az 514,8 milliárd forint összegre.

A hivatal csaknem 547 ezer végrehajtási cselekményt folytatott le, 2382 milliárd forint értékben bocsátott ki inkasszót, a jövedelemletiltások 160 milliárd forintot érintettek. Az ingóvégrehajtások közül 15 661 adminisztratív – gépkocsifoglalás nyilvántartásból, követelésfoglalás, üzletrészfoglalás -, 3355 pedig eredményes helyszíni végrehajtás volt.

A 2022-ben megtartott 14 301 árverés 95,1 százaléka elektronikusan zajlott, ezek csaknem 41 százaléka volt sikeres, az árveréseken értékesített vagyon vételára elérte a 2,4 milliárd forintot. A NAV 2022. december 31-ei követelésállománya 2019,3 milliárd forint volt, amelynek meghatározó része a nem működő adóalanyokhoz köthető.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2022. február 22.

A NAV kisadózós ellenőrzéseit ellenőrízte az számvevőszék

Az Állami Számvevőszék ellenőrzése keretében a NAV-nak a kisadókkal kapcsolatos számos tevékenységének (a bejelentéshez, bevalláshoz, ellenőrzéshez, hátralékkezeléshez (adóbeszedéshez), behajthatatlan követelésekhez, adóalanyiság megszűnéséhez, panasz- és bejelentés kezeléshez kapcsolódó tevékenységek) szabályozottságát, valamint feladatellátása megfelelőségét vizsgálta.
2023. február 24.

Adó Online Podcast: Európa-bajnokok vagyunk az áfacsalás elleni küzdelemben

Tavaly év végén hozta nyilvánosságra az Európai Bizottság az áfarésről szóló legújabb jelentését. Ez alapján a magyar adóbeszedés hatékonysága hatalmasat javult, a magyar áfarés ugyanis mindössze 5,1% lett. Ezzel az EU tagállamok közül Magyarország érte el a legjobb eredményt az áfacsalással szembeni küzdelemben. Ennek hátterét járjuk körül, kezdve onnan, hogy egyáltalán mi az áfarés, egészen odáig, hogy minek köszönhető ez az eredmény, illetve miért tekinthető rendkívül jó értéknek. Beszélgetőpartnerünk dr. Fischer Ádám, a Niveus jogi üzletágának vezetője.
2022. június 22.

Mazars: hazánkban a legalacsonyabb a minimálbér a V4-ben

22 ország aktuális adózási információiról nyújt körképet a Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat idén tizedik alkalommal kiadott adóbrosúrája, melynek fókuszában a foglalkoztatást terhelő és a forgalmi típusú adók mellett a társasági nyereségadózás részletei és a transzferárazás áll. Bár a pandémia számos átmeneti változást okozott a régió országainak adórendszerében, a kiadvány ezúttal is a hosszú távú trendekre koncentrál. A vállalatvezetőket beruházási döntéseik meghozatalában a tendenciák, az adórezsimek egymáshoz és a korábbi évekhez viszonyított változásainak elemzése segíti – áll az Adó Online-hoz eljuttatott közleményben,