Adótörténet: Bocskai, Bethlen, Zrínyi

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A XVII. századra a magyar nemességben egyre jobban erősödött a nemzeti identitástudat. Célként fogalmazódott meg az ország török uralom alóli felszabadítása, a Habsburg hatalom lerázása, az önálló nemzeti királyság megteremtése. A követelések megfogalmazása többször is eredményezett szabadságharcot, felkeléseket, összeesküvést. Ezek ugyan nem tudták meghozni a kívánt eredményeket, de tulajdonképpen egyenes utat jelentettek a Rákóczi szabadságharc elindulásához. Az eseményeknek nem az adózási kérdések voltak a fő mozgatórugói, de szerepük egyáltalán nem elhanyagolható.

A XVII. században a Habsburgok alapvetően a nyugati orientációt tekintették fő céljuknak. Ez jelentette a modernitás, a haladás felé való fordulásukat, de a kontinens vezető hatalmának szerepét megcélzó Franciaország – főleg a Napkirály XIV. Lajos (uralkodott: 1643-1715) – törekvéseinek visszaszorítását is. Ez utóbbi miatt három háború is folyt a franciák és a Habsburgok között a század során. Az előzőekhez szükségük volt a Habsburgoknak a német-római császári koronára (az azt megtestesítő hatalomra), és arra, hogy a hátországban ne legyenek gondok, ami alapvetően a magyar királysági területek féken tartását, illetve a törökkel való fegyverszüneti és béke-megállapodásokat jelentette.

Franciaországnak az előzőek alapján érdeke volt az, hogy a magyar területek lázongjanak a Habsburgok ellen, érdeke volt az, hogy Erdély és az Oszmán Birodalom is támadásokat indítson. Ennek érdekében ígéretekkel, pénzzel, sőt haderő küldésével is próbálták gyengíteni a Habsburgokat.

Az erdélyi és a magyar nemesség is ilyen körülmények között küzdött a nemzeti szuverenitásért (és persze a nemesi rendi jogok biztosításáért!), mindig ahhoz a félhez közeledve, akitől a célok elérése biztosabbnak volt tekinthető. A Habsburgok, a franciák és a törökök is csak nagyhatalmi törekvéseik eszközének tekintették a magyarságot, így az önálló nemzetállam megvalósulása csak ábránd maradt.

A bizonytalanságot tovább fokozták azok a XV-XVI. században megkötött egyezségek szerződések, amelyek a magyar korona, illetve az Erdélyi fejedelemség utódlására vonatkoztak: ilyen volt például Mátyás király 1463. évi bécsújhelyi megállapodása III. Frigyessel, az 1505. évi rákosi végzés vagy a Szapolyai Jánossal kötött Váradi béke 1538-ban.

A következőkben a XVII. század legjelentősebb próbálkozásait, és azok adózással kapcsolatos tényezőit foglaljuk össze.

Bocskai István és szabadságharca

Bocskai István (1557-1606) Kolozsváron született középnemesi családban, gyermek- és ifjúkorának nagy részét Bécsben és Prágában töltötte, bekerült Miksa császár udvari testőrei közé is. Erdélybe 1576-ban tért vissza, ahol nővérének házassága révén rokoni kapcsolatba került a fejedelem családjával is. Ez minden bizonnyal hozzásegítette ahhoz, hogy 1579-től birtokai után adómentességet kapott.

A fejedelmi család közelében egyre jelentősebb megbízásokat kapott, ezzel diplomáciai, kormányzati és hadvezetési ismeretekben is gyakorlatot szerzett: 1592-től váradi kapitány és a törökellenes párt egyik vezéralakja, 1595-ben ő kötötte meg a török elleni szövetséget II. Rudolf császárral Báthory Zsigmond fejedelem nevében, és ugyanebben az évben fővezérlete alatt az erdélyi és havasalföldi haderő Gyurgyevónál győzelmet aratott a törökök ellen. Az ígért császári segítség késlekedett, sőt 1596-ban az egyesült császári és erdélyi hadak vereséget szenvedtek a töröktől. A következmény végzetes volt: Báthory Zsigmond lemondott a fejedelemségről, átadta azt a császárnak, Erdély területe csatatérré vált, feldúlták és kifosztották, szinte teljesen elpusztult, a császár rémuralmat (Basta) vezetett be Erdélyben. Bocskai 1602-ben tiltakozott a bevezetett intézkedések ellen, ezért a császáriak Prágába internálták, ahonnan csak 1604-ben tudott hazatérni.

