Alig volt szabálytalanság a torkos csütörtökön


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hatvanhárom vizsgálatból mindössze ötször találtak szabálytalanságot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal fővárosi revizorai a torkos csütörtöki ellenőrzésen. Akadt ugyan olyan vendéglátóhely, amely az ilyenkor szokásos árengedményt a pénztárgép használatának mellőzésével akarta kompenzálni, a jellemző mégis a nyugtaadás és a szabályszerűen bejelentett alkalmazott foglalkoztatása volt.


A NAV revizorai Torkos Csütörtökön is ellenőrizték a fővárosi vendéglátóhelyeket. Huszonnyolc helyszínen arra voltak kíváncsiak, hogy a „torkoskodó” vendégek kapnak-e szabályos nyugtát az elfogyasztott ételekről, italokról – olvasható az adóhatóság honlapján megjelent közleményben.

A vizsgáltak közül mindössze két étterem mulasztotta el beütni a bevételt az online pénztárgépbe, ezeken a helyeken nyugta helyett csupán pincérblokkot adtak a vendégnek. Az egyik vállalkozó elmondta, hogy az ilyenkor szokásos árengedményt azzal akarta kompenzálni, hogy a bevételt adózás nélkül teszi zsebre.

Az áfa-kötelezettség keletkezésének időpontja és a teljesítés helye

Áfa kiskönyvtárunk negyedik része két kucsfontosságú területet dolgoz fel: az adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontjára vonatkozó szabályokat, illetve a teljesítési hely szabályrendszerét. A kiadvány a jogszabályi rendelkezések részletes, magyarázatokkal tűzdelt ismertetésén túl számos példával segíti a jogalkalmazókat.

További információ és megrendelés >>

A revizorok az alkalmazottak bejelentését is vizsgálták. A szabályok betartása ezen a téren is jellemző volt, a vendéglátóhelyek tizenhatból mindössze három foglalkoztatottal kapcsolatban mulasztottak. Volt olyan, ahol a pincért bejelentették, azonban a konyhalányt nem.

A NAV az elmúlt évhez hasonlóan – az idei ellenőrzési irányokban meghatározottak szerint – 2015-ben is rendszeresen és visszatérően ellenőrzi a fővárosi vendéglátóhelyeket. A korábban feltárt szabálytalanságok súlya és gyakorisága miatt a múlt nyári ellenőrzéssorozat hónapokon át tartott és több száz revizort mozgósított.



Kapcsolódó cikkek

2022. május 20.

800 éves az Aranybulla – Megszületik a kiváltságlevél (4. rész)

Sok minden ismert az Aranybulláról, de nem kevés a bizonytalanság sem a kibocsátásával, hatásaival, utóéletével, megítélésével kapcsolatban. A kiváltságlevél szövege fennmaradt, de az talán kevésbé ismert, hogy mit jelentettek az egyes rendelkezések. Az értelmezést fordítási hibák is nehezítették.