Áfa: adómentes vagy adóköteles szolgáltatás igazolása

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sok esetben, ha igénybe veszünk egy szolgáltatást, igénybevevőként az adóhatóság számára is igazolnunk kell azt, hogy a szolgáltatás valóban mentes az adó alól. Ellenőrzése során az adóhatóság a számla mellett egyéb bizonyítási eszközt is igénybe vehet, így a számlán szereplő szolgáltatás tárgyát vizsgálva akár (orvos)szakértő véleményét is kérheti.

Azon plasztikai sebészeti beavatkozások adómentesek az áfában, amelyek célja betegségek és egészségügyi zavarok feltárása, kezelése, gyógyítása. A kizárólag szépészeti célú beavatkozások adókötelesek. Az adómentesség feltételeinek bizonyítása az adózó kötelezettsége, a megkívánt igazolás módját az adóhatóságnak egyértelműen meg kell határoznia. A 2006/112/EK tanácsi Irányelv (a továbbiakban: HÉA irányelv) 132. cikk (1) bekezdés adott pontjai szerint az egyes közhasznú tevékenységek körében a tagállamok mentesítik az adó alól b) a kórházi és orvosi gyógykezeléseket, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó olyan tevékenységeket, amelyeket közintézmények, illetve az ilyen közintézményekkel szociális tekintetben hasonló feltételek mellett működő intézmények, kórházak, rendelőintézetek, egészségügyi ellátási és diagnosztikai központok és egyéb hasonló jellegű hivatalosan elismert intézmények végeznek; c) azon egészségügyi ellátásokat, amelyeket az érintett tagállam által meghatározott orvosi és paramedicinális hivatások gyakorlói nyújtanak.

A 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) 85. § (1) bekezdése szintén a tev…

Tisztelt Látogatónk! Ez a tartalom vagy funkció csak előfizetőink számára érhető el!

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük lépjen be felhasználói nevével és jelszavával.
A tartalom azonnali eléréséhez kérjük, válasszon előfizetést a Wolters Kluwer Hungary Kft. webáruházában.

Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Azon plasztikai sebészeti beavatkozások adómentesek az áfában, amelyek célja betegségek és egészségügyi zavarok feltárása, kezelése, gyógyítása. A kizárólag szépészeti célú beavatkozások adókötelesek. Az adómentesség feltételeinek bizonyítása az adózó kötelezettsége, a megkívánt igazolás módját az adóhatóságnak egyértelműen meg kell határoznia. A 2006/112/EK tanácsi Irányelv (a továbbiakban: HÉA irányelv) 132. cikk (1) bekezdés adott pontjai szerint az egyes közhasznú tevékenységek körében a tagállamok mentesítik az adó alól b) a kórházi és orvosi gyógykezeléseket, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó olyan tevékenységeket, amelyeket közintézmények, illetve az ilyen közintézményekkel szociális tekintetben hasonló feltételek mellett működő intézmények, kórházak, rendelőintézetek, egészségügyi ellátási és diagnosztikai központok és egyéb hasonló jellegű hivatalosan elismert intézmények végeznek; c) azon egészségügyi ellátásokat, amelyeket az érintett tagállam által meghatározott orvosi és paramedicinális hivatások gyakorlói nyújtanak.

A 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) 85. § (1) bekezdése szintén a tev…

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban