Adópolitika a II. világháború időszakában – 2. rész


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Németország 1941. június 22-én lépett hadba a Szovjetunióval. Június 26-án volt a máig tisztázatlan kassai bombázás, másnap Bárdossy László miniszterelnök bejelentette Magyarország és a Szovjetunió közötti hadiállapotot. A német szövetség, illetve Magyarország hadba lépése a közteherviselésben is lényeges változásokat követelt meg, így például a beszolgáltatási rendszer kiépítését, illetve a jegyrendszer bevezetését.


A honvédelem a legszentebb állampolgári kötelesség, amelyet mindenkinek önfeláldozásig terjedő odaadással kell teljesítenie.

(a honvédelemről szóló 1939. évi II. törvénycikk preambuluma)

A trianoni békediktátum, illetve az ennek okán is kialakult közhangulat Magyarországot is sodorta a háború felé. A német példákat követve gazdaságfejlesztésre, területek visszacsatolására, ezek nemzetközi elfogadtatására került sor. A győri program sikere, illetve a terület-visszafoglalások eredményeként újabb lépéseket tett a politika a háborús felkészülés érdekében.

Munkajogi szabályok

A gazdasági fejlődés magával hozta az iparban és a szolgáltató-szektorban, valamint a közszféra különböző területein dolgozók létszámának jelentős növekedését. Természetesen ez együtt járt azzal is, hogy ezek a munkások és alkalmazottak könnyebben szerveződhettek, érdekeiket képesek voltak közösen képviselni, sztrájkokkal, tüntetésekkel kifejezni elégedetlenségüket.

A kormányzat jogi szabályozással kívánta elejét venni a nagyobb megmozdulásoknak. A munkaviszony egyes kérdéseinek szabályozásáról szólt az 1937. évi CCI. törvénycikk, amely több területen is részletes vagy keretszabályokat adott a foglalkoztatottakra.

A munkaidő hosszát 24 órán belül 8 órában, hetenként 48 órában, tisztviselők esetében 44 órában korlátozta a jogszabály. Ettől eltérni közérdek vagy ágazati specialitások esetén lehetett, ennek kereteit a miniszterek szabályozhatták.

Külön is rendelkezett a törvény a munkaidőn belüli pihenési és étkezési lehetőség biztosításáról. Túlmunka, többletteljesítmény esetén legalább 25%-os pótlékot rendelt el a törvénycikk.

A legkisebb munkabérekre vonatkozóan tételes mértékeket nem állapított meg a jogszabály, erre érdekegyeztető bizottságokat kellett létrehozni, és az illetékes miniszter alacsonyabb szintű rendelkezésekben tehette közzé a konkrét összegeket. A rövid törvényi szabályozás, illetve a meglóduló infláció miatt ezek a rendelkezések elégtelennek bizonyultak, így az 1940. évi XV. törvénycikk sokkal részletesebb szabályokat állapított meg a legkisebb gazdasági munkabérekre vonatkozóan, de továbbra is bizottsági és miniszteri teendőket írt elő, konkrét bérösszegeket a törvénycikk nem állapított meg.

Szintén az 1937. évi törvénycikk szabályozta az éves fizetéses szabadságot. Mértékét minimum 6 napban határozták meg, de az ágazati miniszterek a minimumértéket akár 24 napra is növelhették. Az előzőeknél hosszabb fizetéses szabadság már a munkaadó döntésén múlott. Ha valaki a fizetéses szabadság idején ellenszolgáltatásért munkát vállalt, akkor elveszíthette a szabadság idejére járó díjazását.

Törvénycikk a honvédelemről

A háborús készülődésnek lényeges eleme volt a hadkötelezettségre vonatkozó részletes szabályok törvénybe iktatása. Ezt a szabályrendszert léptette életbe a honvédelemről szóló 1939. évi II. törvénycikk. A törvénycikket 1939. március 11-én hirdették ki.

Az igen terjedelmes törvény ismertetésétől eltekintünk, mivel az adózásra alig tartalmazott rendelkezést, de azért néhány adózásra vonatkozó szabályt is tartalmazott, például az óvóhelyek létesítésére adókedvezményt lehetett engedélyezni.

Talán ennél is lényegesebb volt az, hogy akik bármilyen okból nem vettek vagy vehettek részt a tényleges harci cselekményekben, azoknál honvédelmi munkavégzést rendelhettek el. Ennek egy súlyosabb formája volt a munkaszolgálat, amely a törvénycikk szerint ez a 24. életévüket betöltött fiatal férfiakra vonatkozott volna, a nők esetében az önkéntesség alapján kerülhetett sor erre.

A munkaszolgálat önkéntes formában ekkor egyébként már létezett (például az egyetemisták körében), a továbblépést viszont miniszteri hatáskörben engedte szabályozni a törvény ennek kötelezettségét.

Május 17-én megjelent az 1939. évi 5.070. ME számú rendelet a közérdekű munkaszolgálat szabályozásáról, majd október 6-án a 9.300/1939. ME számú rendelet a honvédelmi munkakötelezettség szabályozásáról. Mind a közérdekű munkaszolgálat, mind a honvédelmi munkakötelezettség a természetbeni adóztatás sajátos formáját valósítja meg.

A munkaszolgálatra vonatkozó szabályokat a következő években jó néhány alkalommal módosították, egyre inkább kényszermunka jelleget öltött, illetve büntetésként alkalmazták. Különösen rossz emlékű a zsidók hadseregből való kiszorítása, és munkaszolgálatra való kötelezése. Radnóti Miklós, Szerb Antal, Rejtő Jenő, hogy csak néhány irodalmár nevét megemlítsük közülük!

Az egyenesadókra vonatkozó új szabályok

Az 1922. évi adótörvények, amelyeket Wekerle 1909-es törvényei alapján fogalmaztak meg, egészen a II. világháború elejéig lényegében változatlan formában voltak hatályban. Egy kisebb, inkább technikai jellegű módosításra 1929-ben került sor.

A megváltozott társadalmi-gazdasági körülmények miatt a társaságok adózását újraszabályozta az 1940-. évi VII. törvénycikk.

A többi egyenesadó módosítására is sor került 1940-ben (1940. évi XXII. törvénycikk az egyenesadókra (földadó, házadó, kereseti adó, jövedelem- és vagyonadó) vonatkozó egyes törvényes rendelkezések módosításáról és kiegészítéséről).

A földadózásban kedvezményeket vezettek be a mezőgazdaságot sújtó elemi károkra, külön-külön a szántóföldekre, a kertekre, a szőlőkre, a legelőkre, az erdőkre és nádasokra. Érdekességként megjegyezzük, hogy a XIX. század utolsó negyedében a szőlőterületek 60%-át kipusztító filoxéra-kárra még ez a törvény is tartalmazott rendelkezéseket.

A többi adófajtánál is alapvetően kedvezményeket, mentességeket vezettek be, viszont a jövedelemadónál két lényeges változás is történt.

Az 1922 és 1940 közötti pénzcsere, illetve a pengő pénzromlásának (inflációjának) mértéke miatt újraszabályozták a jövedelemadó-kulcsokat. A törvény összesen 242 (!) adósávot állapított meg, az adó mértékét 400 000 pengőig tételes mértékben, efelett százalékosan határozták meg. A legmagasabb adót az 1 200 000 pengő feletti jövedelemmel rendelkezőknek kellett fizetni, itt az adó mértéke 40%-os volt.

Újraszabályozták a gyermekkedvezményt is. Ennek érdekessége volt, hogy jövedelemadó alanyiság hiányában az más adóba is beszámítható volt:

42. § Az az adózó, akinek háztartásához kettőnél több gyermek tartozik, a következő adókedvezményben részesül:

1. Annak az adózónak a jövedelemadóalapjából, akinek tiszta jövedelme az évi 12,000 pengőt nem haladja túl, az első és második gyermek után 200-200 pengőt, a harmadik és negyedik gyermek után 300-300 pengőt, minden további gyermek után 500 pengőt le kell vonni és erre a csökkentett adóalapra kell a megfelelő adótételt alkalmazni.

2. Annál az adózónál, aki az 1. pont alapján adókedvezményben azért nem részesíthető, mert egyáltalában nem alanya a jövedelemadónak, a terhére előírt földadóból, házadóból és általános kereseti adóból, valamint az ezek után járó állami, törvényhatósági és községi adókból az első és második gyermek után 5-5 %-ot, a harmadik és negyedik gyermek után 7-7 %-ot, minden további gyermek után 10% ot kell törölni.

