Adóelkerülés: az EU példát statuál az Apple-lel

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Augusztus 30-án robbant a – sokak által várt, így nem túl meglepő – hír: az Európai Bizottság álláspontja szerint az Apple illegális állami támogatást kapott Írországtól, ezért azt vissza kell fizetnie. Kifejezetten sokkoló volt viszont a visszafizetni rendelt összeg: 2003-ig visszamenőleg nem kevesebb, mint 13 milliárd euró és kamatai. Az Európai Bizottság döntését megfellebbezi persze az amerikai óriás és Írország is tiltakozik ellene, így az ügynek koránt sincs még vége. Bár politikai szempontból igen jól mutat az Európai Bizottság döntése, s minden bizonnyal elnyeri az európai polgárok egyöntetű támogatását, közép- és hosszú távon a tagállamoknak, az európai gazdaságnak és a cégeknek is van miért aggódniuk.

Miről van szó?

Az Európai Bizottság versenyjogi döntése értelmében az ír kormányzat illegális állami támogatást adott az Apple-nek két, 1991-es és 2007-es feltételes adómegállapítás keretében. Most a bizottság csak 2003-ig visszamenőleg rendelte el az illegális állami támogatás visszafizetését, mert az európai szabályok csak tíz évre visszamenőleg teszik ezt lehetővé. A sajtó persze joggal húzza alá, hogy ez is az ír GDP durván 5%-át jelenti, és hát valóban pocsékul hangzik, hogy az Apple esetenként csak 0.005%-os adót fizetett… Az ír kormány által támogatott Apple-rendszert lehetővé tevő szabályok 2013-ig éltek – olyan struktúrán folyatták keresztül az eladásokat, amely leegyszerűsítve sehol a világon nem adózott (ehhez tudni kell, hogy a multinacionális cégek a transzferárazással játszanak, így viszik a költségeket magasabb, a jövedelmeket pedig az alacsonyabb adókulcsú vagy egyenesen nulla adókulcsú fennhatóságok alá, s az adóhivatalok általában azt vizsgálják az ilyen ügyletek kapcsán, hogy a cégcsoport szereplői között létrejött üzlet megfelel-e a szokásos piaci feltételeknek).

Az Európai Bizottság szerint a feltételes adómegállapításokkal és az Apple struktúrájának tudomásul vételével az ír kormány lehetővé tette, hogy torzuljon a piac a kicsik és a nem multinacionális cégek kárára. A testület aláhúzta továbbá, hogy nem büntetésről, csak az illegális állami támogatás visszafizetéséről van szó (persze az amerikaiak és a cég is büntetésnek éli meg a visszafizetési kötelezettséget, de erről majd később még szólok).

Jogi bizonytalanság

A fellebbezések a döntés véglegesedését évekkel elhúzhatják. Csakhogy a fellebbezések olyan értelemben nem lesznek halasztó hatályúak, hogy a pénzt már most vissza kell szedni. Írország dönthet úgy, hogy a pénzt nem költi el és őrzi az ügy jogerős lezárásáig, annak eldöntéséig, hogy pontosan kinek és mennyi pénz jár az Apple-től – erre a technikai problémára előzetesen számított az ír kormányzat és terveket is készített.

A „kinek mennyi pénz jár” kérdés azért is bonyolult, mert a bizottság nyitva hagyott egy kiskaput a döntésében, mely szerint az egységes piac más szereplői is igényeket fogalmazhatnak meg az Apple-lel szemben, mivel a cég az összes eladását Írországon keresztül csatornázta. Vagyis más tagállami pénzügyi követelések a jövőben még csökkenthetik az Írországnak járó összeget, ami természetesen növeli a bizonytalanságot. Egyes hírek szerint Ausztria, Olaszország és Franciaország gondolkodik azon, hogy belép az ügybe. A különböző elemzők és jogászok szerint a tagállami követelések nélkül is igencsak bizonytalan, hogy a bíróság merre hajlik majd ebben az ügyben.

Célkeresztben az amerikaiak?

Az Apple büntetésében paradox módon éppen egy 2013-as amerikai szenátusi vizsgálat volt a kiindulópont, amely az Apple írországi gyakorlatáról tartalmazott bizonyos részleteket, noha a bizottság a Luxleaks-ügy óta számos céget vizsgál. Tekintettel arra, hogy a Bizottság új keletű adóügyi érdeklődése elsősorban multinacionális cégeket érint, az adóelkerülés elleni bizottsági lelkesedés az amerikai kormányzat és politikai tisztviselők figyelmét is felkeltette (Jean-Claude Junckernek talán ezért is kellett bizonygatnia, hogy a döntés nem Amerika-ellenes). Tény azonban, hogy a vita és annak jogi kimenetele számos amerikai multinacionális céget érinthet, és olvasni arról spekulációkat, hogy a politikai környezet és az amerikai-európai viszony is szempont lehet a bírósági döntésnél.

