Adófelajánlásokból közel 1,5 milliárd forinthoz jutott a Nemzeti Tehetség Program


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az adófizetők idén egyszázalékos felajánlásaikkal közel 1,5 milliárd forinttal támogatták a Nemzeti Tehetség Programot, amely ezzel a második legnagyobb támogatást kapta a jogosultak közül – mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára Tatán.

Illés Boglárka hozzátette, idén 3,3 milliárd forint fordítható tehetséggondozásra, a kezdeményezés évente 300-350 ezer fiatal előrejutását segíti. A tehetségprogram finanszírozásának egyik felét az egyszázalékos felajánlások jelentik, a másik részét a kormány biztosítja.

Támogatásra pályázhatnak intézmények, civilek és nonprofit társaságok, valamint a nemzet fiatal tehetségeit támogató ösztöndíjon keresztül évente akár egymillió forinthoz juthatnak az érintettek.

Illés Boglárka kiemelte, idén öt település mellett Tata is megkapta a Tehetségbarát Önkormányzat-díjat.

Michl József (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, a város öt év alatt harmincmillió forintot fordított a kiemelkedő tanulmányi, és sport- és művészeti eredményeket elérő diákok támogatására. Tatán három, néptánccal, komoly- és népzenével foglalkozó oktatási intézmény található, mintegy ezerkétszáz diákkal.

A város volt piarista rendházában a napokban nyílt meg Magyarország első regionális könnyűzenei tehetséggondozó és képzőközpontja. A létesítményben végezhető hangszeres oktatás, kompetenciafejlesztés és zeneipari képzés, rendezhetők hangszeres és zeneipari workshopok, előadások és konferenciák.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. szeptember 18.

Idén kevesebb adózótól több civil részesült az egyszázalékos támogatsából

Közel 16,5 milliárd forintot ajánlottak fel az adózók az egyházak, civil szervezetek és a kiemelt költségvetési előirányzat javára. Ez több mint 2 milliárddal haladta meg a tavalyi teljes 1%-ot. 165 millió Ft-tal, idén újra a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány részesülhet a legtöbb felajánlásból – közölte a NIOK Alapítvány.
2019. szeptember 23.

Dőlnek az adóbevételek a büdzsébe

Minden jelentős adónemből érdemben több bevételhez jutott a költségvetés az év első nyolc hónapjában, mint egy évvel korábban.