Áfa visszaszerzése a NAV-tól 2021-ben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy követelés behajthatatlansága adóalanyok közötti ügyleteken túlmenően cég és fogyasztó közötti tranzakciókban is felmerülhet, ekkor az áfa finanszírozása is problémát jelent. Előfordulhat az is, hogy az adóalany vevő fizetett ugyan, de az értékesítő fél mégsem kapta meg az ellenértéket, ezért nála marad az áfa finanszírozásának terhe.

Az utóbbi esetkör adózási szempontból ugyan nem minősül behajthatatlan követelésnek, de a fenti esetekben 2021-től lehetőség nyílik az áfa visszaszerzésére, igaz szigorú feltételrendszer mellett.

Mit tehetünk az áfával, ha nem fizetett a magánszemély vevő?

2021. január 1-től az adóalany és a fogyasztók (B2C) közötti ügyletek esetében is van lehetőség a behajthatatlan követelésekre jutó áfa visszaigénylésére, egy EUB döntés nyomán. Az adóalanyok közötti (B2B) ügyletek áfavisszaigénylésén túlmenően tehát ebben az esetben is van opció a beragadt áfa visszaszerzésére.

A B2B és a B2C ügyletek közötti szabályozási különbségek mutatják, hogy a jogalkotó helyesen érzékelte, hogy a behajthatatlan követelések áfamegítélése eltér egymástól attól függően, hogy a vevő adóalany-e vagy sem. Az adóalany és a fogyasztók közötti ügyletek esetén például az áfa-visszaigénylés és a követelés esedékessége között nem kell eltelnie egy évnek, és a vevőt sem kell értesíteni az adóalapcsökkentési szándékról.

áfa

2021-től a adóalany és a fogyasztók közötti viszonylatban a behajthatatlan követelés kapcsán új szabályt vezetett be az Áfa törvény. A behajthatatlan állapot bekövetkeztét a vevőt a tartozásai alól a magáncsőd eljárás keretében mentesítő bírósági döntés feltételéhez köti.

Le kell-e mondani az áfáról, ha magánszemély az adósom?

Ez a szabály számos dilemmát vethet fel. A magáncsőd eljárás megindítására ugyanis a hitelezőnek nincs ráhatása. Így a magánszemély vevői körrel rendelkező eladó a követelésének behajthatatlanná válását maga nem tudja előidézni. Következésképpen – egyéb áfa-visszatéríttetési lehetőség hiányában – az áfafinanszírozás terhe jó eséllyel az eladó adóalanyon marad.

Felmerül a kérdés. Azok a hitelezők, akik nem indítottak vagy nem tudnak magáncsőd eljárást indítani a vevőikkel szemben, a nettó kintlévőségükön túlmenően az áfáról is végleg le kell mondjanak? Nem feltétlenül.

A magyar adójog több lehetőséget is biztosít az Európai Uniós normákból eredő jogosultságok érvényesítésére. Még akkor is, ha a nemzeti jog első ránézésre kizárja az igény érvényre juttatását.

  • Mindaddig, amíg az Európai Bíróság nem mondja ki a magyar áfanorma uniós jogba ütközését, addig önellenőrzést lehet benyújtani arra hivatkozással, hogy a magyar Áfa tv. szabálya az Európai Unió kötelező jogi aktusába ütközik.
  • Amennyiben az EUB visszamenőlegesen kimondja a szabály EU-nonkonformitását, úgy speciális kérelemmel kell majd kérni a NAV-tól az áfa visszatéríttetését.

Mindkét eljárás komplex és buktatókat is rejthet magában, így ha egy társaság erre az útra lép, érdemes alaposan felkészülnie, áfaszakértőhöz fordulnia.

Mit tehet a cég ha nem jutott hozzá az ellenértékhez, de áfa-értelemben nem behajthatatlan a követelése?

Az Áfa törvény 2021-től kezdve ebben az esetkörben is lehetőséget biztosít az áfa visszaszerzésére egy speciális áfa-visszatérítés formájában.

áfa

Ez a speciális áfa-visszatéríttetési eljárás felölel minden olyan esetet, amikor az értékesítő neki fel nem róható okból nem jutott hozzá az áfa fedezetéhez, ugyanakkor a követelése nem minősül áfa-értelemben vett behajthatatlan követelésnek. Ilyen eset amikor az eladó végső soron nem a vevői nemfizetés miatt, hanem más okból kifolyólag nem szerzi meg az általa teljesített ügylet ellenértékét, vagy annak egy részét. Továbbá ide tartozhat az az eset is, amikor vevői nemfizetés történt, de nem teljesülnek maradéktalanul a törvény által előírt behajthatatlansági feltételek.

Ezzel a speciális áfa-visszatéríttetési eljárással kapcsolatban egyelőre vegyesek a benyomásaink.

  • Egyrészt üdvözlendő, hogy az áfa-finanszírozás terhe a behajthatatlan követeléseken túl olyan esetekben is lekerülhet az értékesítő válláról, ha az ellenértéket neki fel nem róható bármely okból nem kapja meg,
  • másfelől kérdés, hogy a törvényi feltételrendszer (pl. a vevő nem élt és már nem is élhet adólevonási jogával) nem olyan mértékben korlátozó-e, hogy kiüresíti ezt a jogosultsági halmazt.

Ahogy mondani szokás ez utóbbi esetben is a bátraké a szerencse. Egy sikeresen végigperelt ügy e tekintetben is jogszabályváltozást vonhat maga után.

A bejegyzés szerzője dr. Horváth Zoltán, az RSM Hungary vezető adótanácsadója. Az RSM Blog az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).