Márpedig az amerikai kormányzat nem boldog az Európai Bizottság politikája miatt. A Pénzügyminisztérium még az Apple-döntés előtt kiadott egy ún. White Paper-t az állami támogatások európai rendszeréről, illetve ennek adóügyi összefüggéseiről. Ebben az anyagban az amerikai pénzügy erőteljesen kritizálja a szerinte új – azaz a bizottság korábbi jogértelmezésével szembemenő – jogértelmezést, az ebből következő visszamenőleges hatályt, a transzferárazás- és a szelektivitás fogalmának értelmezését. A szöveg aggódik amiatt, hogy az amerikai adófizetők zsebéből esetleg az európai adófizetők zsebébe áramolhatnának jövedelmek, illetve hogy a tagállamokkal kötött kétoldalú adómegállapodások nehezen lesznek tarthatók. Ha pedig így van, akkor innentől kezdve már egészen biztosan nem jogi, igazságossági, adóügyi dologgal, hanem tisztán és világosan politikai üggyel állunk szemben. Ezért ne legyen kétségünk, hogy az amerikai pénzügy teljes ereje és az amerikai kormány (kongresszus, elnök) teljes ereje ott lesz az érintett cégek mögött.

 

A bizottság politizál?

Persze az adóelkerülési harc politikai ügy az Európai Bizottság számára is. Az Európai Bizottság adóelkerülés elleni harcáról, a multinacionális cégek adózási szokásairól az elmúlt években több alkalommal beszámoltam az ado.hu oldalain. A bizottság attitűdjét semmi nem magyarázza jobban, mint a témában született első, Köpönyeget forgat adóügyben a bizottsági elnök? című írás, mely kis túlzással arról szól, hogy Jean-Claude Juncker volt luxemburgi miniszterelnök, jelenlegi európai bizottsági elnök vezetése alatt jogszerű, de erkölcsileg védhetetlen egyedi adóegyezségek révén komoly adóelőnyhöz jutottak multinacionális cégek Luxemburgban és globálisan. Juncker bizottsági elnökként ezután az adóelkerülés elleni fellépés élharcosaként pozicionálta magát.

Junckernek ebben a kontextusban kifejezetten jól jönnek az efféle döntések, hiszen demonstrálhatja elkötelezettségét az adóelkerülés elleni harc mellett – akkor is, ha esetleg tagállami kormányokkal is bajuszt kell akasztania. Nemcsak az Apple és Írország van napirenden, egy év eleji döntés szerint mintegy 35 multinacionális cég 700 millió euróval tartozik a belga államnak, de a Starbucks és a Fiat is áldozatául esett a bizottság versenyjogi döntéseinek. Jelenleg az Amazon és a McDonald’s aggódhat a bizottság várható döntése miatt, de előbb-utóbb az ugyancsak írországi központtal működő Google adóoptimalizálási rendszere is terítékre kerülhet.

 

Veszélyes politika?

A jövedelmi egyenlőtlenség problémája – különösen a 2008-as válság óta – legitim politikai hívószó, és közgazdaságilag is bizonyítottnak tűnik, hogy a növekedésében szerepe van az államnak. Azzal sem vitatkozik senki, hogy minden cégnek méltányos mértékben részt kell vennie a közteherviselésben, hiszen végtelenül méltánytalan az, hogy egyes cégek nemhogy méltánytalanul, hanem sehogy nem vesznek részt a közteherviselésben. Az Apple példája és az ügy bizottsági kezelése azonban több szempontból is felvet kérdéseket.

Először is a cégek számára mindenképpen bizonytalanságot teremt, ha a fizetendő adó mértékét évtizedekkel később állapítják meg – és ez a bizonytalanság a Brexit fényében a lehető legkevésbé sem kívánatos. Paradox módon a cégek számára ugyanis kevésbé fontos, hogy mekkora a fizetendő adó, mint az, hogy azzal az akármekkora adómértékkel lehessen hosszú távon tervezni, utólag ne legyen benne változtatás. A cégek szempontjából most nem csupán az adóteher nőtt, hanem az üzlethez kötődő politikai kockázat is, ami ebből a szempontból precedens értékű is lehet. A visszamenőlegesnek érzett (!) változtatás, a jogi bizonytalanság gazdasági károkat is okozhat, a befektetési hajlandóságra, a foglalkoztatásra is rossz hatással lehet, de ha ez nem is így alakul, végső soron akkor is az ügyvédek és az adótanácsadók járnának vele jól, nem a polgárok (akkor is, ha az íreknél kritizált kiskapu már nem létezik, és ezért ma nem alkalmazható).

A bizottságnak azt kell mérlegelnie, hogy a visszamenőleges vagy visszamenőlegesnek érzett adóztatás okoz nagyobb kárt, vagy az euroszkepticizmus elleni politikai fellépés hoz több pozitív eredményt (szólnak arról hírek, hogy az euroszkepticizmus elleni fellépés, az unió iránti bizalom növelésének jegyében politikai jellegű döntés született és ezzel a bizottság is tisztában van).

Nemcsak a gazdasági hatásokat kell mérlegelnie a bizottságnak, hanem az európai-amerikai viszony alakulását is, ha kialakulna a percepció, mely szerint az EU „politikai okokból” piszkálja az amerikai multinacionális cégeket. A TTIP dolgában, a NATO, az európai védelem ügyében, a szíriai válság alakulásában és egy sor más ügyben komoly fennakadásokat okozhat egy komolyabb EU-USA gazdasági birkózás. Persze politikai értelemben valóban egy ilyen csatán is nyerhet a bizottság, ha tudatosan politizálni kezd és az európai adófizetők védőjeként mutatja magát a tagállamokkal és az USA-val szemben. Amire talán szüksége is lehetne, hiszen a nemzeti kormányok általában gondoskodnak róla, hogy „Brüsszel” minden legyen, csak ne a polgárok bajnoka…

---