Az ifjú Bethlen Gábor arra biztatta Bocskait, hogy álljon a Habsburg ellenes felkelés élére, és ehhez török segítséget kívántak nyerni. Levelezésük viszont a császárhű kassai főkapitány. Barbion Belgiojoso kezébe került, aki ezt alkalomnak tekintette a leszámolásra Bocskaival, illetve birtokainak elkobzására. Bocskai szövetségeseket és seregeket gyűjtött, főleg a hajdúkra támaszkodva sorra foglalta el a várakat. 1604 végére Kelet-Magyarország, 1605 végére Magyarország töröktől meg nem szállt területe volt már Bocskai kezén.

Kik voltak a hajdúk? A hajdúk eredetileg fegyveres marhapásztorok voltak. A csordát meg kellett védeni a rablóktól és a ragadozó állatoktól, ez indokolta fegyverhasználatukat. A vágásra érett marhát Ausztriába, Dél-Németországba, és Észak-Itáliába terelték, ahol eladták; a XV-XVII. században ez volt a Magyar Királyság legjelentősebb bevételi forrása. Bocskai seregében a hajdúkhoz csatlakoztak az erdélyi székelyek, szászok, az átálló végvári katonaság, a földjeikről elüldözött vagy elmenekülő jobbágyok, a protestáns vallásuk miatt üldözöttek és a nemesség jelentős része is.

Időközben Bocskait az 1605. április 17-ére összehívott szerencsi országgyűlés erdélyi fejedelemmé választotta. A szultáni udvar felismerte Bocskai eredményeinek jelentőségét, „jutalmul” királyi koronát küldött neki. A korona átadására 1605. november 11-én került sor Rákos mezején. Bocskai a koronát (amit korábban ő maga kért a szultántól!) igen, de Magyarország királyi címét nem fogadta el. (A koronát megbecsült műkincsként és történelmi ereklyeként jelenleg Bécsben, a Kunsthistorisches Museum épületében őrzik; az osztrákok fondorlatos módon jutottak hozzá még 1610-ben.)

Bocskai István koronája

 

A kialakult helyzetben Rudolf császár megegyezésre törekedett, de Bocskainak is ez volt a célja, mert egyre nagyobb volt az ellentét a hajdúk és a nemesek között. A béketárgyalásokon Rudolf császár képviseletében öccse, Mátyás főherceg (a későbbi II. Mátyás király), Bocskai képviseletében Illésházy István jártak el.

Az 1606. június 23-án megkötött bécsi béke biztosította a magyar rendi jogokat és a vallásszabadságot, valamint elismerte az önálló Erdélyt, és hét tiszai vármegyét (Szabolcs, Szatmár, Bereg, Borsod, Abaúj, Zemplén, Ugocsa) Bocskai élete tartamára Erdélyhez csatolta. Ez a béke, illetve eredményei meghatározták a XVII. század magyar történelmét!

Ezt követően Bocskai közreműködött a törökökkel folytatott tizenöt éves háborút lezáró béketárgyalásokban, közvetítésével kötötték meg 1606. november 11-én a zsitvatoroki békét. A békekötésnek jelentős adózási következményei is voltak: A császár egyszeri ajándékként 200 000 forintot küldött a szultánnak, a korábbi évi 30 000 forint éves ajándék (adó) megfizetése alól viszont mentesültek a Habsburgok. A királynak nem adózó nemesek a töröknek sem kellett hogy adót fizessenek, vagyonukban és személyükben is szabadnak ismerték el őket.

Az ugyanebben az évben megkötött, Bocskai által közvetített zsitvatoroki béke a tizenöt éves török háborúnak is véget vetett.