Állami kiutalások, beszolgáltatás, jegyrendszer

Magyarország még a visszacsatolt területekkel együtt is nyersanyag-szegény ország volt, a visszacsatolások eredményeként egyre nehezebb volt beszerezni az ipari termeléshez szükséges anyagokat, felszereléseket. Az ellátási problémák még közszükségleti cikkeket is érintettek, így például a ruhaipar és a bőripar is termelési problémákkal küzdött.

A háborús készülődés miatt bevezették a szabadpiaci beszerzések és értékesítések helyett az állami elosztás rendszerét, és természetesen a hadiszükségletek előnyt élveztek az elosztásnál. Magyarország Németország szövetségeseként már a háborúba való belépés előtt is jelentős hadiszállításokat teljesített a németek felé. A Weiss Manfréd Művek, a Győri Vagongyár, a Ganz és a MÁVAG óriási állami megrendeléseket kapott lőszerek, harckocsik, puskák és ágyúk, híradástechnikai eszközök gyártására, de fellendült az alumíniumipar és a repülőgépgyártás is. A magyar ipari termelés a háborús években nagyobb mértékben növekedett, mint az azt megelőző két évtizedben összesen, a növekedés 1939 és 1944 között mintegy 37%-os volt.

A Németország és Magyarország közötti szerződés alapján jelentős mennyiségű élelmiszer alapanyagot (búza, rozs, kukorica, olajos magvak) szállítottunk a németeknek, de a bauxit, alumínium, olaj-kivitelünk is jelentős volt. Németország megrendelésekkel látta el a magyar ipart, befektetéseikre kedvező feltételeket biztosítottak, viszont a szállítások ellenértékét egyre kevésbé fizették ki, a német tartozások 1944-re már 4765 millió pengőt tettek ki, amely az akkori nemzeti jövedelemnek a 20%-a volt. Természetesen ez önmagában is jelentős inflációnövelő tényező volt, a bankjegykibocsátás 42%-át a német adósság okozta.

A mezőgazdasági termények zárolásáról és forgalmazásáról 1940. május 29-én megjelent rendelet először a kenyérgabonákra, a hüvelyesekre, a kukoricára, a burgonyára és a szárított zöldségfélékre, főzelékfélékre vonatkozott, később – 1941-ben – ezt kiterjesztették a cukorrépára, a dohányra, az összes gabonafélére és takarmány-növényre, valamint egyes ipari terményekre is, illetve elrendelték a zsírbeszolgáltatást.

A Jurcsek-féle beszolgáltatási rendszert Jurcsek Béláról nevezték el, aki 1942-ben államtitkár, később miniszter volt (Jurcsek Béla a Szálasi-kormányban is szerepet vállalt, 1945-ben öngyilkos lett).

A Szálasi-kormány (Jurcsek Béla az álló sorban balról a negyedik)

A beszolgáltatási kötelezettséget a szántóterület kataszteri tiszta jövedelme alapján szabták ki, Minden aranykorona után 50 búzaegységet (1 egység 1 kg) kellett beadni. A beszolgáltatandó mennyiség 1/5-ét gabonában, 1/5-ét zsírban, 3/5-ét szabadon megválasztható terményekben, illetve termékekben kellett teljesíteni. (Például 100 kg olvasztott zsír 1200, 100 kg repce 220, 100 kg burgonya 33, 1 kg tojás 8 búzaegységet jelentett.) A beszolgáltatott terményekért maximált hatósági árat fizettek. A piaci ár és a maximált ár különbsége így rejtett adózásként érvényesült.

A későbbiekben a beszolgáltatási kötelezettség mellett termelési kötelezettségeket is előírtak, szabályokat vezettek be a cukorrépa, a dohány, a rostlen, a kender, a napraforgó, a ricinus és a kukorica meghatározott arányban való vetésére.

