A vikingek és az adózás – A hatalom megszerzése Angliában (5. rész)


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A viking történelem legérdekesebb, legeseménydúsabb fejezetét Angliában írták. A viking-kor az Angliához tartozó kis sziget, Lindisfarne kolostorának 793. évi kifosztásával vette kezdetét, és a dél-angliai hastingsi csatával zárult le 1066-ban. Anglia gazdagsága volt a támadások egyik oka, de szerepet játszott a sziget Skandináviához való földrajzi közelsége, illetve az angol királyságok gyengesége is.


„És Ulv háromszor kapott pénzt. Toste fizette ki az elsőt, utána Torkel fizetett. Majd Knut fizetett.”

(Upplandban az Yttergärdéba való Ulv rúnakövén olvasható felirat)

A vikingek angliai működése talán a legjobban dokumentált fejezete a vikingek történelmének. Külön is ki kell emelni ezek közül az Angolszász Krónikát, amelyet a IX-XII. századokban írtak, és az évkönyvek az eseményekhez hozzárendelik az időpontokat is.

A vikingek Angliában a cikksorozat I. részében leírt mindegyik korszakot, tevékenységet megvalósították. Kezdődött az alkalomszerű fosztogatással, majd szervezettebb hadjáratokat is indítottak a sziget ellen. Egy idő után a fosztogató csapatok már nem tértek haza télire Skandináviába, hanem Angliában készítettek téli szálláshelyet. Ezt követően a vikingek egy része letelepedett, kereskedelmi tevékenységet folytatott. A letelepedés gyakran járt együtt az őslakosokkal való családi kapcsolatok kialakításával is, jellemzően a vikingek az angol-kelta családokból választottak feleségeket. A családi kapcsolatok magukkal hozták a kereszténység felvételét, illetve a tevékenységi kör szélesedését is, a vikingek földet műveltek, iparos tevékenységet végeztek.

A letelepedés együtt járt a hatalmi pozíciók megszerzésével is, a városokban, tartományokban a vikingek magukhoz ragadták a vezető szerepet, sokszor sikerült megszerezniük az angliai királyságok királyi címeit is, illetve a XI. században az egységes Anglia trónját is jó néhányszor vikingek foglalták el.

A hatalmi pozíciók megszerzése együtt járt az adók kivetésével is. Tetemes, főleg ezüstben, kisebb részt aranyban beszedett adókhoz jutottak hozzá a viking hódítók, amelynek egy jelentős részét visszajuttatták Skandináviába, főleg Dániában és Norvégiába. A seregek vezérei az egyszerű viking harcosoknak is juttattak a sarcból, erre utal a mottóként választott idézet is, amely alapján Ulv legalább három eredményes hadjáratban vett részt.

Upplandban az Yttergärdéba való Ulv rúnaköve

A fosztogatástól a letelepedésig, viking királyságok

A lindisfarne-i támadást követően az angol partok melletti kolostorok (Jarrow, Wearmouth, Iona, Man) voltak a célpontok, de jelentősebb viking támadás a következő négy évtizedben az angol területeket nem érte, 835-ben viszont a Temze torkolatánál lévő Sheppey szigetet elpusztították a vikingek, 838-ban Canterburyt és Londont is karabolják. A következő jelentősebb támadás 850-851-ben volt, amikor a szintén a Temze torkolatánál lévő Thaneten már téli ott-tartózkodásra is berendezkedtek. Kent lakossága a békéért (értsd: meg nem támadásért) cserébe adót fizetett a vikingeknek. Ennek a „meg nem támadási adónak” danegeld volt a neve, ami szó szerinti fordításban azt jelenti, hogy „a dánok pénze”. Ez a danegeld volt az első Angliában, aztán a következő két évszázadban még számos ilyen sarcfizetésre került sor.

Néhány évvel később a közelben lévő Sheppey szigetet rendezték be téli szálláshelyüket a vikingek.

Jelentősebb – 2-3 ezer főre becsülhető – viking sereg érkezett Angliába 965-ben. A következő másfél évtizedben végigpusztították Anglia királyságait. Ebben az időben Anglia hét – többé-kevésbé – önálló királyságból állt, méghozzá a következőkből: Wessex, Essex, Kent, Sussex, Mercia, Kelet-Anglia, Northumbria.

Angol királyságok a viking kor elején

Sok békekötésre került sor ezekben az években, de ezek általában azt jelentették, hogy a vikingek hadisarcot vagy danegeldet követeltek, a lakosságnak kellett ellátni a viking seregeket, illetve a téli szálláshelyek is el kellett készíteniük.