Bocskai katonai eredményeit alapvetően a hajdúknak köszönhette, és ezért nem maradt hálátlan. A hajdúkat kiemelte a földesúri fennhatóság alól, saját birtokain a hajdúvárosokban telepítette le közel tízezer hajdúkatonát. A hajdúknak kollektív nemességet adott, felmentette őket az adófizetés alól, viszont kötelezte őket a hadviselésben való közreműködésre. Ezzel a hajdúk haláláig hűséges követőivé váltak.

Sajnos ez viszonylag gyorsan bekövetkezett. Bocskai 1606. december 29-én hunyt el Kassán. Ő maga is és a hajdúk is Káthay Mihály kancellárt azzal gyanúsították, hogy megmérgezte (ez nem valószínű, halálát a tünetek alapján vízibetegség – ödéma – és annak szövődményei okozhatták), Káthayt még szeptemberben bebörtönözték, Bocskai halála után a hajdúk felkoncolták.

Bocskai politikai végrendelete fennmaradt (ld. az irodalomjegyzékben), ennek következő részlete jól mutatja államfői nagyságát, éleslátását:

Én Bocskai István, Istennek kegyelmességéből Magyarországnak és Erdélynek fejedelme, székelyeknek ispánja… mint nemzetemnek, hazámnak igaz jóakarója, fordítom elmémet a közönséges állapotnak elrendelésére és abból is az én tanácsomat, tetszésemet, igazán és jó lelkiesmérettel (meghagyom) megírom, szeretettel intvén mind az erdélyieket és magyarországi híveinket az egymás közt való szép egyezségre, atyafiúi szeretetre. Az erdélyieket, hogy Magyarországtól, ha más fejedelemség alatt lesznek is, el ne szakadjanak. A magyarországiakat, hogy az erdélyieket el ne taszítsák, tartsák ő atyafiainak és ő véreknek, tagjoknak… Valameddig pedig a magyar korona ott fenn, nálunknál erősebb nemzetségnél a németnél lészen, és a magyar királyság is a németeken forog, mindenkor szükséges és hasznos egy magyar fejedelmet Erdélyben fenntartani, mert nékik javokra, oltalmokra lészen. Ha pedig Isten adná, hogy a magyar korona Magyarországban magyar kézhez kelne egy koronás királyság alá, úgy az erdélyieket is intjük: hogy attól nemhogy elszakadnának, vagy abban ellent tartanának, de sőt segéljék tehetségek szerént és egyenlő értelemből azon korona alá, a régi mód szerént, adják magokat.

Bocskai seregében a hajdúkhoz csatlakoztak az erdélyi székelyek, szászok, az átálló végvári katonaság, a földjeikről elüldözött vagy elmenekülő jobbágyok, a protestáns vallásuk miatt üldözöttek és a nemesség jelentős része is.

Bocskai halála után Báthory Gábor tanácsadója és fejedelemségének (1608-13) előkészítője lett, diplomáciai eszközökkel elérte, hogy a porta jóváhagyja a fejedelem megválasztását, sőt három évre adómentességet is szerzett Erdélynek.Bethlen Gábor (1580-1629) 13 évesen lett Báthory Zsigmond a fejedelem apródja, ezt követően részt vett a különböző hadjáratokban, csatákban, várostromokban. Különböző követi feladatokat ellátva diplomáciai tapasztalatokat is szerzett. 1603-ban Nándorfehérváron erdélyi fejedelemmé választották, de ő ezt fiatal korára és tapasztalatlanságára hivatkozva visszautasította. Bocskai mellé állva elősegítette fejedelemmé választását, a török porta általi elismerését.

Bethlen Gábor részvétele a harmincéves háborúban

Bethlen elítélte Báthory kicsapongó életmódját, de kitartott mindaddig mellette, amíg Báthory a Habsburgokhoz való közeledést nem kezdeményezte. Ekkor Bethlen a török portához fordult, ahonnan meg is kapta először a szóbeli, majd az írásos támogatást is, illetve azt a katonai támogatást, amelynek fenyegetettsége alatt Báthory Gábort 1613. október 21-én a kolozsvári országgyűlésen felmentették a fejedelemség alól, két napra rá, 23-án pedig megválasztották utódjának Bethlen Gábort. Báthory Gábort néhány nappal ez után, október 27-én a hajdúk gyilkolták meg, miután át akarta adni Váradot a törököknek.

