Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Háromezer doboz ukrán zárjegyes cigarettát találtak a Komárom-Esztergom megyei pénzügyőrök az M1-es autópálya komáromi lehajtójánál egy osztrák autóban – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.
Mivel a magyar állampolgárságú, de csak osztrák lakcímmel rendelkező gépkocsivezető a Chesterfield Blue márkájú cigaretták eredetét nem tudta igazolni, őrizetbe vették, a dohányárut és a nála talált 4500 eurót pedig lefoglalták – ismertette Ráskai Rita a január utolsó napjaiban történt bűncselekmény részleteit.
A férfit elfogása után két nappal a Tatabányai Járásbíróság másfél év szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 3 évre felfüggesztették. Az elkövetővel szemben 500 ezer forint pénzbüntetést szabtak ki, melynek befizetéséig a tőle lefoglalt 4500 eurót visszatartják. Az ítélet a kihirdetéssel egy időben jogerőre emelkedett.
(Forrás: MTI)
EKAER lépésről lépésre – Összefoglaló e-könyv |
---|
Érintett vagyok-e az EKAER bejelentésben? |
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!