A vikingek 867-ben elfoglalták Yorkot, 880-ra Nothumbriát, Merciát, Kelet Angliát. A déli négy királyságot csak azért nem, mert 878-ban Nagy Alfréd (Ælfrēd, 849-899, uralkodott 871-899) Edingtonnál döntő csatát nyert a vikingek ellen, és a békekötés feltételei között volt a déli négy királyság meg nem támadása is. A vikingek vezetője, Gudrum felvette a kereszténységet, a hagyomány szerint maga Nagy Alfréd volt a keresztapja. Erről így ír az Angolszász Krónika:

Ebben az évben a tél derekán, Vízkereszt után az ellenséges sereg titokban Chippenhambe ment, elfoglalta a nyugati szászok földjét,… és a nép, Alfréd király kivételével, behódolt neki.

Ezután húsvétkor Alfréd király egy kis egységgel erődítményt épített Athelney-nél, és … megkezdte a harcot abból az erődítményből…. [K]ésőbb abból a táborból Iley-be ment, majd egy újabb éjszaka után Edingtonba, és ott megütközött az egész sereggel, megfutamította, és … ekkor az ellenség túszokat adott, és esküvéseket tett neki, hogy elhagyják a királyságát, és azt is megígérték, hogy királyuk felveszi a keresztséget, és ígéretüket be is tartották.

Alfréd a tengeren is ütközetet nyert a vikingek ellen, 886-ban visszafoglalta Londont, és a Danelegen kívül egész Angliát uralta. Nothumbriában, Mercia északi részén és Kelet-Angliában több száz településnév, helynév őrzi ma is a viking kor emlékeit (például a -by és a –thorp végződésű helynevek). Ezt a területet Danelegnek vagy Danelawnak is nevezték, ami szó szerinti fordításban dánok törvényét jelenti, utalva ezzel arra, hogy ezen a területen a skandináv törvénykezést is elfogadták (Daneleg politikai önállósággal soha nem rendelkezett, ez csak egy terület elnevezése volt). A legnagyobb viking városok Lincoln és York voltak, utóbbit Jorvíknak nevezték a viking telepesek.

A vikingek letelepedéséről már 876-ban hírt adott az Angolszász Krónika: „Abban az évben Halfdan felosztotta a northumbriaiak földjét, ők pedig felszántották azt, és eltartották magukat.” Krónika szerint 880-ban Kelet-Angliában is megtörtént a földek felosztása és a letelepedés.

Újabb jelentős viking támadásra csak 892-ben került sor. Nagy Alfréd a „felperzselt föld” taktikájával eredményesen védekezett, a vikingek nem tudtak eredményt elérni, így a sereg 896-ban fel is oszlott.

Az egységes Anglia létrejötte

Nagy Alfréd 899-ben meghalt, utódai a következő 60 évben változó eredménnyel küzdöttek a vikingek ellen, de összességében erre a korszakra a vikingek visszaszorulása volt jellemző. A letelepedett, kereszténységet felvett vikingek már nem jelentettek akkora veszélyt az angol hatalomra, mint korábban. Rövid ideig 927-ben már létrejött az egységes angol uralom, majd 954-től már tartósan egységes Angliáról beszélhetünk.

A vikingek nem mentek el, maradtak Angliában, elfogadták (vagy elviselték) az angol királyok uralmát.

York a regionális és nemzetközi kereskedelemnek is központjává vált, a helyben készített termékek mellett kereskedtek itt borral, selyemmel, de még a Vörös-tenger partjáról származó termékek maradványait is feltárták az ásatások.

A következő jelentős viking támadások 980-tól indultak meg. Erre jó lehetőséget biztosított az, hogy 978-ban meghalt II. Eduárd vagy Szent Edward angol király, és az új uralkodó az ekkor még csak tízéves II. Ethelred (Æthelred, 968?-1016, uralkodott: 978-1013, 1014-1016) lett.

A vikingek évente visszatértek, és bár seregük nem volt túl nagy (például 983-ban hét hajóval támadtak), elég jelentős pusztítást végeztek Anglia déli és nyugati partvidékén. A támadások helyéből arra lehet következtetni, hogy Írországból, illetve Man szigetéről érkeztek a támadók.