A bécsi udvar eleinte nem fogadta el Bethlen fejedelemségét, de hosszas tárgyalások eredményeként 1615. május 6-án az ún. nagyszombati egyezményben megtörtént a jóváhagyás (ezt később megerősítette 1617. július 31-én a második nagyszombati egyezmény, majd 1619. március 26-án a nagykárolyi értekezlet).

Bethlen Gábor legismertebb ábrázolása

 

Ahogyan ezt korábban már megírtuk Bethlen az ipar és a kereskedelem fejlődését segítő merkantilista gazdaságpolitikát támogatott, de nem az adókra, hanem az ún. regáléjövedelmekre támaszkodott, így kerülve el az országgyűlés jóváhagyó szerepét. Meg kell még említeni emellett, hogy felülvizsgáltatta az 1588 utáni adományozásokat is, és elkobozta azokat a javakat, amelyeket nem Erdély szolgálatáért juttattak, valamint több boszorkányperben (Báthory Anna, Iffju Kata, Török Kata) is birtokelkobzások növelték a kincstári vagyont.

Bethlen bekapcsolódott az 1618-ban kezdődött harmincéves háborúba, protestánsként a Habsburgok ellen harcolt, és egészen Bécsig jutott, elfoglalva a királyi Magyarország területeit. A rendek a pozsonyi országgyűlésen 1621. január 8-án Magyarország fejedelmévé, a besztercebányai országgyűlésen 1620. augusztus 25-én magyar királlyá választották. A koronázást – bár a korona éppen Pozsonyban volt – Bethlen elhalaszttatta, mivel kétséges volt a török támogatása, illetve a főrendek is számos követeléssel álltak elő. A csehek fehérhegyi veresége (1620. november 8.) miatt visszavonulásra és tárgyalásokra kényszerült. Lemondott a magyar királyi címéről (nikolsburgi béke 1622. január 6.), viszont ennek fejében birodalmi hercegi címet és jelentős területeket kapott. A legnagyobb eredménye a békének a rendi jogok és a vallásszabadság bécsi békében biztosított megerősítése volt.

Az 1624. május 8-án megkötött (második) bécsi békében lemondott sziléziai birtokairól, török elleni szövetséget és házassági ajánlatot (Cecília Renáta Habsburg főhercegnőt szerette volna elvenni) tett a Habsburgok felé. Ajánlatát elutasították.

Ezt követően Habsburg-ellenes nemzetközi koalíció létrehozásán dolgozott, feleségül vette a brandenburgi választófejedelem húgát, Brandenburgi Katalint, 1626-ban belépett a protestáns hatalmak westminsteri szövetségébe. Bethlen három hadjáratot folytatott (1619-21, 1623, 1626) a Habsburgok ellen, ezek katonailag mind sikeresek voltak.

Bethlen Gábor 1629. november 15-én meghalt, utódai a fejedelmi székben már nem tudták a bethleni aranykort megtartani, a fejedelemség hanyatlásnak indult. Bethlen országegyesítő törekvései ugyan nem értek célt, de kétségtelen eredménye volt, hogy az erősödő Habsburg hatalom ellenére meg tudta őrizni Erdély (és a kapcsolt részek) integritását és függetlenségét.

Zrínyi Miklós nemzetegyesítő elképzelései

Zrínyi Miklós (1620-1664) költő és hadvezér a szigetvári hős Zrínyi Miklós dédunokája volt. jelmondata közismert: Sors bona, nihil aliud! (Jó szerencse, semmi más!)

