Adóbevallás: mától indul a szezon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ezen a héten indul a 2008-as adóbevallási szezon: ma jár le az első határidő, a munkáltatók ugyanis január 31-ig kötelesek elkészíteni a munkavállalók tavalyi jövedelméről, valamint a levont adók és járulékok mértékéről szóló igazolásokat.

A tavaly már befizetett és a még befizetendő közteher kiszámítására alapjában véve az idén is három lehetőségük van a magánszemélyeknek: a munkáltató vagy az adóhatóság felkérése a bevallás elkészítésére, valamint az önbevallás. Utóbbinál csupán egy dátumot kell szem előtt tartani: a benyújtás, valamint az esetleges kötelezettségek befizetésének határideje május 20-a. Az önbevallók esetében azonban különösen igaz „az idő pénz” szólás, az elszámolásukat elektronikus úton továbbító adózóknak ugyanis az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) már akár a jövő héten átutalja a visszajáró összeget.

A másik két esetben február 15-ig kell kérni az adó megállapítását a munkáltatótól vagy az adóhatóságtól. Előbbi nem köteles a bevallás elkészítésére, de ekkor is közre kell működnie az adóhatósági adómegállapítás (adam) kezdeményezésében; köteles ellenőrizni, hogy a szükséges nyilatkozatot helyesen töltötték-e ki, és ezt március 12-ig kell továbbítania az APEH-nek. Fontos az is, hogy ezekkel a bevallási módokkal nem minden adózó élhet, az adamot nem kérhetik többek között egyéni vállalkozók, külön adózó jövedelműek vagy költségelszámolást érvényesítők. A munkáltató pedig csak akkor kérhető fel az adóbevallás elkészítésére, ha a foglalkoztatott még ez év február 15-én is a cégnél dolgozik.

Jóval kevesebb idejük van a tavalyi adók és járulékok elszámolására az egyéni vállalkozóknak és az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek, náluk ugyanis a bevallás beadásának, a „rendes” és a különadó megfizetésének határideje február 15.

Forrás: Világgazdaság Online


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.