Sokkal nagyobb erőkkel támadt 991-ben Olaf Tryggvason (aki 995-től lett Norvégia királya), ő már 93 hajóval érkezett. A maldoni csatában (Essex) Olaf legyőzte az angol sereget, az angolok 10 000 font (kb. 4500 kiló) ezüstöt fizettek a vikingeknek a „békéért”. Erről az Angolszász Krónika is megemlékezett:

Ekkor Byrhtnoth szólt. Pajzsát felemelve, karcsú kőris lándzsáját megrázva a következő haragos és eltökélt választ kiáltotta:

‘Hallod-e, te tengerjáró, mit mond ez a nép? Lándzsákat kaptok tőle fizetségül, halálhegyű dárdát, sokat próbált kardokat, és ezzel nem jártok jól a csatában! Hullámjárók hírnöke, halld az üzenetet! vidd el a népednek a baljós hírt: itt áll harcosaival egy nemes eorl, aki kész megvédeni ősi lakhelyét. Æthelred országát, uram népét és hazáját. A pogányok elvesznek majd a csatában. Szégyellném, ha kincseinket harc nélkül hajóitokra hordanátok, ha már ilyen messzire bemerészkedtetek országunkba. Nem, nem kapjátok meg könnyen az aranyat! Dárda hegye és kard éle, ádáz tusa döntsön köztünk, mielőtt fizetnénk!’

Ebben az évben feldúlták Ipswichet, és nem sokkal később Byrhtnoth ealdorman elesett Maidonnái. És abban az évben határozták el először, hogy a dánoknak adót fizetnek, mert nagy rettegésben tartották a partvidéket. Az első fizetség tízezer fontot tett ki. Először Sigeric érsek ajánlotta ezt a megoldást.

A danegeld, azaz exactio pecuniae publicae piratis dandae (állami pénzt kell adni a kalózok megfékezésére) tulajdonképpen az első rendszeres adózás volt Anglia történetében.

Olaf ezt követően többször is visszatért Angliába beszedni a danegeldet. 994-ben a dán királlyal, Hegyesszakállú Svendnel közösen érkezett (94 hajóval), Londont sikertelenül támadták, a környéket viszont eredményesen fosztogatták. Az angoloknak most 16 000 font (közel 8 tonna) danegeldet kellett fizetniük, ezen felül a viking sereget is el kellett látniuk. Olaf külön királyi ajándékot is kapott, és megígérte, hogy nem tér vissza Angliába. Olaf visszatért Norvégiába, megszerezte a norvég koronát, majd elesett 1000-ben a korábbi szövetségesével, Hegyesszakállú Svendnel vívott csatában. Ettől kezdve Svend lett Norvégia királya is.

Az 1000-ben vívott norvég-dán háború enyhülést jelentett Angliának, ezt kihasználva Æthelred fosztogatta Anglia északnyugati részét és a Man szigetet.

A következő évben ismét támadtak a viking seregek, és az angolok egyre nagyobb danegeldet voltak kénytelenek fizetni a békéért cserében. A dokumentumok szerint 1002-ben 24 000 font ezüst volt a béke ára.

Tanácstalan Æthelred hosszú uralkodása alatt hibáiról és gyengeségéről vált ismertté

Æthelred 1002-ben feleségül vette Richárd Normandiai herceg testvérét, Emmát. Még ugyanebben az évben (november 13-án) elrendelte a király, hogy az összes dán férfit öljék meg Angliában. A vérengzésnek sokan áldozatul estek, köztük Svend húga, Gunhilde is. Svendett valószínűleg a bosszúszomj is vezérelte, mikor 1003-ban ismét támadást indított. A békéért ismét fizetni kellett: 1006-ban 36 000 font, 1012-ben 48 000 font ezüstöt követeltek ki a dánok. Az 1012. évi eseményeknek része volt Canterbury érsekének foglyul ejtése is. Az érsek nem volt hajlandó elfogadni azt, hogy váltságdíjat (3000 font ezüst) fizessenek érte, ezért a vikingek megölték a főpapot.

1009-ben egy kisebb dán sereg érkezett Hosszú Thorkel vezetésével, ők beérték 3000 font ezüsttel.

Hosszú Thorkel vezetésével 45 hajó állt az angolok szolgálatába1012-ben. Ennek a szövetséges seregnek a fenntartására fizetett adót nevezték heregeldnek.

Svend 1013-ban ismét megtámadta Angliát, most már azzal a céllal, hogy a dán és a norvég trón mellé megszerezze az angol trónt is. Svend meghódította egész Angliát, Æthelred, a felesége Emma, és fiaik Normandiába menekültek. Svend ismét danegeldet követelt, illetve seregének ellátását. Így lett Svend Anglia királya. A hadjáratban részt vett Svend fia, a húszéves Knut is.

Svend 1014 elején meghalt, mindössze két hónapig volt Anglia királya. Utóda az angol trónon fia, Knut lett.