Apjának 1626-ban bekövetkezett halála után Miklós és öccse Péter neveléséről is II. Ferdinánd gondoskodott. Miklós Grazban, Bécsben és Nagyszombatban folytatta tanulmányait, 1635-37-ben itáliai tanulmányúton járt. Folyékonyan beszélt magyarul, horvátul, németül, olaszul, törökül és latinul. Miklós magyar költőként, Péter horvát nyelvű költőként lett ismert (ami összefüggött az örökségként birtokba vett területekkel: Miklós a muraközi területeket, Péter a tengermelléki birtokokat kapta).

A Zrínyi család címere

 

Itáliából való hazatérését követően családi birtokán, Csáktornyán élt, udvara politikai és társadalmi központ lett, kapcsolatot tartott Erdéllyel, Velencével, könyvtára (Bibliotheca Zriniana) európai szintű volt, különösen a történelmi tárgyú könyveket kedvelte.

Zrínyi Miklós fontosabb költői művei a következők: Szigeti veszedelem, Az török áfium ellen való orvosság, Mátyás király életéről való elmélkedések, Tábori kis tracta, Vitéz hadnagy, Adriai tengernek Syrenaia, Siralmas panasz (röpirat az örökösödési kérdésről és a nemzet sérelmeiről). Ezekben a művekben is megjelennek gondolatai az államról, illetve a hadvezetésről.

A hadi cselekményekben már 1642-től részt vett, először a harmincéves háború ütközeteiben (Morvaországban, Sziléziában, Csehországban és a Felvidéken), majd 1647-től a törökök elleni küzdelmekben. Bátorsága és eredményei közismert beszédtémák voltak a korban, egy alkalommal még a királyt is megmentette. A király 1646-ban Horvátország kapitányává, egy évvel később Horvátország bánjává nevezte ki.

Zrínyi élete fő céljának (már csak a családi hagyományok okán is) a török kiűzését tekintette. Ezt kezdetben a Habsburgok segítségével képzelte el, később már inkább az erdélyi szövetséget támogatta, végül pedig már nem szövetségben, hanem a magyarok belső összefogásával képzelte el az ország felszabadítását, ami után önálló nemzeti királyság létrehozását is elképzelhetőnek tartotta. Zrínyi úgy gondolta, hogy a kibontakozáshoz a belső rendteremtés a legfontosabb, enélkül nem lehet tovább lépni. A hagyományos magyar betegségek, a tunyaság, a gyűlölködés, az önzés és a közügyek iránti közöny leküzdését tekintette alapfeltételnek.Nemzeti pártot kívánt szervezi, amit a bécsi udvar nem nézett jó szemmel. Főleg protestáns kapcsolatai miatt a nádori címre 1655-ben – noha esélyes volt rá – nem őt, hanem Wesselényi Ferencet választották a bécsi udvar tiltakozása ellenére 1661-ben a Muraköz török elleni védelmére – a Mura és Dráva szigetén, Kanizsával átellenben – felépítette Új-Zrínyivárat (Új-Zerin).

Zrínyi Miklós horvát bán, Wesselényi Ferenc nádor és Nádasdy Ferenc országbíró 1663 őszének elején szövetséglevélben kötelezték el magukat, hogy a haza romlását minden áron meggátolják. Ennek útját a magyar társadalom erőinek összefogásában, megszervezésében, mindenek előtt ütőképes nemzeti hadsereg felállításában látták, hogy a törökkel szemben meg lehessen őrizni az államiságot, anyagi forrását részben kölcsönökkel, részben a nemesség adófizetésre való kötelezésével képzelték el. A szövetséglevélhez számos nemes csatlakozott. Az uralkodó persze nem nézte jó szemmel a szervezkedést, később pedig már tiltotta is az önálló politikai akcióikat.

Montecuccoli eredménytelensége és Zrínyi eredményei miatt 1663-ban Zrínyit nevezték ki a hadsereg főparancsnokává, és 1463-64-ben, különösen az ún. téli hadjárat során látványos eredményeket ért el a törökökkel szemben, felégette még a török felvonulás szempontjából fontos Dráva eszéki hídját is.

