Adótámogatásért jutalék? Nem!
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Tiszta TAO Társaságok rendszerét meghirdető öt előadóművészeti szervezet a nyilvánosság erejére számít, és várják a további csatlalkozókat kezdeményezésükhöz, amely szerint nem fizetnek jutalékot a TAO-támogatás megszerzéséért – írja a szinhaz.hu.
A 0 % jutalék – Tiszta TAO Társaságok rendszerét a Fővárosi Nagycirkusz, a Nemzeti Színház, az Opera, a veszprémi Petőfi Színház és a szombathelyi Weöres Sándor Színház hirdette meg – írja a szinhaz.hu.
Az öt előadóművészeti szervezet vállalta, hogy nem fizet jutalékot a társaságiadó-befizetések után. Céljuk, hogy a vállalati adótámogatások kizárólag a művészeti produkciók megvalósításához járuljanak hozzá. Ezt jelezve a 0 % jutalék körébe belépők egy zöld logót használnak kiadványaikon, honlapjukon.
Az alapítók a TAO-rendszert összefogásukkal, nyilvánosság előtti fellépésükkel átláthatóbbá szeretnék tenni, a visszaéléseket szeretnék megszüntetni, minimálisra csökkenteni.
Az összefogást kezdeményező Fekete Péter, a Magyar Cirkusz- és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) főigazgatója kiemelte: a TAO-rendszerről korábban sok vita volt, de a törvényalkotók szándéka arra biztosan nem irányulhatott, hogy közpénzek magánzsebekben landoljanak. A cégek, hogy a közpénzt eljuttassák színházakhoz, eleinte 3-4 százalékos, az utóbbi időben akár már 40 százalékos jutalékot is kértek – tette hozzá.