Nagy Knut országlása

Az angolok visszahívták Normandiából Æthelred-et, aki seregeket toborzott, és legyőzte az ifjú Knutot. Biztos, ami biztos, Æthelred 21 000 font ezüstöt fizetett Hosszú Thorkelnek, hiszen várható volt a vikingek visszatérte.

Knut 1015-ben indult vissza Angliába. Megostromolta Londont, az ostrom alatt 1016 április 23-án meghalt Æthelred király. Æthelred ragadványneve ’Tanácstalan’ volt (vagy durvábban ’Ügyefogyott’), amelyet gyakori meggondolatlan döntései miatt érdemelt ki.

Æthelred halálát követően az angol seregeket fia, Vasbordájú Edmund vezette, de Knut legyőzte. Ezt követően Edmund és Knut megegyezett Anglia felosztásáról. Edmund 1016 végén meghalt, így egész Anglia királya Knut lett.

Knut jó királya lett Angliának! Új arisztokráciát teremtett, legfőbb szövetségeseit tartományurakká nevezte ki (egyes politikusok ezeket a hatalmi technikákat még ma is fontosnak tartják és gyakorolják), Hosszú Thorkel Kelet-Angliát kapta, erélyesen fellépett a vikingek portyázásai ellen. Knut 1017-ben feleségül vette Æthelred özvegyét, Emmát. Két gyermekük született, Hardeknut és Gunhilda.

Knut serege még mindig Angliában volt, a feloszlatásának ára 72 000 font ezüst volt, továbbá London még külön fizetett 15 000 font ezüstöt. Negyven hajó maradt Knuttal, ez volt az úgynevezett thing-líd: hűséges, jól fölszerelt és fegyelmezett skandináv harcosokkal.

1018-ban meghalt Knut testvére, Harald dán király, így a dán trónt is megörökölte, Skócia 1027-ben fogadta el Knut fennhatóságát, majd 1028-ban a norvég trónt is megszerezte. Nem véletlenül érdemelte ki Knut a ’Nagy’ előnevet!

Knut elismert keresztény uralkodó lett, ezt jól mutatja az is, hogy 1027. március 26-án részt vett Rómában II. Konrád német-római császár koronázásán is, ahol meghívott vendégként igen nagy becsben tartották (még azt is elnézte neki a pápa, hogy több felesége volt).

Adót Knut alatt is kellett fizetni, de könnyebb volt elfogadtatni, hogy az ország védelmét biztosító thing-líd-et fizessék meg, mint idegeneknek danegeldet fizetni a békéért cserébe.

Knut számos népszerűsítő intézkedést hozott, összegyűjtette a régi idők angol törvényeit, többször is nyilvánosan bocsánatot kért a régi viking bűnökért (ez a fajta bocsánatkérés ma is divatos!), Kelet-Anglia kiralya, Edmund 869. évi mártírhaláláért engesztelésül nagy templomot emeltetett, Canterbury érseke 1012. évi meggyilkolását pedig azzal kívánta feledtetni, hogy nagy ceremóniával átvitette a maradványokat Londonból Canterburybe (hiába, az újratemetés is régi eszköze a politikusoknak!), az 1016. évi csata helyszínén (ahol Knut Vasbordájú Edmundot legyőzte) is templomot emeltetett, illetve bőkezű adományokat adott sok templomnak. A winchesteri templomnak egy aranykeresztet adományozott, az erről készített rajz megtalálható a templom emlékkönyvében, a Liber Vitaeben.

Emma és Knut aranykeresztet ajándékoz a winschesteri templomnak

Knut 1035-ben halt meg. Birodalmában ez a stabilitás végét jelentette. Az angol trónon két fia is követte, II. Hardeknut Knutsson (1035-1037 és 1040-1042) és I. Harald Knutsson (1037-40). Mikor 1040-ben Hardeknut másodszor is elfoglalta az angol trónt, minden korábbinál nagyobb adót vetett ki, 72 000 font ezüstöt követelt, hogy kifizethesse 60 hajóját.

Knut gyermekei utódok nélkül haltak meg, így Emma Æthelredtől született fia, Eduárd került az angol trónra. Emma volt Hardeknut anyja is, így két angol királytól született gyermekeiből kettőt is viszontláthatott az angol trónon. Emma 1052-ben halt meg, Winchesterben temették el, ahol korábban Knut és Hardeknut is végső nyugalomra lelt.

Hitvalló Eduárdtól a Hastingsi csatáig

III. Eduárd, más néven Hitvalló Szent Eduárd (angolul: Edward the Confessor) Hardeknut halála után került az angol trónra. A dán királyi családdal rokonságban lévő Godwin gróf lányát, Editet vette el feleségül. Mind Eduárd, mind Edit szüzességi fogadalmat tett, így gyermekük nem született. Eduárd legszívesebben egyházi ügyekkel foglalkozott, a viking portyázások – szerencséjére egyre kisebb jelentőségűek lettek – nemigen zavarták meg.

