Adó Jogtár Plusz Ingyenes próbalehetőség (x)


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Gyorskereső, nyomtatványkitöltő cégeditor, továbbszűkíthető találati listák, változásmutató – most egy hónapig ingyenesen!


Június 24 – július 31. között ingyenes demó verzió  érhető el a Wolters Kluwer Kiadó Adó Jogtár Plusz termékéből. Az Adó Jogtáron az adó, tb és számvitel témák joganyagai külön szakmai felületen, azonos tematika szerint találhatók meg, valamint elérhetőek az összes adó- és járuléknemre vonatkozó jogszabály szakértői magyarázatai is. Szja, TAO, EVA és Számviteli törvényekhez több mint 5 évre visszamenőleg számítási példákkal nyújt segítséget, emellett beszámolósémákkal támogatja munkáját.

Az ingyenes verzió elérhető itt >>


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Áfacsalókra csapott le a NAV

Kriptovalutában, kábítószerben és készpénzben tartotta a vagyonát egy hazai bűnszervezet, amely több, mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot kriptovalutában, készpénzben, ingatlanban, illetve lőfegyver-gyűjteményben halmozták fel. A nagyszabású akció során egyszerre 30 helyszínen csaptak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a MERKUR kommandósai és Bevetési Igazgatóság járőrei. A gyanúsítottak elfogása mellett a bűnös úton szerzett vagyontárgyakat is lefoglalták, továbbá 450 millió forint értékben zároltak ingatlant.

2024. május 2.

Svédország – kis nép, nagy teljesítmény

A svédek büszkék hazájukra és erre minden okuk megvan. Az ország versenyképes, a gazdaság nemcsak a hagyományos ágazatokban, hanem a high-tech szektorban is nagyon jó teljesítményt nyújt, a jóléti társadalom stabilitást, biztonságérzetet ad minden polgárnak. Svédország közismerten magas adózású országnak számít, a magas színvonalú jóléti szolgáltatások és biztonsági háló alapja a magas adójövedelem.