Az innovációs járulék változásai
Közeledik a 2023. adóévi elszámoló bevallás benyújtásának határideje az innovációs járulék tekintetében is, emiatt célszerű áttekinteni az adónemet érintő 2023-as változásokat.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Négymilliárd forint áfát tüntetett el fiktív számlákkal egy több mint harminc cégből álló számlagyár, a Győri Járásbíróság elrendelte a bűnszervezet három vezetőjének letartóztatását – közölte a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.
Haszon Dávid tájékoztatása szerint a NAV az ügyben üzletszerűen és bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt indított nyomozást.
A gyanú szerint a bűnszervezet egy takarítási és informatikai szolgáltatásokat nyújtó céghálózatot és számlagyárat működtetett, az online számlarendszer adataiból derült ki, hogy a kibocsátott fiktív számlákkal a megrendelők jogosulatlanul csökkentették fizetendő áfájukat.
A számlakibocsátó cégek élén többségében nehéz anyagi körülmények között élő strómanok voltak, akik pénzért vállalták a névleges vezetői szerepet. A társaságokhoz papíron bejelentett alkalmazottak valójában a megrendelőknél dolgoztak.
A számlagyár felszámolására szervezett akcióban a NAV munkatársai 35 embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük nyolcat őrizetbe vettek, emellett az adóhivatal 3,2 milliárd forint értékben zárolt bankszámlákat és ingatlanokat, és lefoglalt nagy értékű gépkocsikat, részvényeket és készpénzt is.
A nyolcvan helyszínre kiterjedő akcióban a nyugat-dunántúli nyomozók munkáját járőrök, revizorok, informatikusok, a Merkur bevetési egység és a Terrorelhárítási Központ is segítette.
(MTI)
Közeledik a 2023. adóévi elszámoló bevallás benyújtásának határideje az innovációs járulék tekintetében is, emiatt célszerű áttekinteni az adónemet érintő 2023-as változásokat.
Hamis márkajelzésű cipőket, sportmezeket, adatkábeleket és fülhallgatókat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei mintegy százmillió forint értékben egy bolgár kamionban Gyulánál.
Az iparűzési adó alapjáról szóló perben szakértőt rendelt ki a hatóság; az eljárás során felmerült, mit is bizonyíthat a szakértő és mit nem. Érdekes jogesetet ismertetünk.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!