Eduárd eltörölte a zsoldosok fizetését szolgáló heregeldet, a zsoldosokat hazaküldték.

Eduárd 1066-ban meghalt. Utódjául felesége testvérét Harold Gowinssont (tehát egy viking leszármazottat) választották meg.

Az angol trónra viszont igényt tartott III. Harald Sigurdsson (más néven Keménykezű Harald) norvég király és Vilmos, Normandia hercege is. Mindketten még 1066-ban támadást indítottak Anglia ellen.

Keménykezű Harald érkezett először Angliába, egy kisebb csatában (fulfordi csata, szeptember 20.)) legyőzte az angol sereget, majd Yorkot is elfoglalta. Néhány nap múlva megérkezett Harold király a fősereggel, és 1066. szeptember 25-én a York melletti Stanford Bridge-i csatában legyőzte Keménykezű Haraldot, Keménykezű maga is elesett a csatában.

Stamford Bridge és Hastings elhelyezkedése

Ezt követően Harold Vilmos ellen vonult, akivel október 14-én Hastings mellett ütközött meg. Vilmos normann serege legyőzte Haroldot, Harold király elesett a csatában. Vilmos és Harold történetét mutatja be a csata után talán egy évtizeddel készített bayeux-i falikárpit. A faliszőnyegből 70 méter maradt fenn, ez megtekinthető a normandiai Bayeux városában.

Vilmos viking sárkányhajói útban Anglia felé (részlet a bayeux-i faliszőnyegről)

 

A hastingsi csata (Angol krónika, kb. 1280-1300, British Library)

Harold király halála a bayeux-i faliszőnyegen

Harold halálát követő napon, október 15-én Anglia királyává koronázták Vasbordájú Edmund unokáját, Edgárt. Edgár Magyarországon született, koronázásakor 15 (de az is lehet, hogy csak 13) éves volt. Névleges uralkodása mindössze december 10-éig tartott, mert közben Vilmos is megérkezett Londonba. Az ifjú Edgárt egyszerűen félretették, mellőzték. Nem esett bántódása, sőt hosszú életet élt, 1126-ban 75 éves korában halt meg.

I. Vilmost 1066. december 25-én a Westminster székesegyházban koronázták meg Anglia királyának. Ismét egy viking leszármazott foglalta el Anglia trónját.

Hódító Vilmos (William I, the Conqueror, más néven Normandiai Vilmos vagy Fattyú Vilmos) uralkodásával elkezdődött Angliában a stabilizálódás, a következő évszázadokban leszármazottai követték az angol trónon.

Vilmos legjelentősebb adóintézkedése a Domesday Book létrehozása volt, erről korábban már részletesen írtunk.

Irodalom:

Bárány Attila: Britek, angolszászok, vikingek (Attraktor, Gödöllő, 2008)

Brøndsted, Johannes: A vikingek (Corvina Kiadó, Budapest, 1983)

Gimeno, Daniel: Kelták és vikingek – Nagy civilizációk (Kossuth Kiadó, Budapest, 2010)

Rimaszombati Károly: Vikingek az Angolszász Krónikában (JATE Történész Diákkör, Szeged, 1997)

Roesdahl, Else: A vikingek (General Press Kiadó, Budapest, 2007)

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. december 6.

Az utalványok uniós áfaszabályozása (3. rész)

Az Európai Unió Bizottsága a közelmúltban jelentést készített az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az Irányelv 410b cikke alapján az utalványok fogalommeghatározása, forgalmazási láncai és a be nem váltott utalványok áfaszabályozásáról. E jelentés alapján megvizsgáljuk az utalványok témakörét az áfa-rendszerében.

2024. december 6.

A civil szervezetekre vonatkozó szabályok a társasági adóban

A civil szervezetek gazdaságban betöltött egyedi szerepére tekintettel, ezen szervezetek társaságiadóalap-megállapítási és -fizetési kötelezettségeit a jogalkotó az általános, valamennyi gazdálkodóra vonatkozó szabályokat szem előtt tartva, de az egyedi sajátosságokat figyelembe véve határozza meg. Írásunkban a civil szervezetekre vonatkozó rendelkezéseket és azok gyakorlati alkalmazását ismertetjük, figyelmet fordítva a közhasznú minősítéssel rendelkező szervezetekre vonatkozó speciális szabályokra is.