Európa ujjongott az eredményei láttán, számos kitüntetést, elismerést kapott: „Magyar Marsnak” nevezték; I. Lipót hercegi rangra akarta emelni (ezt Zrínyi nem fogadtat el), VII. Sándor pápa hadvezéri kalappal és saját aranyból öntött arcképével jutalmazta, IV. Fülöp spanyol király az aranygyapjas renddel, a XIV. Lajos francia király a pairséggel (hűbérúri címmel) tüntette ki és jutalmul 10 000 tallért küldött (stb.). Zrínyi nem volt túl jó véleménnyel a franciákról. Ez tükröződik XIV. Lajosnak 1664. július 19-én keltezett olasz nyelvű köszönőlevelében is:

Már jó ideje annak, hogy eme levél révén Felséged lábai elé kellett volna borulnom, hogy köszönetet mondjak a királyi bőkezűségről tanúskodó adományaiért, amelyet Béziers főtisztelendő püspöke juttatott el hozzám. (…) Tudja meg azonban Felséged, oly igen zavarba hozott, hogy engem, az arra érdemtelent ily nagy király halmoz el kegyeivel, hogy nem találván méltó szavakat lekötelezettségem kifejezésére, még most is megmaradnék a tisztes hallgatás mellett, ha nem kívánnám olyannyira Felséged tudtára adni, hogy a királyi jótétemény emléke mellett meg akarom őrizni lelkemben a dicső neve iránti örökös tiszteletet, s azonfelül nem vágynék oly erősen tettekkel bizonyítani Felségednek őszinte és alázatos érzéseimet, hogy méltasson engem arra, hogy királyi parancsai szerint szolgálatára állhassak.

1664-ben a török jelentős sereggel támadt Magyarország ellen, de a bécsi udvar békét akart, Zrínyit leváltották és Montecuccolit bízták meg a fővezérséggel. A törökök lerombolták Új-Zrínyivárt, azt Montecuccoli sorsára hagyta, és folyamatosan hátrált az oszmán seregek elől. A császári és a szultáni seregek összeütközésére 1664. augusztus 1-jén került sor, és a császáriak hatalmas győzelmével végződött, megfutamították a törököket.

A bécsi udvar gyors békekötést szorgalmazott, és egy jó héttel a győzelem után, 1664. augusztus 10-én meg is kötötték a vasvári békét. A békekötés egyáltalán nem tükrözte a győzelmet, sőt számos engedményt tett a vesztes félnek: megerősítették a zsitvatoroki békekötés során leírtakat, de mellette több erősséget átadtak a törököknek, a Habsburgok vállalták a császári seregek kivonását Erdélyből. Rögzítették továbbá, hogy a császár és a szultán egymásnak 200 ezer forint értékű ajándékokat küld, és Lipótnak nem kellett adót fizetnie a szultánnak.

Az osztrákok számítottak a békekötés tartalma miatti elégedetlenségre, ezért titkolták annak tartalmát, és csak szeptember végén tették közzé azt. A magyar nemesség ezt követően már egyértelműen Zrínyiben (és öccsében, Péterben) látta a nemzet jövőjének zálogát.

Zrínyi visszavonult Csáktornyára. November 18-án vadászatot rendeztek, ahol egy vadkan felöklelte Zrínyit, és olyan súlyos nyaki sérülést szerzett, hogy elvérzett. Elterjedt a híre, hogy esetleg a bécsi udvar megbízásából merénylet áldozata lett, de a történészek többsége a vadkan-történetet tartja a valósnak. Az viszont kétségtelen tény, hogy Bécsnek jól jött az egyre kényelmetlenebb Zrínyi halála.

 

Irodalom:

1664 – Zrínyi Miklós és a vasvári béke

Bocskai István erdélyi fejedelem politikai végrendelete

Bocskai István koronája

Falcsik Mária – Száray Miklós: Mikor, hol, hogyan és miért történt Magyarországon? (Reader’s Digest Kiadó Kft., 2001, Budapest, 100-103.p., 108-111.p., 112-115.p.)

Magyarország története – 1526-1686 (Akadémiai Kiadó, 1985, Budapest, 393-401.p., 709-760.p., 789-864.p., 1091-1154.p.)

---