A beszolgáltatási rendszer mellett a fogyasztásra korlátozásokat vezettek be, amelynek adminisztratív eszköze volt a jegyrendszer bevezetése és az állami árszabályozás volt. Már 1941-ben fejadagot állapítottak meg a sertészsírra, zsiradékra, szalonnára, valamint a gabonára is. Az árak, különösen a feketepiaci árak jelentősen növekedtek, 1943 végére a háború előtti árak a háromszorosukra növekedtek, miközben az iparban foglalkoztatottak bére alig 60 %-kal növekedett.

A jegyrendszert kiterjesztették a kenyérre, lisztre, cukorra, burgonyára, illetve a ruházati cikkekre, szappanra, petróleumra, tüzelőre, konzervekre (stb.) vásárlási jegyet (fogyasztási könyvet) vezettek be.

Finanszírozási nehézségek

A fokozódó finanszírozási nehézségek megoldása céljából a háború éveiben több intézkedést is tettek.

Ilyennek kell értékelni az I. világháború idején kibocsátott hadikölcsön-kötvények rendezésére vonatkozó törvényt (1942. évi IX. törvénycikk az 1914-1918. évi hadikölcsönök rendezéséről), amely az alacsonyabb jövedelmű és vagyonú kötvénytulajdonosok felé egy belátható időn belüli megváltást ígért be (lényegében azonnali kézpénzfizetéssel), ugyanakkor a vagyonosabb rétegek esetében a beláthatatlan jövőbe tolta ki a kötvények visszavásárlását 40 évre elhúzódó részletfizetéssel. Ez az intézkedés alapvetően a társadalom széles rétegeinek bizalmát kívánta megszerezni az új kötvénykibocsátások iránt.

A kötvénykibocsátás természetesen az infláció és az államadósság növekedését idézte elő, 1943-ra az államadósság összege elérte a 6,9 milliárd pengőt, amely az akkori nemzeti jövedelem mintegy 53%-át tette ki (megjegyzem, jelenleg ez egy kívánatos arány lenne Magyarország számára).

Az államadósság további növekedésének elhárítása/csökkentése érdekében 1943-ban pótadókat vetettek ki (2.100/1943. ME számú rendelet az állami pótadóról) a földadóra, a házadóra, az általános kereseti adóra, a jövedelemadóra, a vagyonadóra, a társulati adóra, a társulati vagyonadóra, a tantiemadóra, tehát lényegében az összes egyenes (közvetlen) adófajtára. A pótadó mértéke 60% és 130% között változott, kivéve a társulati vagyonadót, de annak általános mértéke is 21% volt. Ez az alacsony szintű jogszabállyal kihirdetett évközi, jelentős mértékű adóemelés stabilizálta az 1943 évi költségvetést, de hosszabb távon már nem tudta kifejteni hatását.

Ezért is volt szükség 1944-ben újabb adóintézkedésre. Az 1944. évi III. törvénycikk egyszeri hadkötelezettségi adót és rendkívüli hadiadót vetett ki a katonai szolgálatot nem teljesítő magánszemélyekre. Az adókötelezettséget azokra is elrendelték, akik egyébként jövedelemadót sem fizettek. Ennek a törvénynek az érdemi végrehajtása a háborús cselekmények miatt már csak részleges tudott lenni.

Irodalom:

Corpus Juris Hungarici (KJK-KERSZÖV Kft., 2000, Budapest)

Magyarország gazdaságtörténete a Honfoglalástól a XX. századig (szerk.: Honvári János, AULA Kiadó, 2000, Budapest, 409-415.pp.)

Magyarország története –1918-1919, 1919-1945 (Akadémiai Kiadó, 1978, Budapest, 1129-1149.pp.)

 


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban

Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat egy stabil növekedés a kiskereskedelmi szektorban – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiskereskedelmi adatait értékelve.

2024. október 9.

A részesedés kivezetéséhez kapcsolódó adóalap-csökkentés a társasági adóban

Ha a részesedést értékesítik és a tulajdonos társaságnál árfolyamnyereség keletkezik, az társaságiadó-alapot képez és meg kell fizetni utána az adót, kivéve, ha bejelentett részesedés értékesítésére kerül sor, amelyet a tulajdonos a kivezetést megelőzően legalább egy évig folyamatosan az eszközei között nyilvántartott. Ebben az esetben a keletkezett árfolyamnyereséggel csökkenthető az adózás előtti eredmény.